Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-05-30 11:00:00
Amint arról előzetesen hírt adtunk, rangos meghívásnak téve eleget, május 19-én a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulóját ünneplő MTA200 című eseménysorozat keretében mutatkozott be Budapesten a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közössége. Az intézmény bemutatkozására lehetőséget adó nap programsorozatát az egyetem oktatói és hallgatói állították össze: színháztudományi konferenciát, négy kiállítást, filmvetítést, felolvasó- és mozgásszínházi előadást is magába foglalt a mozgalmas nap. Az egyik, a szakma részéről is nagy érdeklődésnek örvendő kiállítás egy, az Akadémia épületében felállított ideiglenes színháztörténeti tárlat volt, amelynek összeállítása az egyetem Doktori Iskolájának képviseletében e sorok írójára hárult.
A kiállítás java a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház archívumának egy, a mai nyilvánosság előtt nem ismert és csak részben feldolgozott anyagának egy részét mutatta be – egy 1967-es kolozsvári tárlat után először. A kiállítás a tizenkilencedik századi erdélyi magyar színjátszással és színházszervezéssel kapcsolatos, a magyar nyelvterületen színháztörténeti jelentőséggel bíró kéziratokat tartalmazott: közöttük olyan ritkaságokat, mint Kaáli Nagy Lázárnak a kolozsvári Farkas utcai színház (az első magyar kőszínház) építéséről szóló beszámolókat tartalmazó levelei, a legelső marosvásárhelyi profi színielőadás, az 1803-ban a vár melletti deszkaszínházban a kolozsvári társulat által színre vitt A nevelés formálja az embert című produkció (és az azt követő vendégfellépések) eredeti kasszakönyve, vagy a Wesselényi József-féle Az Erdélyi Magyar Játszó Szín Constituciójának 1810-es évekbeli kézirata. A kiállítás mindezek mellett természetesen a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem múltját is bemutatta: a különböző évfolyamok által az elmúlt évtizedekben színre vitt előadásokat ismertető albumokat, köteteket és vetített fényképsorozatot is tartalmazott. A Doktori Iskola tárlata a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal partnerségben jött létre.
Az Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi tanár és doktoranduszként, a tárlat kurátoraként e sorok írója által ismertetett színháztörténeti kiállítás megnyitója előtt az egyetemet Kós Anna egyetemi tanár (fotó) ismertette a jelenlévőkkel, majd a Philther Day. Erdélyi magyar színháztudomány című konferenciát nyitotta meg Kékesi Kun Árpád egyetemi tanár. Az erdélyi színháztudományi kutatások központja a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ahol lassan egy évtizede működik a Doktori Iskola szervezeti keretében az erdélyi Philther Műhely. A kutatók az erdélyi magyar színházi eseményekre fókuszálnak, és olyan színháztörténetet írnak, amely egy-egy konkrét előadásból kiindulva mutatja fel vagy akár módosítja a kánont. A budapesti konferenciaprezentációk is a színházművészet anyanyelvhez és alkotói nyelvhez köthető sajátságait tárták fel – a kutatás módszertana a Philther-elemzési metódus, ennek szemléltetésére vállalkoztak a konferencián előadók: az egyetem oktatói, illetve doktoranduszai.
A konferenciát filmvetítés követte, amely körülbelül ötven percben adott ízelítőt az egyetem film, fotó, média szakos hallgatóinak azon alkotómunkájából, amelyet ennek a szakiránynak a diákjai forgatókönyvíróként, filmrendezőként, operatőrként, vágóként jegyeztek. A filmek közös teljesítményt jegyeznek, amelyekben nagy részük volt a színész szakos diákoknak, valamint a díszlet- és kosztümtervező kollégáknak is. Több film szereplőit is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának a színészei alakítják, akik szívesen csatlakoztak a munkához, és vetették alá magukat az elsőfilmes rendezők elképzeléseinek. A vetítés az elsőévesek kísérleteitől az ötödévesek záróvizsga-munkájáig tartalmazott filmes válogatást.
A vetítést követően ismét tárlatnyitókra került sor, ezúttal a film, fotó, média szakos hallgatók fotóművészeti bemutatkozására került sor két fotókiállítás keretében. A Jakab Tibor egyetemi adjunktus által megnyitott, sorrendben első tárlaton a hallgatók azon, fotóművészeti munkákból álló kollekcióját mutatták be, amellyel részt vettek az indonéziai Institute of Art, Film, Photo, Media Jakarta főiskola által szervezett nemzetközi fotó- és filmkiállításon. Ugyanezekkel az alkotásokkal bemutatkoztak Indiában a National Academy of Photography – Fine Arts Kalkutta kiállításán is. A második tárlat – A bábjáték nem gyermekjáték, hanem műfaj című kiállítás – a bábművész, valamint a film, fotó, média szak hallgatóinak közös munkájából született, és olyan kollektív munkát takar, amelynek segítségével a fotós szemével tekinthetünk a bábművészet világára.
Az egyetem látványtervezés és eseményművészet szakának Exek című kiállítását Bartha József egyetemi előadótanár nyitotta meg, a tárlat betekintést nyújtott a szak tevékenységébe: a különböző színházterekbe készített méretarányos maketteket, színházi jelmezterveket, grafikai arculatokat a plakátoktól a programfüzetekig, az emberi alak és a körülötte levő tér hagyományos megjelenítését, a kreativitást és a kísérletezőkedvet illusztráló képzőművészeti alkotásokat is tartalmazta. Az Exek egy olyan alumni kiállítás, amelynek keretében az alkotók egyszerre tekintenek vissza és előre: az együttműködés és az egyéni pálya alakulását vizsgálják a szakon már régebben végzett, valamint a jelenlegi diákok és tanárok közreműködésével.
A kiállításokat A dráma nyomában című felolvasószínházi előadás egészítette ki, amelyen a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaírás magiszteri szakán idén végző szerzők saját szövegeiket olvasták fel az érdeklődőknek az eseményen.
Az egyetem bemutatkozásának napját az intézmény Ex-terápia című, Fehér Ferenc által rendezett mozgásszínházi produkciója nagy sikernek és szépszámú közönségnek örvendő előadása zárta.
Fotók: Szigeti Tamás, MTA