*A két Bolyai szobra Marosvásárhelyen (Fotó: Nagy Tibor/archív)
Az UNESCO a 2023-as évet Bolyai-emlékévnek nyilvánította. Erre a Haáz Rezső Múzeum már korábban készült, és eltervezett egy nagyszerű, a 21. századi követelményeknek eleget tevő multimédiás Bolyai-emlékkiállítást. Székelyudvarhelyen a Bolyai – Erdély géniusza című emlékkiállítást végül 2024. június 22-én, szombaton 16 órakor nyitották meg a Haberstumpf-villában, a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat részeként. Bár anyagi okokból a megnyitó csúszott, a kiállítás töretlen népszerűségnek örvend. A tárlat megvalósulását kettős beharangozó könyvbemutató is megelőzte a Székelyudvarhelyi Képtárban 2023. január 20-án.
A Bolyai család története szorosan összefonódik Székelyudvarhely környékével. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után a család ősi fészkében, a Szeben megyei Bólyán a magyarság megfogyatkozott, és a románsággal való kapcsolat elmérgesedett. Miután a forradalmi események során a birtokot kifosztották, és a gazdaságot folyamatos zaklatások érték, Bolyai Gergely – Bolyai Farkas kisebbik fia, a zenezseni – Fenyédre költözött, s ott is hunyt el.
Ezzel az áttelepüléssel kerültek a megmaradt Bolyai-relikviák Székelyföldre. Bolyai Gergely fia, VIII. Bolyai Gáspár (1855–1932) Székelyudvarhelyre költözött, majd székelybethlenfalvi és fenyédi nótáriusként (jegyzőként), később kataszteri biztosként és királyi közjegyzőként tevékenykedett. Miután ősi birtokát elárverezték, élete végén Székelyudvarhelyen, a Bálint utcában élt nagy szerénységben, ahol 1932. július 4-én (hétfőn) hunyt el 77 éves korában(1).
Nos, a napokban Kása Zoltán kikereste az 1930-as évekig még Székelyudvarhelyen létezett Bolyai-relikviákról szóló írásokat, cikkeket. Még Nyírő József, a híres székely író is beszámol VIII. Bolyai Gáspárnál megejtett látogatásáról.
A Székelyudvarhelyen őrzött Bolyai-relikviák sorsa
A hagyaték udvarhelyi szála a két világháború közötti időszakban kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor Lévay Lajos egy 1932-ben megjelent, nagy hatású sajtócikkében részletesen beszámolt a Székelyudvarhelyen élő, ekkor már hetvenhat esztendős Bolyai Gáspárról. Bolyai Gáspár nem volt más, mint a marosvásárhelyi polihisztor professzor, Bolyai Farkas édesunokája. Lévay megrázó és tiszteletteljes riportjából kiderül, hogy az aggastyán utód rendkívül szerény, szinte szegényes anyagi körülmények között élte mindennapjait Székelyudvarhelyen. Ugyanakkor a szűkös és méltatlan anyagi helyzet sem ingatta meg abban a mély kegyeletben és rendíthetetlen hűségben, amellyel a zseniális nagyapa hagyatékának rámaradt részét védelmezte és gondozta.
Lévay Lajos leírása alapján a székelyudvarhelyi szoba szinte valóságos, intim tudománytörténeti múzeumként működött. Az ott őrzött relikviák közvetlen betekintést engedtek Bolyai Farkas alkotói műhelyébe és a család belső életébe. A szobában féltve őrzött kincsek között a következők szerepeltek:
● A híres, korszakalkotó és a nemeuklideszi geometriát megalapozó főmű, a Tentamen (1832) megírásához használt eredeti vasbáva (vaspenna). Ez a fémtoll nemcsak egy használati tárgy volt, hanem a megfeszített, éjszakába nyúló szellemi munka szimbóluma is, amellyel Farkas a bonyolult matematikai képleteket és a szedőknek szánt utasításokat papírra vetette.
● Kiterjedt, bensőséges hangulatú családi levelezések, amelyek rávilágítottak a családtagok közötti intellektuális és érzelmi kapcsolatokra, a mindennapi gondokra, valamint Farkas és János olykor feszült, mégis mélyen egymásra utalt viszonyára.
● Kéziratos, gondos kézzel vezetett családfák, amelyek a nemzedékek egymásutániságát, a Bolyai-vérvonal elágazásait rögzítették, bizonyságul szolgálva a család történeti önreflexiójára.
● Valamint több, rendkívüli művészi minőséget és felbecsülhetetlen történeti értéket képviselő olajfestmény, amelyek a szoba falait díszítették, állandó jelenlétet biztosítva az ősöknek az unoka mindennapjaiban.
Lévay Lajos 1932-es korabeli tudósításában – a korabeli közvélekedésre és a képek magas színvonalára hagyatkozva – úgy vélte, hogy a Bolyai Gáspár udvarhelyi szobájában függő olajképek a korszak legnevesebb és legünnepeltebb magyar festőművésze, Barabás Miklós ecsetjétől származnak. A cikk szerint a portrék magát Bolyai Farkast (a marosvásárhelyi református kollégium világhírű professzorát), második feleségét, a somorjai Nagy Terézt, valamint közös fiukat, Bolyai Gergelyt, Gáspár édesapját ábrázolták.
A legújabb művészettörténeti, levéltári és történeti kutatások tükrében azonban ez a korabeli attribúció ténybelileg tévesnek bizonyult, s a modern tudomány korrigálta a sajtó tévedését. Amint azt Apor Eszter és Oláh-Gál Róbert Bolyai Farkas arcképfestője, Szabó János festőművész című monográfia-értékű szakkönyve részletesen és forrásértékű dokumentumokkal bizonyítja, a szóban forgó festmények valójában Barabás Miklós egykori mesterének, Szabó János festőművésznek az alkotásai.
Ez a kritikai helyesbítés egyáltalán nem csonkítja, sőt jelentősen növeli a képek eszmei, művelődéstörténeti értékét. Szabó János ugyanis nem csupán egy külső megrendelésre dolgozó művész volt, hanem személyesen is rendkívül szoros, szinte sorsszerű kapcsolatban állt a Bolyai családdal. Szabó János maga is a marosvásárhelyi kollégium diákja volt, és közvetlenül Bolyai Farkas tanítványaként sajátította el matematikai és reáltudása egy részét. A professzor és a diák-művész közötti kapcsolat így túlmutatott a szokásos festő-modell viszonyon. Szabó János pontosan ismerte Farkas karakterét, intellektusát és emberi nagyságát. Ebből adódóan a székelyudvarhelyi szobában őrzött portrék sokkal közvetlenebb, mélyebb és személyesebb köteléket tükröznek a professzor és az alkotó között, mint azt a korábbi felületesebb sajtóközlemény feltételezte. A képekben a tanítvány tisztelete és a mester egyénisége egyszerre van jelen.
A 20. század első évtizedeiben Székelyudvarhely valóságos kincsesbányája volt a Bolyai-relikviáknak. VIII. Bolyai Gáspár Bálint utcai kis szobájában, majd halála után, örökbe fogadott fia, Bolyai Gábor Dénes (volt közkórházi gondnok) bethlenfalvi kúriájában őrizték a világviszonylatban is egyedülálló hagyatékot.
Nyírő József cikke a Székelybethlenfalván őrzött, méltatlanul elfeledett Bolyai-hagyaték drámai sorsát és állapotát mutatja be. 1932 júliusában hunyt el Székelybethlenfalván Bolyai Gáspár, a világhírű Bolyai Farkas unokája, a községi nótárius, aki élete során az utolsó Bolyai-leszármazottként élt a falu kúriájában. Nyírő ellátogatott a faluba, ahol Bolyai Gáspár örökbe fogadott fia, Bolyai Gábor Dénes fogadta, aki kegyelettel őrzi a nagy ősök fennmaradt tárgyait és iratait. A cikk bemutatja egy öreg, ütött-kopott láda tartalmát, amely tele van rendezetlen, sárgult, pusztulásra ítélt dokumentumokkal: Bolyai Farkas 1804-es marosvásárhelyi professzori meghívója (Teleki Mihály és társai aláírásával), Bolyai Farkas 1851-es nyugdíjazási okirata, amelyet Lészai Lajos írt alá, Bolyai János kézzel rajzolt, angol feliratos Shakespeare-portréja, Bolyai János latin nyelvű térképe és nehezen olvasható levelei, Bolyai Gáspár saját versei és végbizonyítványa, valamint különféle családi és erdélyi történeti dokumentumok. A riportból kiderül, hogy a marosvásárhelyi kollégiumban anyagi eszközök hiánya miatt nem tudott megvalósulni a tervezett Bolyai-múzeum. A kollégium korábban visszautasította a tárgyak és dokumentumok átvételét a múzeumi keret hiánya miatt. Nyírő József keserűen állapítja meg, hogy Erdély két legnagyobb zsenijének – Bolyai Farkasnak és Bolyai Jánosnak – emléke és felbecsülhetetlen értékű szellemi öröksége a megfelelő támogatás hiányában egy szegényes falusi ládában hever pusztulásra ítélve.
Pontos hivatkozás: Nyírő József: Felbecsülhetetlen értékű Bolyai-relikviák a bethlenfalvi nótárius öreg ládájában. Keleti Újság, XVI. évfolyam, 59. szám, 1933. március 12. (vasárnap), Kolozsvár, 7. oldal.
A Székelyudvarhelyen és környékén fellelhető legfontosabb emlékek részletes összefoglalása:
• Olajfestmények. Bolyai Farkast, második feleségét (Somorjai Nagy Teréziát) és fiukat, Gáspárt ábrázoló nagy értékű képek, melyeket később Tompa László költő vett gondozásába. Itt teszek egy nagyon fontos megjegyzést: A festményeket a székelyudvarhelyi születésű Szabó János festhette, és nem Barabás Miklós! Barabás Miklósnak valóban mestere volt Szabó János, ahogy ezt Barabás Miklós megírta az önéletrajzában, hogy Szabó piktortól tanul rajzolni. Ha igazak a cikkben tett állítások, akkor is, ezeket az olajfestményeket Betegh Pál laptulajdonos megvásárolta, vagy valamelyik múzeum vagy raktár alagsorában porosodnak. Szabó János nem szignálta a festményeit, és nem is jegyezte őket, ellentétben Barabás Miklóssal, aki szignálta is és jegyzéket készített a műveiről. Ez a perdöntő bizonyítéka annak, hogy a képeket nem Barabás Miklós festette. A festményei ma is lappanghatnak valahol, csak éppen nem tudjuk, hogy kiket ábrázolnak!
• Személyes író- és használati eszközök. Bolyai Farkas leleményes gyertyatartója, két érc iratnyomója és az a vaspenna (toll), amellyel az 1833-as korszakalkotó Tentament írta.
• Reményi Ede dedikált fényképe. A híres hegedűművész fotója „Bólyai Gergely, hegedűs kollégámnak” dedikációval, miután Gergely a kastélyban Paganini-darabot játszott neki. Később Szabó András kollégiumi igazgató őrizte.
• Bolyai János hegedűje. A nevezetes hangszer, melyen a matematikus a híres bécsi párbajai után játszott. VIII. Bolyai Gáspár sajnos még életében elajándékozta.
• A vaspántos levelesláda iratai. Több évszázad családi dokumentumai: az ezeréves kézírásos családfa (Töhötöm vezérig visszavezetve), Bolyai Farkas 1804-es professzori meghívója és 1851-es nyugdíjazási okirata, valamint Bolyai János latin térképe egy Shakespeare-rajzzal.
A meghiúsult múzeum és a „Tentamen-pör” háttere
A családnak komoly szándéka volt a relikviák közkinccsé tétele. Bolyai Gábor Dénes a súlyos gazdasági helyzetben megkereste a marosvásárhelyi református kollégiumot egy Bolyai-múzeum felállítása érdekében. Be is küldött néhány becses darabot (Bolyai János szótárát, gyertyatartót, levélnyomtatókat, pecsétnyomót és genealógiai iratokat). A kollégium azonban „anyagi eszközök hiányában” kénytelen volt elutasítani a múzeum megalapítását, így a tárgyak visszakerültek a családhoz.
Ezt megelőzően a csíktusnádi Betegh Pál laptulajdonos és újságíró megvásárolta VIII. Bolyai Gáspártól a nála lévő tárgyi hagyatékot és a Bolyaiaktól származó szerzői jogokat. Ebből a tranzakcióból és a jogi követelésekből származott a korszak híres és szövevényes jogi vitája, az úgynevezett Tentamen-pör.
Korrekciók a korábbi kutatások fényében
A székelyudvarhelyi hagyaték részét képezte az a hivatalos tanúsítvány is, amelyet 1824-ben állítottak ki Felső-Fejér vármegye hites assessorai Bolyai Farkas apjának, Bolyai Gáspárnak a mindennapi jegyzőkönyve alapján. Ez az okirat két ponton is átírta az addig ismert életrajzi adatokat:
• A születési dátum pontosítása: A tanúsítvány készítői az apai jegyzetek („hatesztendős és 17 hetes korában”) alapján visszaszámolva tévesen 1775. február 12-ét jelölték meg Bolyai Farkas születésnapjaként. Ezt maga Bolyai Farkas korrigálta a Magyar Tudós Társaságnak 1840-ben küldött önéletrajzában, tisztázva, hogy valójában 1775. február 9-én született Bólyában.
• Az enyedi iskolakezdés ideje: Az apai napló szerint a kis Farkast már 1781. június 10-én Nagyenyedre vitték a kollégiumba. Ez cáfolta a korábbi életrajzi vélelmeket, amelyek szerint csak szeptemberben kezdte meg tanulmányait; a gondos apa szándékosan hónapokkal a nyári szünet előtt küldte el fiát, hogy megszokja a kollégiumi levegőt.
Érdekességként megemlíthető, hogy Bolyai Farkas egy másik híres, szürke-fekete, 150 cm hosszú faládája – amelyet még szüleitől kapott enyedi diák korában – már korábban, 1887 májusában bekerült a marosvásárhelyi kollégiumba Bolyai Gergely jóvoltából. Abban gyermekkori jegyzeteket, orvosi recepteket, borotvákat és édesanyja, Pávai Vajna Krisztina glacé női kesztyűjét őrizték.
Összegzés
Az utóbbi időben Kása Zoltán emeritus professzor nagyon intenzív és hatékony kutatásokat végzett, hogy feltérképezze az összes ma élő Bolyai-leszármazottat. A nőági leszármazottakat is. Kutatásait főleg a Facebook-oldalán tette nyilvánossá, de a kutatásnak lényegi összefoglalója itt is olvasható és tanulmányozható:
https://ematlap.hu/gazdasag-technika-muveszet/bolyai-janos-utodai/
Együtt is kutattunk csíktusnádi Betegh Pál laptulajdonos, lapkiadó, újságíró hagyatéka után, mert tudomásunk volt arról, hogy Betegh Pál megvásárolta VIII. Bolyai Gáspártól a nála lévő Bolyai tárgyi hagyatékot, sőt a Bolyaiaktól származó szerzői jogot is. Ebből aztán nem kis bonyodalom származott, többek között a híres Tentamen-pör is!
Bár a 20. század harmincas éveiben a relikviák visszazárultak a vén székelyudvarhelyi és bethlenfalvi ládákba, a modern kor – és a Haáz Rezső Múzeum munkássága – végül igazságot szolgáltatott az örökségnek. A 2024-ben megnyílt állandó kiállítás méltó helyet biztosít Erdély két legnagyobb zsenijének, megvalósítva azt az álmot, ami anyagiak híján egy évszázada még meghiúsult.
(1)Székely Közélet, 1932. július 9.
