Emlékképekben gazdag ünnep az Unitarcoop Alapítványnál

Három évtized a szeretet szolgálatában

Idős emberek magányába visz életet, testi-lelki támaszt, megtartó jelenlétet a három évtizede született marosvásárhelyi Unitarcoop Alapítvány. A kerek évfordulót október 17-én, szombat délelőtt a Bolyai téri unitárius templom tanácstermében ünnepelték az alapítvány mindennapjainak alakítói szép számú meghívott körében.

Az együttlét Szakács György unitárius lelkész áhítatával kezdődött. Az igehirdető a 121. zsoltár szavaival vezette fel gondolatmenetét – „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem…” –, majd az ünnep imádságos csendjében rejlő megannyi találkozás, gondoskodás öröméről, a több ezer fohászról és önkéntes óráról szólt.

– A hálaadás nemcsak a múltba való révedést, hanem a jelen ajándékainak számbavételét és ezzel a szeretetteljes jövőbe való tekintést is jelenti – hangsúlyozta a Bolyai téri egyházközség lelkipásztora, aki igehirdetése végén az elmúlt három évtized munkájához szükséges erőért, hitért, kitartásért mondott köszönetet.

Kecskés Csaba unitárius lelkész, az Unitarcoop elnöke az alapítvány harminc esztendejéről képekben mesélő, az évforduló apropóján megjelentetett kiadványra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, majd a színes füzetecskében megtalálható köszöntőjét olvasta fel, ezáltal arról is hírt adva, hogy az unitárius egyház püspöki hivatalának Főtanácsa idei évi gyűlésén kitüntette az Unitarcoop két hűséges tagját: Bakó László Miklós alapító tagot és Antalné Bató Ildikó önkéntest, az alapítvány kézimunkakörének vezetőjét. 

– Lelkészi szolgálatom 1996-ban együtt indult az alapítvány életével, az akkori alapítók körülbelül annyi idősek lehettek, mint most én, amikor összetanakodtak, és valami nagyot álmodtak. Ebből az álomból Kolcsár Sándor esperes támogatása mellett született meg az alapítvány. Eredetileg a Maros‒Küküllői Unitárius Egyházkör alapítványaként álmodták meg, az évek, évtizedek során aztán ez változott. De mindig élte az alapítvány a maga jószolgálati életét, egyházközségünkben és később, megerősödve, városunkban is szolgálva rászoruló embertársainkat – foglalta össze Kecskés Csaba az Unitarcoop küldetésének lényegét.

Ami a varrotasokat az idősgondozással összeköti

A továbbiakban Vagyas Attila unitárius lelkész, a Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő és az Unitarcooppal régóta együttműködő Gondviselés Segélyszervezet alelnöke köszöntötte az együttlét ünnepeltjét, a kézimunkakör fotóira építve gondolatmenetét:

– Ahogy feltekintettem ide, erre a fényképkiállításra, azon kezdtem gondolkodni, hogyan tudnám összekötni a varrottasok eszmeiségét az idősgondozással. Az a gondolat született meg bennem, hogy mindkét munkához olyan kvalitásokra van szükség, mint például a türelem. Talán ez az egyik kulcsszó. Az, hogy az Unitarcoop harmincéves történetében ez a két tevékenység ilyen szépen párhuzamosan haladt egymás mellett, szinte azt mondhatnám, hogy nem véletlen – mondta Vagyas Attila, majd a püspöki hivatal, valamint az idén húszéves segélyszervezet üdvözletét tolmácsolta, a főhatóság részéről oklevelet nyújtva át az Unitarcoop vezetőségének.

Kilyén Ilka színművésznő a Szívek közt jó a szívnek című Mécs László-verssel juttatta kifejezésre mindazt, amiről az alapítvány három évtizede szólt. Ezt követően Kiss Zsuzsánna unitárius lelkész, a Gondviselés Segélyszervezet elnökségének tagja az általa (is) képviselt szervezet és az Unitarcoop közötti együttműködés kezdeteit idézte fel. 

– Számomra mindig biztonságot jelentett, hogy itt van Marosvásárhelyen az Unitarcoop Alapítvány, ahova lehet fordulni, ahol ott vannak a lányok, és bármikor lehet kérdezni tőlük, bármikor lehet kapcsolatot építeni a segítségükkel, és természetesen ez fordítva is igaz. Nagy szeretettel gondolok azokra az adománygyűjtésekre, amelyeket együtt tudtunk megszervezni Vásárhely területén; úgy gondolom, hogy mindezek nagy hasznára voltak közösségeinknek – hallhattuk a tiszteletes asszonytól, aki azt is hozzátette, hogy a szeretetszolgálatban nincs helye versengésnek, csak együttműködésnek.

Hogy ne a tévével beszélgessenek

Nagy László nyugalmazott unitárius lelkipásztor évtizedeken át volt az Unitarcoop lelki vezetője. Felszólalása elején felidézte, hogy a negyedszázados évfordulóra megjelentetett kiadványban az irgalmas szamaritánus példázatának szellemiségét, üzenetét írta le, ami ma is érvényes, ahogy az eszmefuttatás bibliai zárógondolata is: „Az aratni való sok, de a munkás kevés”.

– Amikor harminc évvel ezelőtt pár lelkes ember összeállt, és úgy érezték, hogy szüksége van az unitárius egyháznak egy ilyen szolgálatra, még nem gondolták, hogy ennek a szolgálatnak mekkora súlya lesz. Amikor idős emberekkel beszélünk, mindig előjön részükről a kérdés: „vajon mi lesz velem?” Aktív lelkész koromban talán hetente telefonáltak, hogy megkérdezzék, nincs-e valaki, aki az édesanya, édesapa, testvér mellé eljönne segíteni. És nincs, nem volt, vagy nagyon kevés. Ezért vagyok hálás mindazoknak, akik felvállalták ezt a munkát – emelte ki Nagy László, majd arra is kitért, hogy harminc évvel ezelőtt még nem kezdődött el a fiatalok nagy elvándorlása, akkor még itthon voltak a gyermekek, de ez mára megváltozott. 

– Könnyű ítélkezni, azt mondani: hogyhogy nem tudja gondját viselni a gyermek a szülőnek? Én annyiszor prédikáltam az öregotthonok ellen, és annyiszor hallottam azt a példát, hogy egy anya felnevelt tíz gyermeket, de a tíz gyermek nem tudja eltartani az édesanyát. De a gyermekek is dolgoznak, és nekik is családjuk van. Nagyon sok családot láttam szétmenni azért, mert „anyádat, apádat gondozni kell, a te anyád, a te apád, rendezd”. Ha ezek a családok nem kapnak valakit, aki felvállalja az idősek gondozását, akkor mi lesz? – tette fel a költői kérdést az egykori lelki vezető, majd annak fontosságát hangsúlyozta, ha egy segítő legalább hetente egyszer elmegy beszélgetni a magára maradt időshöz, hogy az ne a rádióval vagy televízióval váltson szót.

– Aki azt gondolja, hogy az alapítvány harminc esztendeje akadálymentes volt és olyan szép, mint az itt látható sok virág, az nagyon téved. Ebben a harminc esztendőben annyi minden van: öröm és buktató, szakítópróba és hangos szó – tette hozzá Nagy László, majd Gergely Orsolyára, a szociális szolgáltatások vezetőjére irányította a figyelmet, aki hosszú ideje az Unitarcoop lelke. Beszéde végén a nyugalmazott lelkész leszögezte: nem tudna jelentkezni annyi önkéntes, hogy ne tudnának valamennyinek munkát adni az alapítványnál, annyi az egyedül maradt, szükséget érző idős ember.

„Egynek minden nehéz…”

Az ünnepséget kávészünet szakította meg, majd Kilyén Ilka Rónay György Verebek című versével tette érzékelhetővé a közösség erejét. Ezt követően dr. Vargancsik Iringó egyetemi adjunktus, az Unitarcoop Alapítvány kuratóriumi tagja Örök körforgásban – Jó gyakorlatok az idősek ellátásában címmel tartott képekkel színesített kiselőadást arról, mit adhat és mit kaphat az ősz hajúak nemzedéke az életterében levő fiatalabbaknak/fiatalabbaktól, mi lehet testi és szellemi frissességük záloga, és hogyan valósul meg a generációk közti adok-kapok nagy körforgása.

Az együttlétet záró szeretetvendégség előtt Gergely Orsolya vetített képes beszámolóban foglalta össze a gondoskodás, az értékteremtés és a hagyományőrzés jegyében telt harminc évet, mottóként az Unitarcoop nevét is tükröző Széchenyi István-idézetet választva, miszerint: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”.

– A kezdeti években a tevékenység főleg önkéntességen alapult, ez volt a mozgatórugó. Eleinte inkább fiatalokkal, illetve sokgyermekes családokkal foglalkoztak az akkori vezetők: születési betétkönyveket adományoztak, hozzájárultak templomok, orvosi rendelők, emlékművek építéséhez, illetve pénzbeli adományokat is juttattak nehéz helyzetben lévő diákoknak. Az itteni gondozószolgálat 2000-ben alakult, akkoriban friss nyugdíjasok jártak önkéntesen azokhoz az idős személyekhez, akik ezt igényelték. Az elkövetkező években kiderült, hogy az idősgondozás mellett közösségépítő feladatokra, klubtevékenységekre is szükség van. 2006-ban egy holland pályázattal sikerült az infrastruktúrán javítani és a foglalkozásokat fejleszteni. Kulturális programokat indítottunk, amelyekkel fenntartottuk az idősek hasznosságérzetét. A kézműveskör tagjai munkáikkal templombelsőket díszítettek, számukra kiállításokat is szerveztünk évi rendszerességgel. Többgenerációs hagyományőrző tevékenységeknek – tojásfestésnek, gyöngyfűzésnek, bútorfestésnek – is teret biztosítottunk, és kétszer kézművestábort is szerveztünk – sorolta az együttlét alkalmait az alapítvány szociális szolgáltatásainak vezetője, aki a továbbiakban az évente sorra kerülő hagyományőrző bálokról, az irodalmi körről, kerámiafestő foglalkozásról, valamint a különböző ünnepi alkalmakról is említést tett. A közösségfejlesztő tevékenységek 2020-tól csökkentek, részben a járvány, részben költözési gondok, valamint anyagi okok miatt – tette hozzá Gergely Orsolya. 

Az eleinte önkéntes alapon működő otthoni idősgondozói szolgálat akkreditációja a 2000-es években kezdődött. Jelenleg az alapítvány munkatársakkal dolgozik, és együttműködik a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatósággal. Jelenleg hatvan Maros megyei idős személynek – köztük 45 Marosvásárhelyen élőnek – nyújtanak segítséget élelmiszercsomagokkal és a háztartásbeli teendők, a bevásárlás átvállalása, szükség esetén pedig hivatalos ügyek rendezése révén.

– Az az egyik fő célunk, hogy az idős személy minél tovább a saját otthonában tudjon létezni – összegzett a szociális szolgáltatások vezetője.