Értékmentés az arcmás erejével

*Siklódy Ferenc a székelyudvarhelyi rendezvényen
Forrás: a művész honlapja

Gondolatok Siklódy Ferenc arcképcsarnokáról

A pár helyen már kiállításon is bemutatott nagyszerű metszetgyűjteményt, de mindenekelőtt a csíkszeredai festő és grafikus erdélyi elődeit és már elhunyt kortárs művésztársait egy impozáns kötetben megörökítő portréalbumát szeretném népszerűsíteni, ugyanis ez a grandiózus kiadvány* elérhető a könyvesboltokban, és úgy gondolom, jó lenne, ha minél több családban kerülne a gyakran lapozgatott kötetek közé. Többnyire ódzkodom a túlzónak tűnő jelzőktől, most mégis ilyet használtam, mert a hatszáz oldalas pompás album háromszázötven míves rézkarcot, egy több mint negyed évszázadot átölelő kitartó kutató- és alkotómunka mesterien kivitelezett együttesét tárja elénk. Soraimból persze szubjektivitás is kiérezhető, ahogy a kötetben megszólalók szövegei sem leplezik lelkesedésüket, de érthető, hiszen az eltelt években mindegyre megtapasztalhattam, Siklódy Ferenc mekkora elhivatottsággal, milyen céltudatosan állt hozzá ehhez az önmaga számára kijelölt ember- és művészpróbáló feladathoz. Időnként kérdezett hol egyik, hol másik elődjéről, akiről tudott valamit, de nem jutott adatokhoz. Tanácsot, információkat próbált szerezni róluk, hónapok, évek múltával sem adta fel a keresést, újra meg újra visszatért a témára, hátha közben valamilyen elfekvő tudnivalóra bukkantam, és segíthetek neki fotóval, rajzzal, más forrásmunkával. És ki tudja hány ilyen szakmabelivel tartotta a kapcsolatot! A Dávid Gyula, Képiró Ágnes, Szebenyi Nándor szerkesztette, Polis–Csíkszereda Kiadóhivatal gondozta kiadványt érintő elfogultságomat az is magyarázza, hogy a portrékon kirajzolódó arcok, s a kötet második felében közölt életrajzok számos kedves emléket idéznek fel bennem. Megszámoltam, százharminckét művészt ismertem a könyvbe került alkotók közül, sokat közülük barátomnak tarthattam, többségükkel interjút is készítettem valamikor rádióban, sajtóban. Nyilván korfüggő ez a hivatkozásom, olyan művészekről beszélek, akik legkorábban az ezerkilencszázas években születtek, magam pedig ifjú pályakezdőként kerülhettem kapcsolatba velük, a könyv azonban a 16. századtól indul, és még néhány népi mester arcmása is gazdagítja a Siklódy-féle panteont. Az ilyen albumok megjelenése után egyébként felszínre bukkannak az esetleges hiányok is, mindig akadnak sértődöttek, akik valamiképp kimaradtak a beválogatottak közül. Ez most aligha következhet be, a halottak nem tudnak háborogni. Az viszont tény, hogy a könyv megjelenése óta is távoztak a képzőművészeink közül egy páran, vagyis a fáradhatatlan rézmetsző Siklódy Ferenc máris gondolkodhat a folytatáson. Érdemei azzal majd tovább növekednek. A nagy vállalkozás és a kötet erényeire az író Bartis Attilát és a művésszel interjút készítő művészettörténész Túros Esztert idézve térünk ki kissé részletesebben.

Bartis Attila: Az arcmás hatalmáról: „…Volt egy nagy-nagy elvégzendő munka. Nem csupán egy címszó erejéig említeni meg őket egy lexikonban, hanem az arcmás erejével mutatni meg mindazokat, akik nem tollal, hanem ecsettel a kezükben voltak írástudói az erdélyi magyar kultúrának. Olyanfajta munka volt ez, amit senkin nem lehet számonkérni, miért nem végezte el. Kizárólag megköszönni lehet annak, aki elvégezte… Az, hogy ebben az arcképcsarnokban szereplők közül kikre emlékeznek majd évtizedek, esetleg évszázadok múlva is, a legkevésbé sem Siklódy Ferencen és a szerkesztőn, Szatmári Lászlón múlik. Azt a közmegegyezés dönti el. Siklódyn az múlott, hogy végre együtt lehessen minden felkutatható és kicsit is számottevő, erdélyi kötődésű magyar képzőművész, attól függetlenül, hogy esetleg soha ki nem lépett a falujából, vagy az óceán túloldalán lett világhírű.”

Túros Eszter: „Siklódy Ferenc alkotásai a Szent László-legenda falképeitől napjainkig vezetnek bennünket a székelyföldi képzőművészet történetében, a közismert nevek mellett olyan alkotókat is felsorakoztatva, akik már feledésbe merültek ugyan, de jelentőségük vitathatatlan. Arcképcsarnoka az élők sorából eltávozott alkotóknak állít emléket. Tenyérnyi formátumú, míves arcmásai dokumentumértékűek, amelyek mesteri módon ragadják meg az ábrázolt alkotók karakterjegyeit. Több száz portréja mögött hatalmas munkát tudhatunk, amelynek eredményeként korábban nem tapasztalt gazdagságban és sokszínűségben tárul elénk az erdélyi képzőművészeti szcéna. A Szatmári László szerkesztővel közösen megálmodott arcképcsarnok a teljesség igényével létrehozott, monumentális hatású képes történelem. Tisztelgés az elődöknek.”

Az 1968-ban Gyergyószentmiklóson született, középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, egyetemi diplomát a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián szerzett csíkszeredai grafikatanár jócskán rászolgált az elismerésre. Remélhetőleg a nem túl távoli jövőben Marosvásárhelyen is láthatjuk élőben portrégyűjteményét.  

*Siklódy Ferenc arcképcsarnoka – Elődök és kortárs művészek Erdélyben