A sárga kövek mesélnek
Bernády György polgármesterünk idejében Kultúrpalota, jó néhány iskola, vezetékek, Tisztviselőtelep, és még sok minden létesült. A Marosvásárhelyi Füzetek részletesen írt róla. A város lakói évente emlékeznek, de lehetséges, hogy még nem mindenről beszéltünk. Szerintem ilyenek az időálló sárga utcakövek is. Hetven év távlatából emlékezem.
1956–60-ban az Unirea–Egyesülés középiskola (román és magyar tagozattal) tanulója voltam. Szerények, egészségesek, jókedvűek voltunk, békében tanultunk. Bejártuk az iskolánkat: a pincét, a folyosókat, a dísztermet. Ismertük az iskolaőrt is, aki családjával ott lakott az alagsorban.
Mindig hálával gondolok volt tanáraimra. Tanításuk későbbi pályaválasztásunkban is hasznosnak bizonyult. A történelemórák, melyeket Csekme István és Gocsman Pálma tartott, a fizika-kémia oktatás is jó volt. Orosz nyelvet, földrajzot tanultunk, rajzolni és énekelni, mind hasznos ismereteket szereztünk.
Az utca túlsó oldalán, szemben középiskolával, most is ott van egy, a fronton sárga kövekkel kidíszített ház. Itt lakott padtársam, Schneider Margó. Ez a ház két lakrészből állt, az első, nagyobb lakrészben kevés volt a fény. A nappali szobában igényes, díszkötésű, szép könyvek sorakoztak: Jókai Mór, Emile Zola, Gárdonyi Géza kötetei.
Később egy fodrásznő költözött oda. Sokba került volna a leromló lakás rendbetétele, javítása. Ma már másnak a magántulajdona, a szomszéd épülettel együtt. Az épület műemléknek néz ki, de sajnos belülről omladozik. Bizonyára majd megjavítják.
Az udvar hátsó, illetve második felében egy katolikus apáca lakott. Gondolom, sok teendője mellett az egykori iskolánk néhai könyvtárát is rendezhette. Később nyugdíjasként eladta a házrészét, a pénzből szülőfalujában kápolnát építtetett.
A bejárati kapu mögött, a földön számozott, pecsétes könyvek hányódtak. Kár értük, így sok könyv elkallódott, elveszett. Itt én is találtam magamnak több értelmes irományt. Az év elején a második lakrész új tulajdonosa rendbe hozatta azt az igényes Verdi cég csapatával. A kapu most zárva van.
Egy másik, sárga kövekkel díszített nagyobb ház a Czakó-szanatórium mögötti kis utcában található, jelenleg magáncégé. Gondolom, hogy a sárga kövekkel díszített frontot, valamint a házat az útépítő mester építette segédeivel. Ahol aztán a családjával lakott. A sárga utcaköveket valószínűleg még Bernády György rendelte.
Később a sárga kövek elköltöztek. Előbb a Tisztviselőtelepre kerültek, majd a változó idők sodrásában, a forradalom után felszedték őket. Az új városvezetés alatt a vár külső kijárata előtt, a felvonóhíd után, a lejtős dombra lettek kirakva. Sajnos csúszós volt az autóknak is.
Innen a szakemberek utasítására az új Marosvásárhelyi Nemzeti Színház emelkedős, lépcsős feljáratához kerültek. Kulcsár Béla modern szobrai fogták közre a sárga köveket. Zimankós időben, a jeges kövek itt is síkosak voltak.
Majd felszedték a sárga, időtálló köveket, raktárba kerültek. De hála a felelős gondoskodásnak, nem tűntek el. A járdák javításakor főleg a magánházak és cégek kijárata, kapui elé tették őket, a járda szegélyére. Így az autók szépen kigurulhatnak az úttestre. Ez is jó!
A sárga kövek újrahasznosítása a régi értékek megbecsülését jelzi. Az életünk is állandóan fejlődik, mintegy spirálisan felfele ismétlődik. Jönnek az új generációk, tanulnak, látnak. Közülük sokan jól felkészültek, kezdeményeznek is. Így van ez jól, hiszen a jövendőt ők fogják megépíteni, irányítani.
Tarka-barka a világunk, az életünk. Az idő halad, de mindig lesz miről mesélni, no meg emlékezni is.
Kenedich Piroska
