Románia felpörgette az európai uniós kohéziós pénzek lehívását. Szükség is volt rá, miután az egykori újjáépítési alap forrásai már elapadtak. A napokban egy nyilatkozatban közzétett miniszteri mérlegben milliárdok sorakoznak, a lehívási ráta emelkedik, és az ország az uniós átlag fölé kerül. Lehet örülni ennek, a rendelkezésre álló támogatásokat veszni hagyni súlyos mulasztás lenne. Csak ott a gond, hogy a pénz megérkezése még nem jelent magától értetődően fejlődést is.
A beszámolóból megtudjuk, mennyi érkezett Brüsszelből, mennyit várunk még, és kinek a hivatali idejére esnek az átutalások. Arról viszont gyakorlatilag semmit, hogy mindettől miben lett erősebb a román gazdaság. Csökkentek-e a vállalatok költségei, javult-e a termelékenységük, használhatóbb tudást szereztek-e a munkavállalók? Még lehetne sorolni, de a százalékok ilyen kérdésekre nem szoktak válaszolni.
Ismerős ugyanez a szemlélet az újjáépítési és felzárkóztatási pénzek körüli sikerjelentésekből is. Az illetékesek a támogatás összegétől nagyon könnyen eljutnak a siker kijelentéséig, és közben nagy ívben átugorják a kettő közötti legfontosabb kérdést: mi lett a pénzből? És talán még fontosabb, hogy amit létrehoztak, mennyit ér annak a gazdaságnak, amelynek a felzárkózását szolgálnia kellene?
Az építkezések idején van megrendelés, munkabér, anyagvásárlás. Ez valós gazdasági hatás. A tartós eredmény azonban az átadás után látszik meg, ha van. Egy megépített út akkor ér igazán valamit, ha érdemben javítja az adott övezet lakóinak életminőségét és gazdasági lehetőségeit. A képzés akkor hasznos, ha érdemben használható tudást ad annak, aki részesül belőle. Az ipari park akkor, ha működő vállalkozásoknak teremt megfelelő feltételeket. Egy mintaszerűen kivitelezett, az utolsó eurócentig teljesen szabályosan elszámolt beruházás is lehet túl drága, rosszul elhelyezett vagy kihasználatlan.
A lehívás központi sikermutatóvá emelése ráadásul kijelöli az intézmények számára a feladatot: fogyjon a keret. Ebben a rendszerben gyorsan háttérbe szorul, hogy mire volna a legnagyobb szükség. Előtérbe kerül, hogy mire van kiírás, melyik projektet lehet gyorsan leszerződni, hol készülhet el időben az elszámolás. Így az ország fejlesztése a pályázati lehetőségekhez igazodhat, miközben a legfőbb gazdasági problémák megoldatlanok maradnak.
Mindez persze nem bizonyítja, hogy azokat a milliárdokat, amikről most esett szó, rosszul költötték volna el. Éppen ott a gond, hogy a közölt adatok alapján ezt esély sincs megítélni. A jó teljesítmény elismeréséhez ugyanúgy szükség lenne az eredmények bemutatására, mint a pazarlás feltárásához. Mennyibe került az elért javulás? Kikhez jutott el? Fenntartható-e újabb támogatás nélkül? Mi változott volna akkor, ha másra költenek?
A következő miniszteri mérlegbe a lehívott milliárdok mellé ezért érdemes lenne odatenni a megoldott problémákat is. A kohéziós politika értelmét az adja, ha csökken a román gazdaság lemaradása az uniós átlaghoz képest. Amíg erről nincs érdemi számadás, addig a sikerjelentés legfeljebb azt bizonyítja, hogy a pénz megérkezett, de ez a lényegi fejlődésről szinte semmit nem mond.
