Déva városának története szorosan összefonódik a város északi határában található váréval, melynek első írásos említése 1269-ből származik. A középkorban a vár az erdélyi vajda egyik fő szálláshelyeként szolgált, így aztán az alatta elterülő település viszonylag gyors fejlődésnek indult. Az 1332-es pápai tizedjegyzékben már mezővárosként említik, és a várral együtt az erdélyi vajda birtokaként tartották számon. I. Ulászló megszüntette az erdélyi vajdának az uradalom fölötti birtokjogát, és a várat a mezővárossal együtt Hunyadi Jánosnak és utódainak adományozta. Az uradalom jelentőségéből kifolyólag valószínűleg rendelkezett plébániatemplommal, melynek az írásos említése az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepelt először.
A középkori templom
A régi templom jóval kisebb volt, építése még a 13. században kezdődött el, tornya a Hunyadiak idején épült meg. A reformáció nyomán az addig katolikus templom – Déva legrégebbi temploma – a református gyülekezethez került.
Pontosan nem lehet tudni, hogy az erdélyi reformáció idején mikor vált a templom reformátussá, azonban az első ismert lelkésze Tordai Sándor András volt – a szobra a templom bejárata előtt áll –, aki feltehetően 1564-ben kezdte meg dévai szolgálatát.
A középkori templomot Entz Géza 13. századinak véli, melyet a történelem folyamán többször is átépíttettek.
Az első jelentős módosításra a 14. század végén kerülhetett sor, mikor a román kori szentély helyére sokszögzáródású gótikus szentélyt építenek, melynek szélessége a templomhajó szélességével megegyezett.
A román kori templomhajó egyszerű síkfödémmel fedett építmény volt, a déli oldalát fülkék szegélyezték. A főhomlokzatát vaskos harangtorony uralta, melynek felső szintjén a 16. század közepétől toronyóra működött.
A toronysisak 1868-ban nyerte el végleges formáját, ami egy fából készült kilátóra támaszkodó, zsindellyel fedett sisak volt.
Az idő múlásával azonban állapota jelentősen romlott. 1898-ban a repedések már oly méretűek voltak, hogy halaszthatatlanná vált a templom kijavítása. Szőcs Sándor lelkipásztor, aki 1905-ig szolgált Déván, gyűjtést is szervezett, mely során Jókai Mór is adakozott, csakhogy a templom már annyira az összeomlás szélén volt, hogy kijavítása reménytelenné vált.
Az új templom felszentelése
Az utolsó istentiszteletet 1904-ben tartották, ezután az épület életveszélyessé vált. 1905-ben kénytelenek voltak lebontani az akkor már több mint ötszáz éves templomot.
Chirmiciu András ír arról, hogy Bitai Béla lelkipásztor idején (1905 és 1931 között szolgált) indult el a jelenleg is álló – parányi elődjénél jóval tágasabb és világosabb – templom építése. Pontosabban az előkészületek, mert a szabadkai cég, amely az építkezési terveket elkészítette, közben csődbe jutott.
Ezért a tulajdonképpeni munka csak 1908-ban indult, méghozzá Bitai Dezső építészmérnök – az akkori lelkipásztor fia – tervei szerint. Az új templom a régi templom helyétől tizenöt méterre levő Felszeg-téren épült. Imecs–Magdó Eszter közléséből tudjuk meg, hogy az építkezést ünnepélyes alapkőletétellel kezdték 1908 májusában, pünkösd másodnapján.
A méreten kívül a legjelentősebb eltérés az, hogy a régi templom tornya a déli, a hegyek felőli oldalon volt, míg a mostanié az északin, a város felé néző oldalon. Az építkezés két évig tartott, az új templomot 1910. október 23-án szentelték fel.
A dévai gyülekezet történetének igen jelentős időszaka volt ez, hiszen a ráfordított anyagi áldozatok, az adományok, a pótadó, a kölcsönök törlesztése mind-mind a gyülekezet összefogásáról tanúskodnak.
Nem véletlen, hogy az építendő templom alapkövébe belevésték az akkor élő egyháztagok névsorát, mivel az építkezés anyagi terhe túlnyomó részt rájuk hárult.
A mai templomtérbe a középkori templom néhány jelentős emlékét is átmentették
Az épület neoromán stílusa a 19. században felvirágzó historizmus irányzatának gyűjtőfogalmába tartozik. A külső kiképzés festői csoportosítással és egyes discret decoratiókkal tervezett, azon nemes egyszerűséggel, mely a református templomokat általában jellemzi. Dobovszky József ezzel a mondattal zárja épületének külső leírását, megindokolva a választott stílust – a neorománt –, mely véleménye szerint a református szellemiségnek leginkább megfelel.
A mai templomtérbe a középkori templom néhány jelentős emlékét is átmentették. A szentély északi oldalába falazták be Tordai Sándor András lelkész sírkövét, fölé a középkori szentély egykori zárókövét helyezték, mely a Szapolyai-címert ábrázolja. Ezzel átellenben, hasonló elrendezésben látható a Jagelló-címeres zárókő, illetve Sulyok Zsófia síremléke.
A mellékhajó északi szárnyában Bajomi Katalin sírköve áll.
A dévai vármegyeház
A dévai vármegyeház eklektikus stílusban, Alpár Ignác tervei alapján épült, századfordulós műemlék épület. Ma a Hunyad Megyei Tanács és a Prefektúra székhelye.
A 19. század utolsó évtizedeiben egyre szűkebbnek bizonyult a Hunyad megyei vármegyeházként szolgáló dévai Bethlen-kastély, a Magna Curia épülete.
Ebben az időben osztották fel Zaránd vármegyét, így a Hunyadra tartozó tetemes levéltárnak is helyet kellett találni.
E kettős indok kapcsán Pogány György, Hunyad vármegye főispánja és Barcsay Kálmán alispán, a Közgyűlés testületével karöltve többször is kérvényezi egy korszerű székház felépítését a minisztériumnál. Utóbbi azonban csupán 1885 júliusában ad engedélyt ennek megépítésére.
A díszítő és belsőépítészeti munkákat kolozsvári és budapesti szakemberekre bízzák. Az építkezés 1889 tavaszán kezdődik és 1890 őszén zárul.
Az eredetileg tervezett 20 ezer forintos költségvetés szűknek bizonyult. Az épület ennek ellenére (kisebb díszítőelemek nélkülözésével) elkészült, mind építészeti szempontból, mind funkcionalitását tekintve ma is remekműnek mondható.
Az eredeti bútorzatot a vasgárdisták prédálják el
Az 1890-es átadását követően Trianonig vármegyeházként működött. Ezt követően a román közigazgatás különböző intézményei, később a kommunista párt megyei bizottsága kapott helyet az épületben.
A kommunizmus éveiben vaskos falú boltíves pincehelyiségét a Securitate kihallgatásokra használta.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tudjuk meg, hogy a műemlék épület eredeti bútorzatát a helyi szájhagyomány szerint a vasgárdisták prédálták el.
Az 1989-es fordulatot követően rövid ideig városházaként működött, majd a prefektúrai hivatal székhelye lett.
2007-től a megyei tanács intézménye is itt kapott helyet. Ekkor kezdik el a 20. századot rendkívül jó állapotban átvészelő épület felújítását is.
A millenniumi emléktáblának nyoma vész
A késő eklektikus stílusú épület tompaszögű V alakban helyezkedik el a dévai várhegy lábánál, szemben a városi parkkal. Központi tengelyéhez viszonyítva az épület teljesen szimmetrikus. A várra néző főbejáratához árkádos loggián vezet az út.
A központi épülettömbből jobbra és balra nyíló, a tágas belső udvarra néző ablakokkal ellátott folyosók az épület két oldalsó tömbjéig futnak.
Az első szinten hajdan a szolgák és hivatalnokok szobái, irodái kaptak helyet. Ma számos irodahelyiség található itt.
A második szintre díszes márványlépcső vezet fel. A lépcsőházban a millenniumi ünnepség alkalmával fekete márványtáblát helyeztek el a következő felirattal:
„A magyar állam ezeréves fennállásának örömünnepén I. Ferencz József apostoli királynak dicső uralkodása idején Zágoni báró Szentkereszty György főispán elnökletén Kishalmágyi Hollaky Artur alispán tisztsége idején Hunyad megye törvényhatósági bizottsága által 1896. évi május hó 14-én tartott díszközgyűlésének emlékére”.
A táblának nyoma veszett.
A kovácsoltvas csilláron eredetileg százharminc gyertya világított
Az emeleten, szemközt a díszes márványlépcsővel, a több mint 200 négyzetméteres neoreneszánsz és barokk díszítésű gyűlésterem nyílik.
A terem eredetileg is gyűlésteremként szolgált, ám a századfordulón gyakran adott helyet jótékonysági báloknak, hangversenyeknek is. Ekkor váltak igazán funkcionálissá a terem három falán kialakított díszes karzatok.
A kilenc méter magas termet kazettás mennyezet fedi, amelyből két hatalmas kovácsoltvas csillár ereszkedik alá. Hajdanán mindegyiken százharminc gyertya világított.
A terem díszítésében meghatározók a neoreneszánsz motívumok, a karzatot, illetve faragott ajtókereteket pedig a Hunyadiak hollós címere díszíti. Sokáig ebben a teremben volt kiállítva Pataki Lajos Hunyadi János és serege Nándorfehérvárra való vonulását ábrázoló festménye, melyet 2009-ben restauráltak Szombathelyen, és napjainkban a Magna Curia épületében van kiállítva.
Ahova magyar szentek és királyok szobrait akarták elhelyezni
A terem főhomlokzat felőli falán hármas ajtó vezet a bejárat feletti tágas erkélyre. Innen nagyszerű kilátás nyílik a várra, a vármegyeház előtti térre, és közelről szemügyre vehetők a teljes homlokzatot díszítő elemek: a Corvin-címer és a barokk, illetve manierista épületdíszek.
Itt tűnik fel leginkább az épület homlokzatán kialakított szobormélyedések üressége.
Az eredeti terv alapján ezekbe magyar szentek és királyok szobrai kerültek volna, ám a szűkös költségvetés miatt ezek soha nem készültek el.
A vármegyeház megépítésével kezdődik el Déva fejlődése
A dévai vármegyeház, műemlék jellegén és nagyszerű funkcionalitásán túl, kettős szempontból is mérföldkőnek nevezhető.
Egyrészt tervezője, Alpár Ignác számára e nagyszerű munkája nyomán nyílik meg az út számos közvetlen megbízatás felé, amelyek ma is csodálatra méltó iskola-, bank- és közigazgatási épületeket eredményeznek. Másrészt a vármegyeház megépítésével kezdődik el Déva fejlődése, és két évtizeden belül kiépül a ma is álló városközpont: a királyi főreálgimnázium, a honvédlaktanya – a mai sportiskola épülete –, az igazságügyi palota – mai törvényszék –, mögötte a börtön, a városháza és végül az új református templom, illetve a szecessziós stílusú városi színház. Ezzel Déva felzárkózik a fejlődő erdélyi városok sorába.
Demján László műemlékvédő építész kiegészítése
Voltak korok Erdélyország történelmében, amikor talán egy tyúklépéssel előbb járhatott a királyi anyaországtól a hitkultúra tekintetében. Még a hajdani svájci kemény lutheri-kálvini hitviták időszakában ez az eszmei súlypont egészen idáig, ezen kicsiny fejedelemségig tolódott.
Érdekessége a dolgoknak, hogy az akkor időszerű uralkodói, úgymond egységes államvallást próbálták emberibb, etikusabb és demokratikusabb formában kezelni. Így alakulhatott meg a világon először a szabad, egyén választotta hitvallás jogos elfogadása és teljes körű gyakorlása.
Erről tett említést Szombathy János sárospataki hittanár: „...mit dolgozott a Reformatio, ha szintén tsak oldalaslag is, a’ Magyar Literatura körül, ’s mitsoda béhatása volt abban...” Természetesen a pápista és a lutheri reformáció utáni ágostházi, református, unitárius vallás mellé mindinkább felsorakozott az görög katolikus vallás is. Legfőképpen itt, az akkori Hunyad-Zaránd vármegyében az egyházi jelenlét lassan eltolódik az etnikumi jelenlét felé.
A gyakori túlkapások miatt ugyan a református egyház fenntartása és működésének mintájára szabta meg a megyei traktus séniorja, hogy az „...oláhok a paróchiájuk körül egyenlőképpen munkálkodjanak, prédikátornak, harangozónak, órásnak is úgy fizessenek… tókát ne tartsanak, hogy a mi harangozásunk előtt soha ne harangozzanak s végül, hogy a várossal mindenben egyetértsenek...” (Fővárosi Lapok 1889. december 24.).
Az eredetileg katolikusok használta dévai öregtemplom ebben a viszontagságos és váltakozó fejedelmi uralkodással változó uralkodói vallásgyakorlat miatt vált sokszor gazdátlanná. Legdicsőbb időszaka a Tordáról haláláig ideszármazott Sándor András későbbi püspök idejétől számítható, amikor az első egyházmegyei vizitációk beiktatása után református püspöki székhellyé emeli Dévát.
A 17. században az eklézsia már két lelkésszel szolgált, alapítványokat is létrehoztak az iskola és beteggondozó fenntartására. Megemlítendő, hogy templomuk zömök harangtornyába I. Rákóczi György jóvoltából harangot is vásárolhattak. A dévaiak szerencséjére a későbbi Habsburg-időszakban is az adakozó és támogató helyi előkelőségek, főurak, megyei főnemesi családok segítették az egyházat.
Sajnos a 19. század végére annyira avult állapotba került a kőtemplom, hogy előbb a hajót, majd a tornyot, nyolc év múlva meg a gótikus szentélyt is le kellett bontani. Mint érdekességet említem, hogy a helyi köztemetőben még áll az ennek a már nem létező tornácos toronynak a mintájára 1727-ben épült unitárius templom tornya.
A ma álló református templom egyes szakvélemények szerint beillik a Pecz Samu egyetemi oktatótanár-féle letisztult, hangsúlyos téglaornamentikát alkalmazó, ún. neoromanikus stílus világába. Mások véleménye szerint a magyarosan tiszta, de református önazonosságot mutató szecesszió jegyeibe illik, kívül-belül.
Belső, világoskék tónusú színdinamikája, a gazdag, organikus motívumok alkalmazása, a terek kialakítása egy emberközeli nyugodt világba vezeti be a hívő magyarokat, látogatókat, szépet szerető turistákat. Talán érdemes volt a több évszázados nemes harcukat megvívni korai hitvitázó elődeinknek, az erkölcsileg kitartó, egyenes jellemű, mai napig életképes transzilván élettér megtartásáért.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért és a segítségért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek, dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
