Közszemlén Kemény János szobra

Emléket állítottak Magyarbükkös híres szülöttjének

Június 6-án szűkebb körű rendezvény keretében közszemlére bocsátották Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelem mellszobrát Magyarbükkösön. A szobrot a hadvezér, diplomata ma élő leszármazottjai, a Bilibók és Kemény család támogatásával állították fel. A helyi önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, így a mellszobor a polgármesteri hivatal előtti parkban kapott helyet. Az alkotást Pataki Réka készítette Gergely Zoltán segítségével. 

Az avatóünnepségen felszólalt Mihály Ferenc polgármester, aki üdvözölte a jelenlevőket és elmondta, a helyi tanács felkarolta a kezdeményezést, mert így méltó emléket állíthatnak a településen született neves elöljárónak. A leszármazottak, mindamellett, hogy visszakapták és felújították a 17. századi egykori kúriát, ma is aktívan bekapcsolódnak a település közösségi életébe. Ezért is vállalta fel örömmel a közösség, hogy támogatja a kezdeményezést. 

Bilibók Botond, Kemény János leszármazottja elmondta: „Ma Magyarbükkös leghíresebb szülöttének állítunk emléket: egy katonának, államférfinak, írónak”. Felszólalásában részletesen ismertette Kemény János életét, elsősorban az íróról és ezen keresztül az emberről beszélt. A jelenlevők megtudhatták, hogy Kemény János apjának, Kemény Boldizsárnak a szomszédos Lándorban volt birtoka. Ő volt az, aki a 16. század második felében Bükkösön a korábbi Bancza család birtokát és házát megvásárolta, ahova új birtokközpontot építtetett. A jelenlegi polgármesteri hivatal épülete is része volt ennek a birtoknak. 

Kemény János Magyarbükkösön született 1607. decemberben. Tanulmányainak folytatására tanítója és édesapja Gyulafehérvárra küldi, ahol Keserűi Dajka Jánosnál, a későbbi püspöknél lesz a szállása, és tanulmányait többek között Geleji Katona Istvánnál és a fejedelmi iskola professzorainál folytatja. Utána Bethlen Gábor udvarába kerül. A fejedelem kéri el apjától apródnak 1623-ban. Ekkor 16 éves, és tanulmányainak itt szakadhatott vége. Biztosra vehetjük, hogy az intelligenciájával tűnt ki. Azaz nem volt nagyon tanult és művelt, de képességei kiemelkedőek lehettek. Szónoki képességekkel már akkor rendelkezett, és latintudása is átlagos vagy annál jobb volt. 15 évesen, valószínűleg első kiemelkedő fontosságú nyilvános szerepléseként, beszédet mondott Bethlen fejedelem első felesége, Károlyi Zsuzsanna temetésén.

A latin mellett tudott románul és németül is. Amiben viszont kiemelkedő volt, az az írás iránti igénye. Igazi grafomán volt, sokat írt. Ránk maradt írásaiból láthatjuk, hogy olvasott, főként a történeti műveket ismerte, külföldieket, magyarokat egyaránt. Sokat dolgozott az Aprobatae Constitutioneson, a készülő törvénygyűjteményen, 1653 körül. Ez akkora szenvedéllyel és élvezettel töltötte el, hogy – mint kortársai megfogalmazták –, mondogatta, nem is kíván tovább élni, csak amíg ezt befejezi.

Amivel kiemelkedik kortársai közül, azok a krími tatárok fogságában eltelt két évben (1657–1659 között) írt művei. Itt veti papírra az Sz. Dávid százötven zsoltárára támaszkodó Gileád Balsamuma című művét. Humánuma és a reneszánsz nyitottságának hatása az, hogy protestantizmusát is háttérbe szorítja különböző felekezetű fogolytársai miatt. A mű nem önálló munka, ennek korlátot szab műveltsége, viszont önálló csoportosítás. Az, hogy ezt nemcsak a foglyoknak szánta, jól mutatja, hogy miután az eredeti példánya elveszett, 1659-ben újra megírja, és nyomtatásban is megjelenteti. Megírja főművét, az Önéletírását – a magyar irodalom első memoárját. Élete utolsó szakaszában, az Erdélybe való visszatéréskor (mint Windisch Éva írja), új politikai koncepciót fogalmazott meg. Ekkor már rosszul mérte fel a helyzetet, és ő akkor még nem, de mi ma már tudjuk, sorozatosan rossz döntéseket hozott. Ez az új politikai koncepció kudarca az idő előrehaladtával számára is világos lett. Felismerte a felelősségét és kudarcát, ez utolsó leveleiből kitűnik, de a felismerés késői volt, és teljességében tévedését már nem látta be, vagy legalábbis nincs dokumentum róla. Tragédia ez a javából. Mégis azok az erények, az a gondolkodásmód, az intelligencia, ami őt jellemezte, közel 40 év katonai, államigazgatási eredményei és írói munkássága nagyon erős nyomot hagyott. Halála után nem sokkal a kortársak (főleg Erdélyben) nagyon súlyos kritikákkal illették, viszont halála után 30 évvel már eposz született róla; a későbbiekben a Kemény Jánosról kialakult kép sokat változva a helyére került, és immár állandónak (ma is előremutatónak) tekinthető – mondta többek között Bilibók Botond az avatón, majd megköszönte a helyi tanácsosoknak, a polgármesternek, hogy lehetővé tették a szobor felállítását. Külön kiemelte, hogy a szobrot unokahúga, Pataki Réka készítette, aki Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium textil-dizájn, majd a kolozsvári Dizájn és Művészeti Egyetem szobrász szakán végzett. A család számára külön öröm, hogy a Kemény család leszármazottja készíthette el az alkotást. „A remény mellett, de a realitásokat is nap mint nap látva, ha azokat az elveket és értékeket minél többen tudnánk követni, amelyek Kemény János írásaiból áradnak – és az imént párat felsoroltam közülük –, biztosan jobb világ lenne a miénk” – zárta beszédét Bilibók Botond. 

A mellszobor leleplezését követően a községközpontban, majd a kúrián ünnepeltek a jelenlevők.