Minyával a zűrről (1.)
2026-06-01 14:00:00
- Kuszálik Péter
A Verne-könyv olvastán rajongtam az űrutazásért, 1961. ápr. 12-én még hurráztam is Jurij Gagarin űrutazásának, de amióta megkomolyodtam, azóta lemondtam az űrös (= a zűrös) ügyek imádatáról. Kifaggattam a mindent tudó Minya bát, s a hosszacska beszélgetés lényegét megosztom az olvasóval. ♠ „Kapu Tibor (K.T.) 2025 júniusában az Axiom Mission 4 küldetés keretében utazott a Nemzetközi Űrállomásra. Az utazás elsődleges célja az volt, hogy az űrhajós mintegy 20 napon keresztül a magyar egyetemek, kutatóintézetek és vállalatok által ’megrendelt’ kísérleteket végezzen el a súlytalanság állapotában. A teljes HUNOR (Hungarian to Orbit) program költségvetése és K.T. utazása ennyivel terhelte meg az államkasszát: egy hely a SpaceX Dragon űrhajón nagyjából 55–70 millió dollárba (kb. 20–25 milliárd forint) került. A teljes HUNOR-programra (kiválasztás, kiképzés, lebonyolítás) fordított összeg egyes becslések szerint elérte a 99 millió dollárt (kb. 35–40 milliárd forint). K.T. űrben töltött munkaidejének költsége kb. 144 ezer dollár volt óránként.”
„Befektetés vagy szórakozás?” Minya válasza: ♠ „A kormányzati kommunikáció szerint ez nem szórakozás, hanem stratégiai befektetés. K.T. küldetése kutatómisszió volt. Célja: a magyar high-tech űripar élénkítése és a magyar cégek bekapcsolása a globális űrgazdaságba.” (Itt Minya fölsorolt néhány, a megbízó szakértők által igen fontosnak tartott kutatási témát, amit súlyos érvekkel meg is tudnak magyarázni, ám a magamfajta pamfletírók csak léggömhámozásnak tartanak.)
Újabb kérdés, részemről: ♦„Az érdekelne még: megkérdőjelezte-e valaki az űrrepülés feltétlen szükségességét? Szerintem ugyanis egy tízmilliós kicsi és szegény országnak nem fűződhet semmilyen érdeke egy ilyen költséges utazás finanszírozásához. A világhírnév növelése és a nemzeti büszkeség legyezgetése sokkal olcsóbban valósult meg azzal, hogy Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjat kapott.” ♠ „A felvetésed közgazdasági és etikai szempontból is jogos, de ezt mások is szóvá tették, sőt jelentős társadalmi és szakmai vitát generált. A kritikusok érvei: (1.) egy kis országnak a korlátozott erőforrásait inkább az oktatásra, az egészségügyre vagy a szociális háló megerősítésére kellene fordítania; (2.) az ilyen jellegű presztízsberuházások nem térülnek meg közvetlenül a lakosság számára; (3.). a küldetés inkább politikai kommunikációs célokat szolgált, mintsem valódi tudományos áttörést.” ♦ Ezeket az ellenvetéseket lesöpörték az asztalról, pl. a köv. szakmai érvelésekkel: ♠ „A magyar űripari cégek (pl. sugárzásmérők, gyógyszerkísérleti eszközök gyártói) számára a »space-proven« (űrben tesztelt) minősítés elengedhetetlen a nemzetközi megrendelésekhez. A piacra lépés sokszorosan visszahozhatja a befektetett adóforintokat exportbevétel formájában. Az űrben végzett gyógyszerfejlesztési és anyagtudományi kísérletek eredményei később a földi iparban és gyógyításban is hasznosulhatnak.” Tehát: „a kérdés megítélése azon múlik, hogy mit tartunk fontosabbnak: a közvetlen társadalmi befektetéseket, vagy egy olyan high-tech ágazat építését, amely csak évtizedes távlatban hozhat anyagi hasznot.”
♦ Az „űrben tesztelt” minősítés elengedhetetlen a nemzetközi megrendelésekhez – mondják a szakemberek, de számomra ez nonszensz. Az emberiség 99,9999%-a a Földön él, és nincs szüksége űrben tesztelt heringkonzervre, sem a súlytalanság okozta hányinger elleni gyógyszerekre. Stanislaw Lem meg a többi sci-fi író regényei nem kellene ekkora költségeket generáljanak. Ez ugyanolyan kidobott pénz, mint a hangyáknak gyártott bajuszkötő, vagy azt kutatni, hogy megtaníthatók-e golfozni a pingvinek. ♠ „Megértem a szkepticizmusodat, és az érvelésednek van egy nagyon erős logikai alapja: miért költsünk a csillagokra, amíg a sárban járunk?” – ennek ellenére az űrös hasznokat sorolja: „az űrtechnológia beköltözött a mindennapokba, anélkül, hogy észrevettük volna. Miniatürizálás és orvostudomány: azok a szenzorok, amelyek K.T. szívverését figyelik a szűk kabinban, közvetlen ősei azoknak a chipeknek, amik ma a hordható orvosi eszközökben (pl. inzulinpumpák, szívritmus-szabályozók) életet mentenek. Itt az »űrben tesztelt« azt jelenti: ha az eszköz kibírja a rázkódást és a sugárzást, akkor a nagymama mellkasában is üzembiztos lesz 10 évig. Más: az űrállomás zárt vízkeringetési rendszereit (ahol a vizeletből is ivóvizet csinálnak) ma olyan elmaradott földi régiókban használják, ahol egyébként nem lenne tiszta ivóvíz. ▪ A vita lényege azonban marad. Megéri-e egy tízmilliós országnak a belépőt megváltani ebbe a klubba? A kritikusok szerint ez olyan, mintha egy szegény család a gyermekének nem cipőt, hanem méregdrága teniszütőt venne, remélve, hogy egyszer bajnok lesz. A támogatók szerint viszont, ha nem veszünk részt benne, végleg lemaradunk arról a technológiai szintről, ami a 21. század gazdaságát fogja meghatározni. Szerinted van olyan tudományos terület, ami indokolna ekkora ráfordítást, vagy mindenképpen az alapvető földi igények (oktatás, lakhatás) elsőbbségét látod abszolútnak?
♦ (Természetesen az utóbbit pártolom.) Értem én, hogy kevés az ivóvíz a földön, de miért kell az űrben tesztelni azt a vizeletszűrőt, amit majd a Szaharában, a földi nyomorúság körülményei közt fognak használni? Minek kell 120 éves nagymamáknak való pacemakert fejleszteni? Tévúton masíroznak: a technológiai szintről való lemaradás miatt aggódnak, holott a túltermelés és a túlnépesedés a legnagyobb földi gond; tízezer tudós mégis azon töri a fejét, hogy miként hosszabbítsák meg az emberek életét. Vissza kellene fogni a fejlődést, magyarán szólva meg kellene húzni a nadrágszíjat, mert a földi készletek kimerülőben vannak. K.T. pedig fölöslegesen röpködött a fejünk fölött, mert ő sem találta meg az űrben a csokros búza titkát, amiként Micsurin sem, 1950-ben. Abból kell megélnünk, amink van. A prédálást kellene megszüntetni. (A jövő héten innen folytatom.)
