Az utóbbi napok, úgy érzem, összesűrűsödtek körülöttem. A hirtelen beköszöntő nyár vagy a közvetlen és tágabb környezetemben történő dolgok, események, folyamatok teszik – nem tudok csupán egyetlenegyre rámutatni. Helyszűke miatt csupán két dologra futja lehetőségeimből.
Kezdeném azzal, hogy megtörtént az első kiruccanás, city-break. Mondjam? Természetesen Itália volt az úti cél. Lombardiában jártunk, Mantovában és Bresciában. Repülőnk Bergamóban ért földet, innen aztán vonattal folytattuk utunkat. Két átszállással. Olyan rettenthetetlen utazóknak, mint nekünk, meg sem kottyant. Természetesen különbözött – mondhatni gyökeresen – a kocsárdi vagy tövisi átszállásoktól, melyekre az ántivilágban szoktattak jó uraink. (Itt említeném meg, hogy őszintén szorítok a szuperprofi Vitézy Dávidnak, hogy sikerüljön a magyar vasúti közlekedést átalakítania és megreformálnia. Talán eccer nálunk is akad majd egy ilyen monomániás úriember… – erről ennyit.)
A város – Mantova Vergilius szülővárosa – már az ókorban is fontos hely volt, etruszkok, latinok, longobárdok, franciák, németek vetélkedtek, uralkodtak rajta, benne, ma az UNESCO-világörökség védelme alatt áll. Három tó (mesterséges) is övezi, melyek közrefogják az óvárost – az itáliai városok minden csodálatos monumentalitásával és varázslatával. És a város közepén elragadó paloták állnak, melyek a Gonzaga hercegi család kiváló reneszánsz ízléséről, gazdagságáról árulkodnak. A vásárteret macsakövekkel borították, a tereket árkádsor szegélyezi, alatta ezernyi bolt és kisvendéglő – az árak különböznek étteremről étteremre –, ami kizárja látszólag a kartellezés bűnét. Nem megyek bele az olasz gazdasági kérdések taglalásába, mert nem asztalom. Inkább arról regélnék, hogy a Palazzo Ducale mennyezetét és falait kiváló művészek díszítették freskókkal, köztük a leghíresebbb Tomaso Masaccio, a quattrocento időszakának jelentős festője. Azt írja róla a művészettörténet, hogy rövid életű volt, mindössze huszonhét évet élt (1401–1428), „rövid pályafutása ellenére mély hatást gyakorolt más művészekre. Egyike volt az első festőknek, akik használták festményeik megkomponálásában a perspektíva tudományát. Realisztikus-naturalista stílusa nagy hatást gyakorolt kortársaira és közvetlen utódaira”. Az óváros akár egy fél nap alatt bejárható, megunhatatlan és élénk. Pünkösd volt, a várost diák- és turistacsoportok rohanták meg, mindenütt látnivalókra éhes tömegek hullámzottak az utcákon és a tereken. Zsivaj és hangoskodás, nagy hőség, 35 fok árnyékban, mindez együttesen növelte Itália-élményünket.
Bresciáról jószerivel annyit tudtunk, hogy egy város Észak-Itáliában, és Haynau tábornok állandó jelzője a korábbi történeti irodalomban: ő volt „a bresciai hiéna”, aki vérbe fojtotta az olasz lázadók felkelését 1849-ben. A régió (Lombardia) második legnagyobb városa, fontos ipari központ. Olaszország kulturális fővárosa volt Bergamóval együtt 2023-ban. Nagyvárosi voltát mi sem jelzi jobban, mint hogy saját földalattija (gyorsvasútja) van. Látni kell – a Wikipedia szerint – e méltatlanul mellőzött várost az idegenforgalom szempontjából. A mi rövid ott-tartózkodásunk éppenséggel az ellenkezőjéről győzött meg.
Hazatérve aztán elborítottak a hírek, és a tegnap este egy Nobel-díjas írót – Krasznahorkai Lászlót – hallgathattunk a zsúfolásig megtelt Kultúrpalotában. Ilyen hosszú sort, mely dedikálásra várt, még nem láttam. Pedig végtelennek tűnő sorakozásból a Wizz Air-gépek utasai között, beszállókártyával a kezünkben már sokszor volt részünk. (Korábbi sorállásokról most ne essék szó.)
