2025. augusztus 20., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gyerekek egy részét még nem sikerült elköltöztetni

Még nem kezdték el a felújítást Pál atya marossárpataki otthonában

Május végén függesztették fel a Pál atyaként ismert Bakó Béla ferences szerzetes vezette Szent Erzsébet Egyesület által működtetett marossárpataki gyermekotthon működését, és augusztus végéig kaptak haladékot, hogy helyrehozzák az ellenőrző hatóságok által felrótt hiányosságokat, azonban a felújítási munkálatokat a mai napig nem tudták elkezdeni, mivel a bentlakó gyerekek egy részét még nem sikerült más otthonba költöztetni

Amint arról június elején lapunk hasábjain is beszámoltunk, május 26-tól három hónapra felfüggesztették a marossárpataki gyermekotthon működését arra hivatkozva, hogy az épületekben nem megfelelőek a lakhatási körülmények. Az ellenőrző hatóságok idén több alkalommal is vizsgálódtak az otthonban, és több dolgot is kifogásoltak az épület, illetve a zömében adományként kapott bútorzat állapotától a lakhatási feltételekig. Bár a sárpataki épületeken az évek során folyamatosan végeztek kisebb-nagyobb javításokat, karbantartási munkálatokat, a szociális szolgáltatóknál vizsgálódó hatóságok szerint a körülmények nem felelnek meg a szigorú előírásoknak. Az elvárások szerint gyakorlatilag három-négycsillagos szállodai körülményeket kellene biztosítaniuk, amit a lehetőségeik nem engednek meg – fogalmazott akkor a lapunkhoz is eljuttatott levelében az otthon egyik munkatársa.




Több mint húsz gyereknek kellett új otthont keresni 

A döntés következtében 23 gyerek számára kellett új otthon után nézni – olyan gyerekeknek, akik eddig egy családként éltek együtt a sárpataki otthonban. 

Érdeklődésünkre, hogy sikerült-e új otthont találni a náluk nevelkedő kiskorúaknak, Pál atya elmondta, jelenleg nyolc gyerek van még náluk, azok, akiknek más megyében találtak csak helyet, és akiknek az esetében késik az elhelyezésükhöz szükséges törvényszéki határozat. Zömében más szervezetek által működtetett otthonokban találtak helyet számukra, többek között Szovátán, Holtmaroson, Zsobokon, Szászrégenben, de nem volt könnyű feladat, mivel mindenütt telt ház van, előfordult, hogy kellett várni, hogy kimenjen egy gyerek a rendszerből, hogy tudják befogadni a sárpataki otthonból érkező kiskorút.

Pál atya szerint a gyerekeket nagyon megviselte, hogy el kellett hagyniuk a helyet, amely az otthont jelentette számukra, és búcsút kellett mondaniuk azoknak a társaknak, nevelőknek, akik a családjukat jelentették sok éven át. – Nagy törés ez egy gyerek életében. Ott nőttek fel nálunk, volt, aki 3-5 éves korában került hozzánk, azóta nálunk nevelkedtek. Úgy próbáljuk könnyebbé tenni számukra az átállást, hogy tartjuk velük a kapcsolatot, látogatjuk őket – hangsúlyozta az atya. 

Amíg van az otthonban gyerek, nem kezdhetik el a felújítást 

Az épületfelújítás kapcsán Pál atya rámutatott, amíg a gyerekek ott vannak, nem kezdhetik el a munkálatokat, azonban sikerült haladékot kapni az otthon működését felfüggesztő hatóságoktól. Amióta kiderült, hogy bajban vannak, és szükségük van a közösség segítségére, sok jószándékú emberrel kerültek kapcsolatba, akik ígéretet tettek, hogy az ügy mellé állnak és támogatják őket anyagilag is, hiszen a sárpataki épületeket fel kell újítani, új bútorzatot kell beszerezni ahhoz, hogy ismét működhessen a gyermekotthon. Ez pedig egy olyan beruházás, ami messze meghaladja a Szent Erzsébet Egyesület anyagi lehetőségeit. Ugyanakkor  nagy bánatukra, ha el is végzik a szükséges munkálatokat, és megteremtik az előírt feltételeket, úgysem fogadhatják vissza ugyanazokat a gyerekeket, csak újakat. 

Mint ismeretes, a Szent Erzsébet Egyesület 1998 óta működtet gyermekotthonokat Maros megyében. Az elmúlt évtizedekben több mint 340 gyerek fordult meg valamelyik házukban, és Pál atya és munkatársai továbbra is azon dolgoznak, hogy a gyermekotthon megmeneküljön, és egyszer újra betölthesse eredeti küldetését: otthont adni azoknak, akiknek nincs hova menniük. Aki támogatná ezt a nemes ügyet, adományozhat a Szent Erzsébet Egyesületnek a következő bankszámlaszámra: RO83RZBR0000060001875752, Asociația Sfânta Elisabeta. A gyűjtés részleteiről Pál atyánál lehet érdeklődni, a 0745-642-914-es telefonszámon.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató