Épített örökségünk

Egy eltűnő vár története Erdély múltjában

Vannak helyek Erdélyben, amelyekből ma már alig maradt valami, mégis évszázadok történetét őrzik. Egy várfal, néhány alapfal, egy dombtető vagy éppen egy régi helynév sokszor többet mond el a múltról, mint gondolnánk. Zsidóvár is ilyen hely. A Karánsebes környékén egykor álló erősség történetében királyok, fejedelmek, főurak, katonák és hadjáratok váltották egymást. A vár hol királyi birtok, hol adomány, hol katonai erősség volt, és többször is fontos szerepet kapott a térség történelmében. Lugostól délkeletre, a Karánsebes felé vezető út közelében fekszik Zsidóváralja község. A fölötte emelkedő Várhegy tetején található a vár csekély maradványa. A várat valószínűleg a Csáky, (néhol Csák) család valamelyik tagja építtette…

Zsidóvár – évszázadok, királyok és fejedelmek nyomában

A források több évszázadon keresztül követik nyomon Zsidóvár sorsát: a középkori említésektől kezdve a török háborúk korán át egészen addig, amíg a vár fokozatosan elveszítette jelentőségét, majd rommá vált. 

Egykor emberek éltek és harcoltak itt, döntések születtek falai között, ma pedig már csak csekély maradványok emlékeztetnek arra, hogy ezen a helyen egykor egy jelentős erősség állt.

Zsidóvár története ezért nem csupán egy vár története. Egy darab erdélyi múlté, amelyet az idő lassan eltüntetett, de a történelmi források még megőriztek számunkra.

A vár első ízben egy 1320-ban kelt oklevélben fordul elő, amikor Dénes királyi tárnokmestert említik várnagyának, aki ezt a tisztséget még 1329-ben is betöltötte. 

Amikor I. Lajos 1368-ban Himfy Benedeket vidini bánnak nevezte ki, akkor több vár, így Temesvár, Zsidóvár, Sebesvár, Miháld és Orsova várak átadását is elrendelte.

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok c. könyvében ír arról, hogy Zsigmond király 1424-ben Losonczy László érdemeit felsorolva külön kiemelte, hogy a lázadó Horvátitól és Palisnaitól Temesvárt, Érsomlyót, Sebest, Miháldot, Orsovát és castrum Sydowart is visszafoglalta, ezért a szalánci várat adományozta neki, egyben kinevezte e várak várnagyává.

I. Ulászló 1440-ben megparancsolta Kiss Ferenc és János deák zsidóvári várnagyoknak (castellani castri Sydowar vocati), hogy nevezett várat haladéktalanul adják át Szeri Pósa fiainak, Gáborkának és Istvánnak. 

A várnagyok azonban a parancsot megtagadhatták, mert Hunyadi János 1444-ben mint saját várát adta a király beleegyezésével Guthi Országh Jánosnak, Mihálynak és berzenczei Hagymás Lászlónak cserébe az Arad megyei Solymos váráért. 

A vár többször is gazdát cserél

Mátyás király 1464-ben viszont mint királyi várat (Castrum [regis] Sydowar in comitatu Themes) adományozta dengelegi Pongrácz Jánosnak és András királyi pohármesternek hadi érdemeikért. 

János halála után 1478-ban özvegyének, Erzsébet asszonynak a birtoka lett. Később Corvin János kezére került a hozzá tartozó negyvenhét faluval együtt. Corvin halála után özvegyére, Frangepán Beatrixra szállt, akinek kezével Brandenburgi György őrgróf birtokába jutott.

Amit az adománylevelek igazolnak

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból azt olvassuk, hogy 1542 körül Haraszti Ferenc volt Zsidóvár kétharmad részének birtokosa, de hogy mikor szerezte, nem tudni. 

Izabella királyné 1548-ban Harasztitól elvette, és Petrovics Péternek adományozta, akit az aradi káptalan, krivinai Gulya Ferenc királynéi megbízott és Irsay Mihály zsidóvári várnagy jelenlétében iktattak be az uradalom birtokába. 

Ferdinánd király azonban elvette tőle, és 1552-ben Lévai Jánosnak, Forgáchnak és Pásztói Jánosnak adta vissza Csálya, Lugos és Rékas várakkal együtt, amelyeket – mint az adománylevél mondja – már őseik, szüleik s testvéreik is bírtak, és amelyeket most a töröktől foglaltak vissza.

1613-ban a várat a török foglalja el

János Zsigmond 1566-ban kelt levelében Endrédi Jánost nevezte a vár tulajdonosának. 1584-ben az Apafi család kezébe került. 

Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem feltehetően visszavette a várat, mert 1590-ben hívének és kamarásának, Jósika Istvánnak adományozta. 

A fejedelem azonban a hűtlenséggel vádolt Jósikát 1597-ben elfogatta, Szatmár várába vitette, ahol azon gyanú miatt, hogy a fejedelemségre tört, kivégeztette.

Báthori András 1599-ben Sarmasághy Zsigmondnak, Fizy Borbála második férjének – az első Jósika volt – adományozta a várat. 

Ennek várnagya, Harmadia Miklós 1600-ban sikeresen védte meg a rábízott várat Mihály vajdától. Sarmasághy 1607-ben a várat néhány faluval együtt ezer magyar forintért tizenkét évre zálogba adta, de eközben 1613-ban váratlanul a török foglalta el.

A várat visszafoglalása után I. Rákóczi György fejedelem 1633-ban Fiath Zsigmondnak zálogosította el, aki nem sokat törődött a falak kijavításával, amelyek így lassan pusztulásnak indultak.

1661-ben a szultán Ali temesvári pasát nagy sereggel küldte Erdélybe, hogy a Lipót király pártjára állt Kemény Jánost elűzze, és helyére új fejedelmet ültessen. 

Ebben a hadjáratban részt vett Evlija Cselebi is, aki Lippától négy óra alatt érkezett Zsidóvár várához. 

„Ezt is Köprülü foglalta el – írja. A lugosi szandzsákban, a Temes folyó partján, hegyek közt fekvő négyszög alakú fapalánk. Parancsnoka és őrsége van. Új hódítás lévén, imaretje [mecset] nincs.”

1688-ban Caraffa császári tábornok foglalta vissza a töröktől, de véglegesen csak 1691 nyarán szabadította fel Antonio ezredes.

A rombolás: a vár teljesen romos és használhatatlan állapotba kerül…

Veteráni Frigyes tábornok 1693-ban Jósika Gábornak adta a várat, amit az 1699-ben Karlócán megkötött békeszerződés értelmében le kellett rombolni. 

Ez nem teljesen történhetett meg, mert 1739-ben Lentulus császári tábornok, a „fő  rablófészek”-nek nevezett Zsidóvárat megszállta, ötven embert agyonlövetett, majd a várat a faluval együtt felgyújtatta. 

Ezután a romvár kincstári birtok lett, amit a kamara 1830-ban Fogarassy Basilnak, Jurkovics Jánosnak, Mayer Jánosnak, Ferdinándnak és Ferencnek, valamint Trandaphil Andrásnak és Sándornak adott el. 

Ekkorra már a vár teljesen romos, használhatatlan állapotban lehetett, mert a későbbiek során nem is említik. A várból ma már csak alapfalainak maradványai láthatók.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Néha kétarcú is lehet a történelem. A mások által meglovagolt rosszabbik oldalát most átfordítva a jobbikra, csak a magyaroknak kedvező történelmet nézzük. Zsidóvár. Először is tisztázni illik, hogy nem tévesztendő össze a Borsodban található Serényfalva várával, sem a Zalacsányhoz közeli, de még a háromszéki Esztelnekhez tartozó Kurtapatak melletti Zsidóvárral.

Kétarcú történelem

Gyönyörű, de máig ismeretlen vad vidéknek tűnik a Temes folyó felső folyásának vidéke a hajdani Krassó-Szörény vármegye temesi járásában fekvő, Ruszka-havasok nyugati lábánál emelkedő szirtvilág. 

Ez a történelmi szörényi bánság, későbbi temesi ispáni tisztek birtoka Karánsebestől északra, de Lugostól keletre rejtegeti a Nadrág patak mosta hegytető elárvult vármaradványait. Ez a hajdani porta orientalis, azaz a valamikori határátkelőt alkotó Temesi-szoros keleti kapuja. Az erdélyi Vaskapu-hágó árnyékában megbúvó Zsidóvárhoz tartozó várról a korabeli lapok így írtak: 

„…a’ falu felett magas, és meredek hegyen fekszik egy puszta Vár, melly a’ régi időkben, mint most is fenn álló falai mutattyák, igen erős lehetett, hajdan, minekelőtte a’ Török elfoglalta a’ Bánátot, Báró Józsika Familia bírta e’ helységet…”. 

A helyiek megesküdnek, hogy a törökök építették az oláhokat gyötrő hitetlen magyarok ellen. Itt igyekeztek átfordítani a történelem valós arcát, hiszen a faluból kiinduló ösvényen is ezt hirdetik a színes útmutató magyarázatok a vár építésének idejéről. 

Viszont az 1973–79 közötti régészeti ásatásokat végző helyi szakember, Bejan Adrian kutatásai is alátámasztják a már korábbról ismerteket, miszerint a vár 1320-ból való első írásos említése korrekt, hiszen a feltárt kerámiák és egyéb tárgyak mind arra az időszakra datálják a királyi vár létezését. 

Ez megfelel a korabeli Magyar Királyság stratégiai elővárrendszerének és uradalmi birtoka elhelyezkedésének, mivel a vár elsődleges feladata a folyó völgyének és a fontos, ott húzódó kereskedelmi és hadi utak ellenőrzése, a portyázók észlelése volt. 

Feltárt adatok alapján be lehet azonosítani a mai romvonalakból a hajdanvolt vár pontos méreteit és egykori szerkezeteit. A dombtető szűkös adottságai miatt jól olvasható egy szerényebb erődítmény alakzata, a kb. 42 méter hosszával és 25 méter szélességű téglalap alaprajzával. Tájolása délnyugat–északkelet irányú, amely magában foglalta a külső védőfal rendszerén kívül a belső kiszolgáló egységeket. 

Feltárásokból bizonyítható, hogy a 13. és 18. századok közötti többszöri átépítésekkel nyerhette el utolsó, elpusztulása előtti végső formáját. A biztonság fokozására felépült kaputorony, majd a későbbi öreg, többszintes lakótorony növelte a vár védelmi erejét. A várudvar belsejében a kutatók a vár méretéhez képest egy hatalmas és mély, 5,6–6,2 méteres, enyhén ovális gödröt bontottak ki. 

Feltételezhetően egy korai torony alapozási mélyedése lehetett, amely visszabontása után a vár tartalék vízgyűjtő ciszternája szerepét vehette át, hosszú ostromok idején a várvédők és a személyzet vízkészletét biztosíthatta. 

Ismerve és korabeli leírásokból átvéve más védvárak eseteit, az őrszolgálat és a katonák életvitelét a hajnali kürtszó és a déli falubeli harangjárás szabályozta. A reggeli kapunyitástól az esti kapuzárásig a fahídon lehetett ki- és bejutni. A védőfalakon belül futó gyilokjárókon állandó járőrőzés folyt, a toronyban meg a strázsák álltak az év minden időszakában a rajtaütésszerű támadások és biztonság megtartása, illetve a veszély megelőzése érdekében. 

Még egy nagyon fontos tényező is a hegyi várak fokozott védelme mellett szólt, például a víztartalék folyamatos megmentése.

Víz és kenyér

A kincset jelentő életmentő vizet – forrás hiányában – az esővízből nyerték, és a vár ciszternájában tárolták. Folyamatosan őrizte és tisztán tartotta egy állandó ügyeleti őrség. Félteni is kellett a külső, néha még a belső ellenségtől is. 

A vári életmód elengedhetetlen napi munkarendjéhez tartozott a faluból kétkerekű parasztkordén vagy taligán, esetleg lőcsös szekerekkel felszállítani a szükséges és elegendő élelmiszerkészletet is. Szintén a napi várélet elengedhetetlen szükségletét alkotta a védők ellátmányának biztosítása. 

Ez főként a korabeli tartós élelmiszerkészletből volt megoldható, amit a füstölt hús, a szalonna, só, lencse, borsó, gabona jelentett. 

A friss kenyeret a várudvar közös kemencéjében sütötték

A több kalóriapótlás végett vágóállatokat is tartottak a várban, disznót, kecskét, néha majorságot is, amelyeket a konyhai maradékból eltarthattak. Így egy teljesen gazdaságos várélet jöhetett létre. A folyadékpótlás napi adagját és a fertőzések megelőzését a vizezett bor és sör fejadagjával oldhatták meg. Néha a tömeges betegségek elterjedése meggátolhatatlanná vált a szűk várudvar bezártsága miatt. Hűvös idők megfázásos betegségei vagy a melegebb hónapok higiéniai lazasága gyakori vérhasjárványokba torkollott. Néha a vár borbély sebésze vette át a gyógyítást, ennek hiányában meg a felcserek vagy a tapasztalt füvesasszonyok, vajákosok kezében volt az orvoslás minden rejtélye.

A vár legfontosabb embere

Hasonló katonai bázisokban a várvédőkön kívül még ott volt a fegyverek karbantartását biztosító egy-két fegyverkovács, bognár, szíjgyártó és ács. Ezzel biztosították a várfalakon belüli élet teljes működését, még a kapupántok zsírozására is gondoltak, nehogy nyikorogjon egy esetleges éjjeli támadásos bevetés során. 

A katonák zártságát és életkedvük növelését a szabadidejükben szervezetten oldották meg. A napi kétszeri, reggeli és esti imákkal kezdték és zárták a napot, ezenkívül a napi fegyverforgatás állandó gyakorlásával, kártyázással, torna- és kockajátékokkal, faragással, igaz vagy mókás történetek előadásával töltötték napjaikat. 

Folyamatosan felügyelte őket a helyi várkapitány. Ő volt a vár legfontosabb embere, neki volt fenntartva a lakótorony, ahol a ritkán más vidékről beköszönő baráti bajtárs is elalhatott. Mint kinevezett várnagy, nemcsak katonai parancsokat osztogathatott, a várbirtok szabad vagy jobbágy falvainak védelmét is biztosította. 

Még egy gondolatfuttatásnyira foglalkozhatunk Zsidóvár nevének eredetével. Feltételezhetően, akárcsak a többi középkori magyar helynév esetén, itt is talán egy helyi nemzetség vagy közismertebb személy nevéből eredeztethető. 

Gyakran előfordult az Árpád-kor óta a Zsidó vagy Sydo név használata. Tájegységenként feljegyezték, hogy egy hatalmas vagy monumentális épületet, természet alkotta vonulatot „óriásnak” vagy „zsidónak” neveztek. Esetleg a táj vadságában, a mesebeli magasságban felépült vár csodálatában rejlik a név eredete, ami miatt a helyi „Óriások vára” helyett csak egyszerűen Zsidóvárként maradhatott a nép nyelvén. 

Ezért maradhatott fenn máig, igaz, csak nevében, ez a klasszikus középkori erősség titokzatos maradványa. Ilyen az ősi magyar történelem itteni arca.

A történelem nem mindig monumentális épületekben marad velünk

Ma már csak alapfalak maradványai láthatók Zsidóvárból. De talán éppen ezek a megmaradt kövek figyelmeztetnek arra, hogy a történelem nem mindig monumentális épületekben marad velünk. 

Néha csak egy helynév, néhány falmaradvány és a régi feljegyzések őrzik annak emlékét, ami egykor fontos volt. 

Zsidóvár pedig arra emlékeztet bennünket, hogy amit ma romnak látunk, az egykor emberek életének, küzdelmeinek és történelmének színtere volt.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanár, történésznek. Az illusztrációt Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából, gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.