Bandi bácsi látogatása
2025-08-11 14:00:00
- Kuszálik Péter
Régi jó emberem ő, az ezredforduló táján sűrűbben találkoztunk, de azután megritkultak a beszélgetések, mert elváltak az útjaink. Én itthon maradtam, ő pedig a Partiumba költözött a lányához, aki ott kapott állást, s az ilyesmi a szülők sorsára is hatással van. Az állomás környékén találkoztunk, s mivel kitelt az időnkből, hát beültünk egy kávéra, oda, ahol a törzsgárda nem könyököl a csészénkbe. Mostanában mindketten többet foglalkozunk a világ dolgaival, mert a gyermekeinkkel nincs gond, s az unokák is nagyocskák. Megoldani a bonyodalmakat nem áll módunkban, mert a gordiuszi csomót nem bízzák a nyuggerekre; a ’felelős döntés’ a népek választott nemzetvezetőire vár. (Rossz előjelnek számít, hogy a történelem folyamán hozott döntések között kevés volt a ’perfekt’, és a garanciákat is időnap előtt fújta el a szél.)
Bandi bácsit más befolyások érték az utóbbi időben, a véleménye eltér ’a zenyimétől’, de ez nem ok arra, hogy ne hallgassuk meg egymás szavát. Azzal tisztában vagyunk mindketten, hogy a nagyhatalmak úgynevezett igazságtétele távol áll a tökéletestől, s az eddigi tapasztalatok alapján azt is jó közelítéssel megállapíthatjuk: a békekötések csak arra jók, hogy néhány évtized után ismét elővegyék a térképeket, és a határok tologatásáról vitázzanak, anyázzanak és drónoskodjanak. Nem beszélve az emberéletekről és az anyagi károkról (amiket gyorsabban tudnak dollárosítani, mint a tornádók pusztításait).
Meglepett Bandi bácsi hozzáállása, de nem kívántam megváltoztatni, mert történelemből sem vagyok eléggé tájékozott. A hangját is fölemelte, amikor azt mondta: „Ukrajna pedig nincs”. Ezzel jelezte, hogy kinek drukkol, pontosabban: kit tart az orosz–ukrán konfliktus kirobbantójának. Ő elutazott, én meg elővettem a földrajzi világatlaszt, hogy megnézzem: milyen adatokat tudok összekaparni a témáról. A Cartographia kézikönyve röviden összefoglalja a nyolc év előtti állapotot (adagyűjtés lezárva 2016. aug. 16-án). Ukrajna területe 603.550 km2, népessége 44,4 millió fő. (Csak úgy megemlítem: Franciaország területe 643.801, ámde ebből le kell vonnunk a „tengeren túli régiókat” – régebb gyarmatnak nevezték a hódítások eredményeit –, így az európai terület csupán 554.199. Számokkal bizonyítható, hogy nem egy törpeállamról beszélünk.) Az ország történelmét is leírja a kézikönyv, rögtön szót kapnak, ám előbb még elmondom, hogy Európa keleti része – a viking hódításokkal kezdődően – igen sok területi változáson esett át. Példának okáért: egy időben a Litván Nagyhercegség majdnem Máramarosszigetig ’lógott le’, s 150 évig a lengyeleknek egy lepedőnyi területük sem volt, mert a nagyhatalmak képviselői időnként átrajzolták a kontinens térképét. Háborúkra és osztozkodásokra ezeregy példát sorolhatunk, de annyi eszük még nem volt a Führereknek, hogy egyszer s mindenkorra lemondjanak e káros szokásukról. De nézzük, mit mond a nagykönyv. „A 9. században e területen jött létre a Kijevi Fejedelemség, amely a 10–11. századi Európa egyik nagyhatalma volt, majd a 12. századra felbomlott. A mongol-tatár seregek pusztításai nyomán az ún. Kijevi Oroszország a Litván Nagyhercegség, majd a Lengyel-Litván Államszövetség része lett. Az ország önállóságát csak a határok védelmére szervezett kozákság tarthatta meg váltakozó sikerrel. A 18. sz. közepétől Ukrajna az Orosz Birodalom részévé vált. A cári Oroszország összeomlása után, 1917-ben Ukrajna kinyilvánította függetlenségét, de 1920 tavaszára a Vörös Hadsereg uralma alá került. Megalakult az Ukrán Szocialista Köztársaság, amely 1922-ben a Szovjetunió egyik alapító tagállama lett. A mezőgazdaság átalakítása [emlékeztető: padlások lesöprése, kulákok depor-
tálása] következtében a termelés visszaesett, ehhez rendkívüli szárazság is társult, így 1921–22-ben és 1932–33-ban hatalmas, több mint 8 millió fő halálát okozó éhínség pusztított. [Ez volt a ’holodomor’, Sztálin generalisszimusz ajándéka a testvéri ukrán népnek.] A II. világháború 7 millió főre becsült áldozatot követelt Ukrajnától. Jelenlegi határai 1945-ben alakultak ki lengyel, csehszlovák (egykor magyar) és román területek, majd 1954-ben a korábban a haditengerészeti támaszpontjai miatt az Orosz Föderációhoz tartozó Krím félsziget hozzácsatolásával. 1991-ben, a Szovjetunió felbomlását követően deklarálta a függetlenségét. A tényleges politikai reformok csak a 2000-es években kezdődtek el. 2004-től a belpolitikát az oroszbarát, ill. a nyugati orientációt támogató (a narancsos forradalmat kirobbantó) politikai erők küzdelme jellemezte. 2014 februárjában véres összecsapások robbantak ki a kijevi Majdanon a két tábor között, márciusban a Krím félsziget elszakadt Ukrajnától és csatlakozott Oroszországhoz. Áprilisban az ország keleti részében fegyveres harc robbant ki a kijevi központi hatalom és az oroszbarát szeparatista erők között. A sok áldozatot követelő összecsapások után végül (az ENSZ nyomására) Minszkben fegyverszüneti megállapodás született.”
Így állunk most. Ma kedd van, pár nap múlva Alaszkában tárgyalóasztalhoz ül az Egyesült Államok és Oroszország első embere, hogy az ukrán elnök távollétében döntést hozzanak egy határkérdésről és nagyobbacska területek hovatartozásáról. Mindkét fickónál ott lesz egy-egy táska, benne a harmadik világháborút kirobbantó távirányítóval. Sikerül-e kompromisszumra jutniuk? Ha csak annyira felkészültek a témában, mint Bandi bácsi (vagy én), akkor nem lesz jó vége… Meg aztán: a döntést nagyban befolyásolják az érdekek és a részrehajlás. Mit tehetünk mi, tollatlan kétlábúak? Arany János szerint csupán ennyit: „Kis kacsóid összetéve szépen, / Imádkozzál, édes gyermekem.”
