Erdővidék őrzött hite

Épített örökségünk

(folytatás múlt pénteki lapszámunkból – befejező rész)

A nagyajtai unitárius templom a falu déli részében, egy magaslaton látható. A község közösségi építkezéseinek legrégebbi, legjelentősebb műemléke egy többnyire téglalap alakú, magas várfallal övezett udvar közepén áll. A települést először az 1332-es pápai tizedjegyzékben Ahch néven említették. 1459-ben Nagaytha néven szerepelt a korabeli dokumentumokban. Az 1567-es regestrumban hatvanegy kapuval jegyezték be. Nagyajta első templomának építési ideje a 13-14. századra tehető. Az épület szentélyét a 14. század végén lebontották, és helyébe a ma is meglévő hajóval egyforma szélességű, csúcsíves szentélyt építették. Az enyhén csúcsíves diadalív valószínűleg 1512-ben készült, ezt az évszámot az 1956. évi javítás alkalmával tárták fel. 1710-ben készült a templom reneszánsz kő szószéke, amely régiségét tekintve Erdély kilencedik faragott szószéke. Az 1802. évi földrengéskor a 15-16. század fordulójáról származó harang- és védelmi torony a hajóra omlott, így annak gótikus agyagbordáit és a torony alatti kőkarzatot végzetesen bezúzta.

Emlékeztető

Amennyiben a falu azonosítható a pápai tizedjegyzékben előforduló Ahch nevű helységgel, akkor Nagyajta első írásos említése 1332‐ből ismeretes. 1459‐ben már Nagiaytha néven írják. Korai templomát a 15‐16. század fordulóján, az igényeknek megfelelően, gótikus stílusban építették át. A templomot övező várfalak és védőtornyok – pont úgy, mint az épületegyüttes többi épületrészei – szintén kőből épültek. Az északi homlokfalon vízszintes vezetővonalak között felirattöredék olvasható. A nyugati és a déli várfal külső oldalán a falakat borító vakolatba számos személynevet, monogramot és évszámot karcoltak az idők folyamán. Ezek közül a legkorábbiaknak az 1734, 1735, 1737‐béliek látszanak, de tüzetesebb vizsgálódással valószínűleg korábbi évszámokat is találhatnánk. A védőfal belső oldalán a földszinten négy elfalazott, szemöldökgerendás ajtóhely látható: az egyik az északnyugati sarokban, a másik a délnyugatiban, másik kettő pedig a keleti falon. E két utóbbi közül az egyik az északkeleti saroktól megközelítőleg húsz méterre található, és ennek szemöldökgerendájába a következő feliratot metszették:

(An)NO 1622 IOANN:Pa:ET LUCAS B (...) 

A mai állapot

Amint már említettük: hála istennek, 2019–2021 között sor került a vártemplom teljes felújítására eurorégiós, valamint anyaországi támogatással. A pályázati dokumentáció anyagát a Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatalának a javaslatára a Regioconsult pályázatíró iroda sepsiszentgyörgyi kirendeltsége segítségével állították össze, a szakdokumentációt az Atelier M tervezőiroda biztosította. 

A kivitelezést a Székely Nemzeti Múzeum és a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészeinek részletes feltárási munkálatai előzték meg, amely alapján ismertté váltak mind a templom, mind a várudvar területén a talajszint alatt található régészeti leletek. 

Tisztázódott, hogy a hagyománnyal ellentétben, a templom szentélye alatt nem találtak kriptára utaló építészeti emlékeket. Ellenben sikerült feltárni egymás felett, rétegesen, sorban elhelyezkedő számtalan temetkezést, amelyek családi temetkezésre is utalnak. 

Felszínre került a 17-18. századból származó néhány használati tárgy maradványa, mint csempe, pipa, égetett edény, valamint néhány apró pénzérme és egy kis méretű, csontnyelű kés.

A kivitelezési munkálatokat a sepsiszentgyörgyi Baumeister cég szakemberei végezték nagy szakértelemmel. A templom falain a középkori kőrestaurátori munkálatokat Nagy Benjamin kőrestaurátor és csapata végezte, ugyanakkor a Szakács Tamás falkép-restaurátor által végzett kutatómunka eredményeképpen napvilágra kerültek mind a külső, mind a belső falakon a freskómaradványok, valamint a szentély belső falán egy kis terjedelmű secomaradvány. 

A legértékesebb összefüggő falképmaradvány a Kárpát-medencében közismert, a magyar történelmi múltra utaló, úgynevezett Szent László-freskó, amely közel nyolc méter terjedelemben figyelhető meg a templom északi falának belső felén. A 14. század végéről származik, oxidokkal festették. Az oklándi unitárius templomban látható Szent László-freskó mestereinek munkájával mutat nagy rokonságot. Látható rajta a kivonulás élén lovagló király körvonala, a csatajelenet és a leányrablás egy bővebb részlete, valamint a leánymentés egy részjelenete és Szent László külön arcképe. 

A csatajelenetben egy ló farát ábrázoló megjelenítés filmszerű, különösen dinamikus hatást kölcsönöz a jelenetnek. A keleti falon is látható egy még beazonosítatlan arcrészlet, valamint a diadalívre átforduló faldíszítés részlete. A templom hajójának külső falán, a déli bejáratától jobbra, a kereszt előtt térdeplő Mária látható vörös palástban.

A szentélyrész belső, keleti falán egy dicsőítő latin felirat olvasható.

A templom padjainak, valamint a karzatok mellvédjén kazetták láthatók, amelyeket vargyasi Sütő Béla készített 1966–1969 között. Mivel idővel beporosodtak, a hajdani mester dédunokája, Sütő István mérnök-népművész megtisztította őket a szennyeződéstől, valamint konfirmálók rendelésére mesteri módon megfestette a papi pad mellvédjére a Magyar Unitárius Egyház és a székely nemzet címerét.  

Az 1912-ben Budapesten Rieger Otto műhelyében készült neogótikus homlokzatú pneumatikus orgona a Vox Humana gyergyószentmiklósi orgonaépítő műhelyben született újjá. Mellvédjén az unitárius egyház címere, Sándor János híres faragóművész remekbe vésett alkotása látható.     

A védőfalak udvar felőli részére nyolcvan százalékban sikerült rekonstruálni a védőfolyosó-rendszert, ahonnan a sarokbástyák emeleti bejáratain a különböző szinteken kialakított kiállítóterekhez lehet jutni. 

Változatos, igényes múltidéző tárlat várja a kedves látogatókat: néprajzi tárgyak, valamint Kriza János életét és munkásságát, ugyanakkor egyházaink, a vártemplom történetét, és híres nagyajtai személyiségeket bemutató tárlatok mellett a középkori Nagyajtára vonatkozó dokumentumokat is, valamint 17. századi katonai „lustrákat” ismertető kiállítás csodálható meg a ManierArt cég által végzett példaértékű kivitelezésében. 

A vártemplom udvarán szabadtéri színpad és gerendás ülőtér ad lehetőséget a kulturális eseményekre, mint kórustalálkozók, mesés, táncos, színdarabos, várfesztiválos rendezvények megtartására.

A vártemplom bejáratánál egy csodaszép, szakállszárítós, hagyományos székelykapu fogadja az ide betérőket, tőle balra a Magyar Unitárius Egyház kommunizmusban meghurcolt politikai foglyainak, valamint a szovjet kommunista terror mártírjainak sajátosan egyedi emlékműve előtt tiszteleghetünk, és megcsodálhatjuk azt a kopjafasort, amit évről évre az 50. életévüket betöltő nagyajtaiak állítottak a tisztelet és alázattal teljes hála jegyében az öt évtizedért. A vártemplom bejáratától jobbra a hét vezérnek állított emlékmű látható.

A lelkészi munka értelme

– Bármennyire furán hangzik, erre a felvetésre könnyű is meg nehéz is válaszolni – mondja Fekete Levente lelkész. 

– Könnyű, mert tömören ennyit mondhatnék: nekem annyit jelent Nagyajtán unitárius lelkésznek lenni, mint szolgálni és szeretni felelősséggel. 

Nehéz, mert az itt eltöltött harminc év ezernyi történése jut eszembe. Az örömük és a kudarcok. A munka, a várakozás, az imádság és a hála áldott alkalmai. Gyermekeink és a nagyok kipirult arca, a tovaszálló és a szívek mélyén mégis megmaradó egyéni és a közös öröm, siker és bánat, ha elakadt a jóakarat, még akkor is, ha átmeneti a kudarc.

Eszembe jut a hívek biztatása és lendülete, mosolya, a közös aggodalom, a hogyan, merre, amikor dönteni kell, hogy jobb legyen, mert miénk a felelősség az emberért, a templomért, a lélekért, kicsikért és nagyokért, az ősökért és a hagyatékért, a mindenkori máért és a holnapért.

Isten nevében. Mert Ő az, aki iderendelt, Székelyföldnek erre a tenyérnyi helyére, Nagyajtára, második szolgálati helyünkre, Sepsikőröspatak után, és Ő az, aki megbízik bennünk. De mindannyiunkat iderendelt, hogy megtanuljunk egymásra számítani. Úgy, hogy amíg külön‐külön tervezünk jövőt, egymásról sem feledkezünk meg. Akkor sem, ha elsodor az élet.

A lelkészi munka – jobb, ha így mondom: hivatásom – lényegét igazából akkor értem meg, ha eszembe jut ifjaink mosolya és komolykodó, bátor kiállása, a közös tanulás, a közös imádság áldott alkalmai, az évenként sorra kerülő csodás biciklitúrák élményeinek maradandó emlékei, a szülőföld felfedezésének gyönyörű alkalmai, hogy érthető legyen: mi Erdélyben mindig itthon vagyunk, csak vigyázni kell a rendre kint, magunk körül és bent, a lélek mélyén. 

Örömmel kell élni és tisztességgel. Felelősséggel. Hittel kell élni: örömben és gyászban. A veszteségben is. Méltósággal tudni megállni fiatalon, öregen, egészségesen és betegen, családban és egyedül.

Azt hiszem, lelkészi munkám egyik fontos pillére, ha szabad így mondanom: segítségnyújtás az egészséges önismerethez, és egyben tudatosítani, hogy összetartozunk. De adni egy víziót, egy merészebb álmot, és biztatni, hogy az megvalósítható. 

Nem kell félni, csak hit kell hozzá. Nem minden a pénz. Mert ennél fontosabb a lélek. A bizalom egymásban és Istenben. Örömmel, jókedvvel. Nem félelemből kell rendesnek lenni, és kitartani amellett, ami igazi érték. Hanem meggyőződésből. Mert, ha így van, az csak látszat. Így nem is lehet. Nem ad erőt és tartást. Értékelni kell a jót. Vállalni kell. Ehhez bátorság kell. Ez már gyakorlat. A hit fokmérője. Ez a szeretet. Így lesz öröm és jókedv.

Élni csak így érdemes. Mert lehet más árnyékában is megbújni, langyos és összemosó nyájszellemben élni, de ez arctalanná, jellemtelenné tesz. Gerinctelenné. Úgy érzem, feladatom az: megtenni, ami csak tőlem telhető, hogy lehetőleg a rám bízottakkal ne történjen így.

Megtenni mindent, hogy legyen: erős a biztonság érzése, ragaszkodás ahhoz, ami a miénk, őseink és mások tisztelete, az erős remény és a derűs élet a templomban, otthon, az utcán. Az életünkben.

Segíteni, hogy a lélek különböző vészhelyzeteiben mindig látni lehessen a biztos tájékozódási pontot. Igazán szeretni. Megbocsátani és továbbindulni. Hogy legyen lendület és erő hit által a tervezéshez, kitartás a félelmek között, bátorság és leleményesség a vészhelyzetekben, bölcsesség a kilátástalanságban. Mert építkezni kell. És kőből csak úgy lehet, ha lélekből is van miből. Hogy lehessen őszinte szívvel hálásnak lenni.

Mindezt közösségben lehet csak megtenni. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki ebben segít: szerető családomnak, barátaimnak, lelkésztársaimnak, híveimnek, falustársaimnak, unitárius anyaszentegyházamnak, anyaországi és romániai magyar és román keresztény testvéreimnek, akik lehetővé tették, hogy kihívóan merész, nagyívű közösségi terveink valóra váljanak. 

Hálás vagyok mindenkinek, akik életem sorsfordulóinál mellettem voltak, lét és nemlét küszöbénél a kezem fogták, és visszatartottak ebbe a gyönyörűségesen nehéz, mindennapi csodákkal Isten által kihímzett, ember által összefont Életben. Lelkészi munkám így nyer, csak általuk, értelmet.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Kicsit rendhagyóbb Nagyajta, mint a szomszédos falvak sokasága. Valahogy ide szorult egy töltéssel több szellem, lélek, elme, történelem és valóság. Pedig mindahány székely település hasonlóan büszke múltjára. Büszkék is lehetnek. Mégis ez a kis, Ajta-patak torkolatánál fekvő falu gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik, számos jelentős személyiséggel gazdagíthatta az összmagyar és erdélyi kultúrát. Erdély hajdani fejedelmét, majd kancellárját is adó Cserei család, Molnos Dávid természettudós, Benkő József református lelkész, nyelvész, botanikus, a Haarlemi Tudós Társaság tagja, Kovács István jogtörténész, a három doktor vegyész, Nyiredy Géza főgimnáziumi professzor, testvére, Jenő szintén, Budapesten gazdasági akadémiai díjjal kitüntetett, és dr. Ferencz Áron, doktor Kisgyörgy Árpád idegsebész, doktor Kisgyörgy Zoltán botanikus-gyógyszerész, doktor Péterfi Zoltán orvos, infektológus, egyetemi docens, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanszékvezetője, Péterfy Tamás író, drámaíró (Dankó Pista zenésítette meg dalszövegeit), Bihari József színész, valamint doktor Barra István Pest vármegye főorvosa és természettudós, Péter Géza költő, szakíró, doktor Ferenczy Géza ügyvéd, unitárius főgondnok, Moysses Márton, a kommunizmus mártírja és testvére, Moysses Frigyes, aki megírta a román futball történetét, és talán a legmagasabb csillagutat végigjárt Kriza János néprajzkutató, nyelvész, unitárius püspök. Neki köszönhetjük az 1863-ban megjelent székely népköltési gyűjteményt Vadrózsák gyűjtőcím alatt.

A Kisfaludy Társaság 1841-ben országos felhívást tett közzé a még fellelhető magyar népmesék, balladák gyűjtésére, amíg még nem késő és nem vesznek el. Hatalmas és átfogó munkával összegyűjtött, majd kiadásra csoportosított kéziratállományát valóban egy megjelenő kötetre szánta Kriza. Mivel a folyamatosan érkezett és részéről a helyszíneken tett gyűjtés is fokozta életkedvét, hamarosan a következő, illetve több kötet kiadására készült. A közvélemény felfokozva olvasta a meséket, leginkább a fordulatos népballadákat. Korábbi gyűjtőktől eltérően a szerkesztésben nem nyúlt a gyűjtemény szerkezetéhez, meghagyta a népi gondolat és tájjellegű ízes szóhasználatot, hiszen érezte nagyajtai gyerekkora eleven beszédét. Az olvasóközönség viszont hitetlenkedve mélyült a történetekbe, és gondolni sem merte volna, hogy az egyszerű székely emberek micsoda drámai feszültségek között élik sziklakemény erdélyi életüket.

Mégis volt árnyoldala az ünneplésnek. A budapesti egyetemen jogot tanult bánáti Grozescu Julián későbbi szerkesztő és román népballada-fordító kirobbantotta az elhíresült Vadrózsa-pert, amelyben plágiummal gyanúsította meg a gyűjtő Krizát. Szerinte a Kőműves Kelemen legendájának és a szép Molnár Anna történetének eredetije a román balladavilágból volt átültetve a magyar népköltésbe. Ennek a korabeli magyar irodalom és sajtó legkiválóbbjai által visszhangot kiváltó ügy hullámainak talán legtanulságosabb eseménye volt az akkori erdélyi református főkonzisztórium által megválasztott Bágyoni Szabó Sámuel szerepe, aki a marosvásárhelyi tanári állása mellett az ottani és a kolozsvári könyvtárőr szerepét is betöltötte. Az ő és diákjai által széles körben végzett segédgyűjtőmunka révén gazdagodott Kriza János gyűjteménye. Ő volt, aki hitelesen cáfolta, miszerint Nyárád és Maros menti adatközlőinek elszigetelt anyanyelvi közege semmiféle kapcsolatban nem lehetett Moldva és Oláhország népi mesevilágával. A Vadrózsák több mint kétharmadának kiadatlan részét sokáig eltűntnek hitték, mígnem 1949-ben az Akadémia épületének felújításakor, tüzelőre váró kéziratkupacok között megtalálták a közel kétezer oldalnyi lappangó gyűjteményrészt. 1956-ban kiadhatták a teljes válogatást Székely népköltési gyűjtemény címen.

Hát így zárulhatott a nagy gyűjtő, az unitárius püspök székely életköre. Ugyan már nem hallható a nagyajtai vártemplom középkori nagyharangja, mégis egybegyűjti a környék és a Székelyföld vándorait, hogy visszahozzák anyanyelvünk csokornyi vadrózsáit.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációért külön köszönet Gyöngyössy Jánosnak, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek, Fekete Levente lelkésznek.