„A fürdőgyógyászat olyan, mint a zenében az operett”

• 2026-07-10 08:00:00

• Székely Ferenc

Beszélgetés dr. Bartha András nyugalmazott szovátai igazgató-főorvossal, közművelődés-mecénással

– A vizuális művészetek, irodalom, történelem, sport, társadalomtudomány. Lakásomban az erdélyi festészet legszebb darabjai láthatók, amire mindig büszke vagyok. Hat darab Páll Lajos-alkotás van a falon, ezek közül az egyik Páll Lajos önarcképe. Jött is néhányszor, hogy bármit fizet érte, adjam vissza, mert ő ilyet már nem tud festeni…

– Elhiszem, mert Gub Jenő tanár úr is azt mondta anno, hogy Lajos az egyik bivalyos képét kérte-könyörögte vissza tőle, hogy olyat már nem tud készíteni... Végül hogy egyeztetek ki?

– Megittunk egy kupa jó bort, s ha nem volt elég, kettőt is, és szent volt a békesség…

– Hogy sikerült ennyi Páll Lajos-képet megvásárolni/beszerezni tőle? Drágán adta, vagy kiegyeztetek egy mérsékelt árban?

– Baráti alapon, méltányos áron volt a vásár.

– No, de kanyarodjunk vissza, mert én a te életedre vagyok kíváncsi. Azt olvastam, Nagybányán születtél, de Dicsőszentmártonban jártál iskolába. Mi köze volt a családnak, a te születésednek ehhez az észak-erdélyi „aranyos” városhoz?

– Valóban, 1944. április 15-én ott születtem, mert a szüleim 1942-ben, a bécsi döntést követően Dicsőszentmártonból Nagybányára menekültek. 1940-ben Dicsőszentmárton Dél-Erdélybe került, román fennhatóság alá, és ők átszöktek Észak-Erdélybe. Ott a magyar rendfenntartók ipari központok felé irányították őket, hogy könnyebb legyen a megélhetés, így került édesapám a Főnix-gyárba, amely arany- és ezüstolvasztással foglalkozott. Ott voltunk 1945 végéig, amikor visszaköltöztünk Dicsőbe, a régi lakásunkba.

– Megvolt még a régi lakás, nem költözött oda be senki?

– Nem. A rokonok ott voltak, ők nem menekültek el.

– Mivel foglalkoztak a szülők?

– Iparosok voltak, felmenőim földművesek.

– Mesélj a régi Dicsőszentmártonról!

– Dicsőszentmárton két részre tagolódott: a város délnyugati részében, Balázsfalva felé laktak a földművesek, az északkeleti részében, Balavásár felé, a főtéren lakott a polgárság: képviselők, orvosok, ügyvédek. A választóvonal a város központjában lévő unitárius templom volt. Ide tartozik még, hogy a déli részben volt a Nitrogén Rt. művek, amit a magyarok építettek 1914-ben, Trianon előtt, és a keleti részben, Medgyes felé az Üveggyár. A régi dicsőiek nem azt mondták, „kombinát”, hanem nitrogéngyár.

– Most már érthető, hogy a te gyermekkorod Dicsőhöz kapcsolódik, és nem Nagybányához…

– Amikor én gyermek voltam, akkor a városnak fele magyar volt és fele román. Most kb. 20%-a magyar. Volt líceuma, mert én ide jártam gimnáziumba és középiskolába, de nem volt híres, viszont jó tanárok tanítottak benne, ami jó alapot biztosított a továbbtanulásra. Családomban nem volt senki értelmiségi; én és a húgom mentünk elsőként az orvosira; ő egy évvel később. Szüleim mindkét részről Barthák voltak, de nem voltak rokonok, mert voltak a „felső” Barthák és az „alsó” Barthák. Édesapám az alsó részből, édesanyám pedig a felső részből származott. Unitáriusok vagyunk, különben a dicsői unitárius templom a legrégebbi az egész Kis-Küküllő mentén, 1200-ból való. A legrégebbi családok mind unitáriusok voltak, később jöttek a reformátusok és a katolikusok, ezt igazolja a templomok építési ideje is.

– Miért választottad az orvosit?

– Ezt már gyerekoromban elhatároztam, és ebből nem tértem ki. Persze lehettem volna tanár vagy lelkész, ezek a pályák is érdekeltek.

– Mikor kerültél az orvosira?

– 1962-ben, akkor érettségiztem, és be is jutottam. Nagy szigorúság volt, de megnyílt a világ előttem: színházba jártam, sportrendezvényekre, sőt amatőr szinten űztem is néhány sportot az egyetemen. Abban az évben, 1962-ben indult a marosvásárhelyi orvosi egyetemen a román tagozat, addig nem volt román nyelvű orvosképzés.

– Kire emlékszel a professzorok közül?

– Pápai Zoltán professzor, Dóczi Pál, Mátyás Mátyás, Maros Tibor, László János, Száva János. A román szekcióra Kolozsvárról helyeztek át tanárokat. Első évben a diákok kb. 80%-a magyar volt, és 20%-a román. A ’70-es években egyenlítődött ki az arány, ekkor lett fele-fele. Most pont fordítva van, a kommunizmus és a ’90 utáni liberalizmus mindent átrendezett...

– Milyen karok működtek magyar nyelven?

– Általános, fogorvosi, gyermekgyógyászati és gyógyszerészeti kar. Voltak vásárhelyi vagy környékbeli románok, akik 1962 előtt magyarul végezték az egyetemet. Jól, szinte anyanyelvi szinten beszéltek magyarul. A tanárok 90%-a vagy magyar volt, vagy zsidó, akik mindkét karon tanítottak.

– Honnan jöttek a román tanárok 1962-ben?

– A kolozsvári orvosi egyetemről helyeztek át román anyanyelvűeket. Volt egy vicc is, hogy amikor felültek a vonatra Kolozsváron, tanársegédek voltak, Kocsárdon már adjunktusok, s amikor leszálltak a marosvásárhelyi vonatállomáson, már előadótanárok lettek. Így mentek fel a ranglétrán.

– Miért fontos anyanyelven tanulni az orvosin?

– Minden tudományt anyanyelven kell tanulni, mert csak azon lehet a legjobban elsajátítani. Ezt Comenius mondta, aki morva volt, s tanított Sárospatakon is. „Minden ember csak anyanyelvén lehet tudós.” A morvák és a csehek ugyanazt a nyelvet beszélik, Szlovákia nem létezett, ők tótok voltak. 1910-ben Pozsonyban a népszámláláskor maximum 10%-a volt szlovák, a többiek németek, magyarok, zsidók.

– Milyen volt a kapcsolat a magyar és a román egyetemisták között?

– Nem volt baj 1967-ig, amikor felütötte a fejét a nacionalizmus. Akkor már két éve Ceaușescu vezette az országot. Hatodéves voltam, amikor feljelentettek, hogy a Magyarország–Románia futballmeccsen én a magyaroknak drukkoltam és tapsoltam. Persze nem volt igaz, mert voltam olyan óvatos – ha belül mást is éreztem –, hogy ilyesmit ne kövessek el. Volt egy fekete-fehér közös televízió, azon néztük a meccseket. Ott volt Pop D. Popa, a híres szívsebész, prorektor, aki később Ceaușescunak lett a szívorvosa. Még Olariu professzorra emlékszem. Én nem tapsoltam, csak a lelkem tapsolt. Rektori fegyelmi vizsgálat alá helyeztek, szerencsére akkor Puskás György volt a rektor, aki jó magyar érzelmű volt. Azt is rám fogták, hogy nem ismerem a román játékosok nevét, csak a magyarokét. Felsoroltam a teljes román csapatot. A sport volt az egyik hobbim.

– Milyen célból végezték ezt a vegzálást?

– Ki akartak rúgni pár magyar diákot, hogy minél kevesebben végezzünk az orvosin. Szerencsére ez a tervük nem sikerült, s még csak megrovást sem kaptam, mert semmi alapja nem volt a koncepciós vádnak.

– Mikor végeztél?

– 1968-ban. Akkor megyét kellett választani, én Beszterce-Naszódra gondoltam. Megjelentünk a Megyei Egészségügyi Igazgatóságon, és ott kellett helységet választani. A Mezőséget néztem ki magamnak, hogy közelebb legyek Vásárhelyhez és a magyar vidékhez. Így kerültem Mezőkecsedre. Ott voltam egy évig, s két évig Mezőszentmihályon, amely a Marosludas–Beszterce vasútvonal közepe táján fekszik.

– Milyen körülmények fogadtak?

– Nehéz évek voltak: szegénység, elmaradottság, nem megfelelő munkakörülmények. Ma már nem vállalnám ezt a felelősséget! Vonattal utaztam hétfőn reggel Marosvásárhelyről Ludasig, ott váltottam, felültem a Lekencére tartó járatra, és mire rendelni kellett, már megérkeztem. Mezőszentmihályon már jobb körülmények között laktam, mert ott volt Toroczkai gróf rezidenciája. A trianoni döntés után a család nyugatra távozott. Akik ott voltak eltemetve a családból, még a sírköveiket is ledöntötték, már semmit sem találtam. A kúrián megvolt a Toroczkai grófok címere, ez kőből készült, próbálták baltával szétverni, de nem sikerült.

– Mi volt a kúriában berendezve?

– Szülőszoba, vizsgáló, konyha, lakosztály, ahol télen-nyáron fával lehetett fűteni.

– Milyen emléked van arról a két évről?

– Önállóságot tanultam. Ekkor határoztam el, hogy szakosítom magam, mert csak így tudok továbblépni. Bukarestben kellett vizsgázni alorvosnak (most így mondanánk: rezidens), s egyből szakot és munkahelyet lehetett választani. Én a balneo-fizioterápiát választottam. Négy hely volt Erdélyben: kettő Félix-fürdőn és kettő Szovátán. A Regátban voltak a belgyógyászati helyek, de nem akartam odamenni.

– Mit jelent a balneo-fizioterápia, mert sokan nincsenek tisztában a kifejezéssel?

– A közvélemény nincs tisztában a balneológiával, azaz a fürdőgyógyászattal, amely az orvostudomány része. Sőt, a klasszikus gyógyászat legrégebbi ágazatát képezi. A régi időkben empirikusan alkalmazták, ma már tudományosan megalapozott gyógymódnak számít. Régebben a fürdőorvoslás „úri szakma” volt. A fürdőkezelés csak a tehetősebb polgárok kiváltsága volt. A híres fürdőhelyeken, pl. Karlovy Varyban (Károlyfürdő), Pöstyénben (Piešťany) nyáron prágai, budapesti és bécsi egyetemi tanárok dolgoztak. Különben a fürdőgyógyászat olyan, mint a zenében az operett: nem egészen opera, de nem is könnyűzene. Ennek a „műfajnak” a nehézségét csak az tudja, aki gyakorolja.

– Mielőtt továbbmennénk, megkérdezem: mit csinál egy magyar orvos a Mezőségen szabadidejében, ha nincs családja, és nem akar kocsmába járni, nem tud vagy nem akar kártyázni?

– Lehet olvasni, sokat-sokat. Én ezt tettem! Ekkor olvastam el az összes Nyirő- és Tamási-könyvet, Zilahy Lajost, Makkai Sándort, Szabó Dezsőt, Herczeg Ferencet. Persze nem lehetett ezeket megvásárolni, de volt egy zsidó malomtulajdonos, Löb Leopold, aki a saját malmát adminisztrálta Mezőszentmihályon; gazdag könyvtára volt, sok magyar könyvvel. Művelt ember volt, tőle kaptam olvasnivalót. Ezenkívül a mezőköbölkúti református papnak, Uszkai Gyulának is jó könyvtára volt. Már rég meghalt. Csak erre a két helyre jártam, nem mentem a rendőrparancsnokhoz kártyázni vagy az italkimérőbe, hanem sok-sok könyvet olvastam. Lényegében, amihez nem jutottam, amit nem tanultam Dicsőben, az iskolában az ’50-es években, azt akkor pótoltam a Mezőségen, körorvos koromban…

– Ezzel a két úriemberrel lehetett politizálni is, magyarságtudatról beszélni?

– A Mezőség közepén lehetett, megbíztunk egymásban; messze voltak az állambiztonság emberei… Lehetett magyar nótát vagy katonadalokat is énekelni, a templomban a nemzeti himnuszt, mert a kommunisták nem jártak templomba, nem kellett félni a feljelentéstől. A papilakon volt egy zongora, szépen játszott rajta a pap; ott a székely himnuszt is elénekeltük, nem féltünk.

– Milyen a mezőségi magyar ember?

– Ahol én dolgoztam, csak Mezőköbölkút volt magyarok által is lakott falu. Abban az időben nagy volt a szegénység, az elmaradottság, nem tudtak úgy tanulni a jó képességű gyerekek, mint máshol. Szerény, jó emberek voltak, akikkel tudtam egyezni. Nem egyeztem jól a párttitkárral és a néptanácselnökkel, mert nem voltam párttag. Be akartak léptetni, de határozottan megmondtam: nem és nem! Nem voltam karrierista! Az orvosok közül csak ketten nem voltunk párttagok azon a vidéken. Végül békén hagytak. Szovátán sem lettem párttag, és ennek ellenére Bukarest kinevezett igazgatónak.

– Mikor lettél a szovátai Fürdőgyógyászati Poliklinika igazgatója?

– 1992-ben neveztek ki, és 20 évig, nyugdíjazásomig voltam igazgató-főorvos. Közvetlenül Bukaresthez tartoztunk, nem a megyei egészségügyhöz. Megbíztak bennem, tiszteltek, szabad kezet adtak.

– Szovátán milyen neves személyiségek, hírességek fordultak meg az évek során, akik itt kezeltették magukat?

– Régen Mihály királytól Mária román királynőig, Jászai Mari színésznőtől Ady Endréig sokan jártak ide, és gyógyíttatták magukat. Nekem nagyon sok páciensem volt Szibériától Vancouverig, Dél-Afrikától Chiléig. Itt volt egy arab sejk, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke, Ruha István hegedűművész, Szőcs Géza költő, Benkő László zenész, Bölöni László futballsztár stb. Nekem nem számított, hogy miniszter vagy szovátai roma nemzetiségű, mindenki beteg volt…

– 1989 végén Szovátán is megalakult az RMDSZ. Hogyan emlékszel erre vissza?

– Pontosan 1989. december 30-án. Ekkor lettem ideiglenesen elnök; Antal Sándor lelkész és Németh János tanár is bekerült a vezetőségbe. Ugyanazt terveztük, mint egyebütt: le kell váltani a régi vezetőket, új emberek kellettek, kétnyelvű utcatáblák, Bălcescu-, Petőfi-szobor a parkokba, a magyar nyelv teljes körű használatának a bevezetése stb. Ezt mind sikerült megvalósítani. Háromszor megválasztottak városi tanácsosnak, 12 évig voltam benne, azután kiléptem, de a kultúrából nem, és a város életéből sem.

– Mi a politika?

– A kompromisszumok tudománya. Nincs olyan politikus, aki ne kötne kompromisszumot. Aki nem köt, azt kigolyózzák.

– Visszatérve a gyógykezelésre: miért fontos az emberi szervezetnek, hogy egy bizonyos idő után, amikor előállnak a testi és végtagfájdalmak, próbáljuk kihasználni a természet adta fürdői gyógykezelési lehetőségeket? Van, amit nem lehet gyógyszeres kezeléssel megoldani, de fürdő által igen?

– Így van! A krónikus, idült betegségeket lehet és kell gyógyítani, rehabilitálni.

– Hol vannak a világon a legjobb kezelési bázisok? Jártál ott?

– Közép- és Kelet-Európa a fürdőgyógyászat hazája. Az északi államokban (Norvégia, Finnország, Svédország) nincsenek ilyen irányú természeti adottságok. Igen, Közép-Európa leghíresebb fürdőhelyein jártam.

– Kérlek, beszélj a családról is!

– 1969-ben nősültem, feleségem akkor még egyetemista volt a fogorvosin. Matta Júlia Erzsébetnek hívták. Vásárhelyen laktunk hétvégeken, hétközben én a Mezőségen. ’74-ben végzett, Szovátán volt fogorvos, 12 éve hunyt el. Gyerekeink: Bartha Botond Csaba informatikus, mérnök; menyem, Bartha Sz. Kádár Gyöngyi román–angol szakos tanár. Lányom, Bartha Réka Boróka színésznő; vejem, Béres László színházrendező. Lányomtól három unokám van: Anna fogorvostanhallgató, Villő általánosorvos-hallgató, Janka középiskolás. 2011-ben nyugdíjaztak, de a hazai törvények lehetőséget biztosítottak, hogy 2026. február 1-jéig pályán maradjak.

– Milyen díjat kaptál?

– Szakmai téren Kiválósági diplomát (Diplomă de excelență), az RMDSZ-től Könyv és gyertya díjat. Most, a számvetés idején elégedettnek érzem magam.

– Van üzeneted a mai generációnak?

– Azt üzenem, hogy mindent vegyenek komolyan, ne ragadjanak le egy dolognál, sokrétűek kell legyenek, tájékozottak, ne maradjanak szakbarbárok. Tanuljanak, főleg könyvekből, és ne internetről, okostelefonról. Igazi, alapos tudást a szakkönyvek adnak.

– …és az erdélyi magyarságnak?

– Tartsanak ki, mert még mindig sokan vagyunk, egymillió-kétszázezren; a világ több mint 50 országában kevesebben élnek.