A „hetvenkedő” Varró Sándor elégedett a sportkarrierjével

*Egykori csapattársakkal egy öregfiú-találkozón. Balról: Sólyom Csaba, Vunvulea Ioan, Varró Sándor, Vodă Eugen (Fotó: Czimbalmos Ferenc Attila)

Az ASA egykori hálóőre, Varró Sándor március 26-án hetvenéves lett, ebből az alkalomból készségesen mesélt a Népújságnak labdarúgói pályafutásáról. 

– Isten éltesse, hiszen nemrégiben belépett a „hetvenkedők” családjába! Mivel foglalkozik manapság?

– Öt éve nyugdíjas lettem, azóta több időm van a ház körüli teendőkre és a családomra, amelynek tagjai mindig kitartottak mellettem a sportkarrierem során, és akikre büszke vagyok. Mint köztudott, a fiam, Tamás ideig-óráig a nyomdokaimban haladt mint labdarúgókapus, aztán a munkájára összpontosított, a lányom pedig nyelveket tanult, és Magyarországon él családjával. Tőle van egy hatéves ikerpár és egy tízéves unokánk, az ikrek közül az egyik irtó gyors, óvodásként a 200 méteres síkfutásban városi bajnok. 

Emellett figyelemmel követem az európai futballbajnokságok labdarúgó-mérkőzéseit is. 

– Már nem edzősködik?

– De igen! Mint A licences edző, a marosszentgyörgyi Kinder egyesületnél gyerek-korcsoportokat edzek egykori csapattársammal, Lucian Popával együtt. Nagypályán utoljára 2022-ben edztem, az akkor még 4. ligában szereplő Ákosfalvi Napsugár SK együttesénél. 

– Apropó futballmérkőzések. Mekkora különbséget lát a mai, eltaktikázott labdarúgás és az önök idejében játszott foci között? Fordítanak még akkora figyelmet jelenleg az erőnléti felkészülésekre, mint hajdanán?

– Nem. Egykoron a legfontosabb a téli felkészülés, vagyis az alapozás volt, amely során az egész évi bajnokságra felkészültünk. Én a Medgyesi Gaz Metannal kétszer voltam Antalyában téli felkészítőn, de a 14 napból hét napig nem tudtunk kint edzeni az esős, szeles, kedvezőtlen időjárás miatt. A pálya körül szaladtunk – amit itthon is megtehettünk volna –, erőnléti edzéseket itthon is tarthattunk volna teremben. Egy ilyen edzőtábor csak pénzkidobás, sőt, egy kéthetes szovátai edzőtábor sokkal hasznosabb volt egykoron. Most inkább a mentális felkészülésre esküsznek sok együttesnél, ami inkább a kapusoknak fontosabb. 

– A nyolcvanas években több volt az edzésadag az élvonalbeli játékosok számára, mint manapság?

– Úgy gondolom, hogy igen. Akkor vasárnap voltak a forduló mérkőzései. Igaz, hétfőn szabad napunk volt, de kedden, szerdán és pénteken két edzésünk is volt, csütörtökön egy, mégsem voltak annyira sérülékenyek a labdarúgók, mint jelenleg, mert fizikálisan jól fel voltak készülve. Most meg a hazai élvonalbeli és 2. ligás játékosok már a 70. perc környékén, sajnos, nem igazán bírják fizikálisan a terhelést.  

– Egykoron nem voltak külön kapusedzők, hiszen azt a feladatot a vezetőedző, a másodedző és az erőnléti edző megoldotta, most meg a csapatok zöme kapusedzőt is foglalkoztat több korosztályban. Erről mi a véleménye?

– Ez így van… és mégis jól fel voltak készítve a hálóőrök a mérkőzésekre! Annak idején mi is teljesítettük a fizikai állóképesség javítását szolgáló Cooper-tesztet (3200 méter 12 perc alatt – a szerző megjegyzése) a ligeti stadionban. De nekünk, kapusoknak fontos volt a labda kézből való kidobása a tizenhatos területéről (tízből tíz labdát kellett a félpályán túlra kidobni egy 10 m x 10 m-es nagyságú területre), a labda kirúgása szintén onnan történt (tíz labdából nyolcat a középpálya kapu felőli félkörébe kellett kirúgni), emellett kötelező volt a magasugrás, helyből való távolugrás is számunkra. A mezőnyjátékosoknak ugyanakkor fontos volt a félpályától a kapura vezetés, majd kapura rúgás is, sőt a tizenhatoson kívül elhelyezett tíz labdából nyolcat kellett tudni a gólvonal mögé, a kapuba beívelni. És akkor nem olyanok voltak a labdák, mint most! Aki nem tudta elvégezni mindezeket, annak nem adták ki a kalóriapénzt. 

– Mint labdarúgókapus, volt olyan alkalom, hogy az edzések után még ott maradt a pályán plusz edzésekre?

– Volt biza, ha a helyzet megkövetelte! Mint köztudott, Bölöni Laci a futballal párhuzamosan az orvosi egyetemet is végezte, többször rohant az edzésekről a vizsgákra, vagy éppen az egyetemi óráira. De, amikor lehetősége volt, az edzések végén nem egy alkalommal megkért, hogy maradjak még védeni neki. Ekkor ő vagy sarokrúgásból ívelt kapura – nem hiába rúgott többször gólt szögletből –, vagy büntetőket lőtt, akár a félpályától megindulva célzott kapura. Én nem mertem volna őt visszautasítani, sőt, az valahol nekem is használt a felkészülés során. Arra is szívesen emlékszem vissza, hogy gyermekként a házunk oldalát céloztam, majd a visszapattanó labdát újra meg újra odarúgtam, szegény édesanyám nem kis „örömére”, de az segített a lábtechnikám fejlődésében. 

– A hetvenes és nyolcvanas években sok kiváló futballkapus volt az ASA-nál, gondolok itt Sólyom Csabára, Nágel Zoltánra, Ioan Vunvuleára vagy Biró II. Leventére.

– Valóban! Amikor 1980-ban visszatértem Marosvásárhelyre, Vunvulea a helyemre került haza Dicsőszentmártonba. A nyolcvanas években jó labdarúgókapus volt még Naste Dorin, továbbá a marosludasi Tapasztó, Rotaru, a szászrégeni Bendorfean is. De a román válogatottban is megfordultak jó futballkapusok, mint Iordache (Steaua), Moraru (Dinamo), Lung (Universitatea Craiova), Speriatu, Cristian (Sportul Studențesc), Ioniță (Rapid) stb. 

– Hol, melyik csapatnál érezte magát a legjobban a futballkarrierje során?

– Az ASA-nál, az Elektromarosnál és a Medgyesi Gaz Metannál is jó csapatnak és közösségnek voltam tagja, mégis kiemelném a dicsőszentmártoni időszakot. Végig telt házas mérkőzéseket játszottunk, jól fizettek minket, 22-23 évesen jól is ment a játék számomra. 

– Hogyan került vissza az ASA-hoz?

– Én az ASA-tól – ahol serdülő és ifijátékos voltam –, az Elektromaroshoz kerültem, amelyet akkor Végh János edzett. Utána a megyei bajnokságban szereplő Remeteszegnél védtem egy kevés ideig a környékbeli fiatalokból verbuválódott együttesben. A katonaság után visszakerültem az Elektróhoz, onnan mentem Dicsőszentmártonba. Éppen Szovátára mentünk velük téli edzőtáborba, amikor a helyi Gloria csapatának volt mérnöke, Bodó László beszélt az érdekemben, aztán kevéssel utána az ASA akkori edzője, Boroș Titus tudatta velem, hogy az ASA számít rám. Engem mindez hideg zuhanyként ért, mivel szerettem Dicsőszentmártonban, de most annál büszkébb vagyok az ASA-nál töltött időszakomra. 

– Labdarúgói pályafutása során volt ajánlata más együttestől?

– A nyolcvanas évek derekán az FC Nagybánya akart leszerződtetni Koller Sándor volt labdarúgó közvetítésével, de Czakó János egykori vásárhelyi edzőm annyira ragaszkodott hozzám, hogy az edzői tisztségéről is képes lett volna lemondani, ha elmegyek a csapattól. Ha akkor távozom Nagybányára, lehet, másképp alakult volna a futballkarrierem, de nem bánok semmit, ami az évek során történt. Mi több, büszkeséggel tölt el, hogy 1978 és 1995 között csak az A és a B osztályban futballoztam, és minden munkámat tisztességesen elvégeztem.

Pályarajz

Varró Sándor 1956-ban született Marosvásárhelyen. Gyerekként, fiatalként az AS Armata serdülőcsapataiban játszott, aztán a „szamárlétrát” végigjárva, 24 éves korában, 1980-ban mutatkozott be a nagycsapatban. Az A osztályban az ASA színeiben mintegy 170 alkalommal állt a kapuban, az első mérkőzését Brassóban játszotta az akkori Futballklub ellen, 1980-ban.  

Az ASA előtt lehetőséget kapott még az Elektromaros, a Dicsőszentmártoni Chimica (1978–1980) és a megyei bajnokságban szereplő Remeteszeg csapatában is. Az ASA-tól 1996-ban került a B osztályos Medgyesi Gaz Metanhoz. 

Utoljára 46 évesen állt kapuban a Gaz Metan csapatában, 2002-ben, amikor a medgyesi alakulat a Románia-kupában a Kolozsvári CFR-t fogadta, és az együttes kezdő hálóőre lesérült, ezért a mérkőzés előtt gyors ütemben leigazolták. Jól ment neki a védés, s bár 2-0-ra kikaptak, a találkozó után dicséretet kapott a vezetőségtől is. 

A rendszerváltás után Varró Sándor elvégezte az edzőiskolát, majd idővel az A licences edzői képesítést is megszerezte. Medgyesen kezdett el trénerkedni, 1996 és 2006 között a 2. ligában szereplő Gaz Metan segédedzője, kapusedzője, sőt vezetőedzője (2000) is volt, 2006 és 2008 között az akkor 3. ligában is szerepelt Szováta vezetőedzőjeként is dolgozott, aztán 2008 óta a Marosvásárhelyi Gaz Metan, FCM II., Ákosfalvi Napsugár SK együtteseit edzte.

2000-ben a medgyesi alakulatnál Jean Gavrilă vezetőedzőnek ő és Constantin Cenan lettek a segédjei, és ötven év után feljuttatták a Gaz Metant az 1. ligába.