Az 1929. június 9-én született Tatár Irénke nénit köszönthetjük 96. születésnapja alkalmával. Marosvásárhely lakója, aki a Kolozs megyei Harasztoson nőtt fel, és a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémián végezte tanulmányait, képzettségét tekintve agronómus.
Lakhelyemen ismertem meg, egy tömbházban lakunk, találkozásaink alkalmával nagyon szívesen, korát meghaladó tiszta emlékezéssel beszél tanulmányairól, munkájáról, tanárairól, kollégáiról, diákjairól. Úgy alakult sorsa, hogy egyedül élte életét, a családot a testvérek és azok gyerekei jelentették. Lehet mondani, hogy munkájának, hivatásának szentelte életét. Most egészen egyedül maradt, közeli rokonai mind megpihentek, azonban erős hite által derűvel éli mindennapjait.
1950–1954-ben volt a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatán egyetemi hallgató. Tanára volt Veress István professzor, aki gyümölcs- és zöldségtermesztést tanított. Egy nap érdekes dolog jutott Irénke néni eszébe, mely egykori tanárára emlékeztette: „Az édesapám Harasztoson megvásárolt egy darab földet, melyen egyetlenegy pónyikalmafa volt. Évek teltek el, és gondozás mellett is az almafán csupán egy-két alma termett. Egyszer csak édesapám megharagudott és kivágta. Amikor egyetemista lettem, Veress professzortól tudtam meg, az ő előadásából, miért nem termett az almafánk. Azért, mert a pónyikalmafa későn fordul termőre, és nem önmegtermékenyítő, a közelben nem volt más almafa, mely beporozta volna.” Szerintem nagy dolog 7 évtized elteltével egy tanár tanítására így emlékezni!
Tatár Irénke néni Kós Károlyra is mint kedves professzorainak egyikére így emlékezik: „A mezőgazdasági épületekről tanított, amikor mondanivalója volt, mindig egy személyhez intézte, akit így szólított meg: Te fiam, te! Sokat mesélt a Varjúvárról és az akkori írókról, akik őt bírálták.”
Irénke néninek az almák kapcsán egy újabb emlék jut eszébe, hisz Pap István professzor is tanította, I-II. évben géptanból, III-IV. évben állattenyésztésből. Az emlékek tárházából előjön: „Pap István Veress Istvánnal még járt Harasztoson, ők szervezték meg a gyümölcsfák helyét, a fajták elhelyezését, beszéltek az ezzel járó problémákról”, amikor gyümölcsültetvényt hoztak létre az ott levő gazdaságnál. Azt is elmondta, hogy Erdély-szerte számos településen vettek részt gyümölcsültetvények létrehozásában, a tájnak, tájegységnek megfelelő fajták alkalmazásával.
A végzős lányt kihelyezték első munkahelyére, az Arad megyei Majláthfalvára az ottani kollektív gazdaság vezetőjének. „…Egy kicsit sajnáltam, mert én kipróbáltam… ezért mondtam, hogy nem nőnek való az agronómia. Tanuljuk szépen a búzát, kukoricát, a földet, a káposztát, a virágot, a vegytant, a tücsköt és a bogarat és még ezer egyebet, üzemtannal egybekötve. Aztán búcsúzunk énekszóval, virágokkal, lelkesítő beszédekkel. Kimegyünk a termelésbe robbanó életkedvvel és féktelen alkotóvággyal. Következik a bérmunkás és a barom, a tolvajlás, a félrevezetés, a hamis jelentés, csalás, a hajnalozás, a fölösleges papírmunka és a zaklatás, a tervnek a vágyálomszárnyai, hozzá a kéz, láb adminisztratív gúzsba kötése, lentről állandóan fenyegetőznek, hogy fizess többet, fentről fenyegetőznek, hogy adjál többet, elvetélnek az állatok, elver a jég, kifagy a vetés, nincs tartalékvetőmag, ellep a gyom, nem engedik kiszántani, mert ez búzavetés; nincs idejében üzemanyag, a tavasszal szükséges műtrágya megjön augusztusban, de miért nincs hozam, ha volt műtrágya; tessék terepre menni, ahol a termés sorsa eldől, ha nincs idejében kész a jelentés, miért késett” – írta többek között visszaemlékezéseiben.
Irénke néniben mély nyomott hagyott az első munkahely, az ottani események. Több alkalommal is mesélt sok mindenről. Három évet kellett volna Majláthfalván eltöltenie, de két év után szülőfalujához közelebb, Radnótra került mint tanár. Ott dísznövénytermesztést tanított. Nem sokkal később a radnóti oktatóközpontot felszámolták, átalakították, és akkor jött Marosvásárhelyre, ahol a mezőgazdasági középiskola tanáraként és igazgatójaként dolgozott, majdnem nyugdíjazásáig. Dísznövénytermesztést, szántóföldi, vagyis gabonatermesztést és géptant tanított. Szeretettel emlékezett szorgalmas diákjaira, akik tanulmányaikkal érvényesültek, megállták a helyüket a mezőgazdaságban, és a mai napig tartja velük a kapcsolatot. Szeretettel és tisztelettel emlegeti Csávossy Györgyöt, akivel kollégák voltak
Megbízták egy tanulmány írásával, a vele egy időben (zootechnika, agronómia, géptan, könyvelés szakon) egyetemet végzett összes diák életútjának a bemutatásával. Ez a statisztikai tanulmány annyira jól sikerült, hogy az akkori bukaresti mezőgazdasági igazgatóság azt ajánlotta, hogy kevés átdolgozással megkaphatja a doktori címet. Ő azonban ezt nem fogadta el. Nyugdíjazása előtt nem sokkal megszüntették a tanári állást, és az Agrosemhez került rövid időre.
Egy évszázadot átölelő életút az övé. Az szomorítja el, hogy már senki sem él azok közül, akikkel közeli viszonyban volt, akivel kapcsolatot tarthatna. Elgondolkodtató, milyen volt akkor az oktatás, a tanár-diák viszony, hogy ha 75 év elteltével is olyan tisztán emlékezik a tanáraira és a diákjaira.
Amikor Tatár Irénke néni példaértékű, küzdelmes életére emlékezzünk, vele együtt és általa a hazai mezőgazdasági élet és oktatás nagyjaira is emlékezhetünk. Munkássága alatt több generációval szerettette meg a mezőgazdaságot, és átadta mindazt a tudást, amit ő is elődeitől kapott. Isten éltesse jó egészségben!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
