A tények ismeretében
2026-04-17 12:00:00
- Sebestyén Mihály
Zathureczky Máriusz X. g. oszt. tan. álnéven és jobb megoldás híján szerdán reggel fizikaóra előtt kiugrott a gimnázium első emeleti ablakán. A hírt több forrásból is megerősítették, sőt a tanulóifjúság körében osztatlan sikert aratott. A tanári kar ellenben eme szabados és meggondolatlan cselekedet ellensúlyozására igyekezett rábeszélni a tanuló tömegeket, hogy sem távolról, sem közelebbről ne kövessék Zathureczky Máriusz függelemsértő, súlyosan elítélendő tettét. Ezzel, állították kétségek nélkül, nem szereznek jobb hírnevet, dicsőséget sem maguk, sem pedig az alma mater számára.
Ha most már közelebbről is megvizsgálás tárgyát képezzük (olykor képzeljük) a kiugrást illetően, meg kell állapítanunk, hogy korántsem állunk ún. „halálugrás” tényével szemközt vagy rézsútosan. Ugyanis az épület, a gimnázium ingatlanforgalmi szempontból régi építésű volt, az első emeleti ablak párkánya három méter hetvenöt centiméterre volt a föld (mondhatjuk nyugodtan: az Ohotszki-tenger) szintjétől. És ráadásul az ablak alatt vastag és puha gyep húzódott meg, amely jótékonyan felfogta, kellően mérsékelte a belehuppanó ifjú test lendületét, súlyát és centripetális gyorsulását. (Ez utóbbi kiszámítása, noha, mint mondottuk, fizikaóra előtt történt a kiugrás, mégsem történt meg sem a tanári kar reálképzettségű tagjai, sem Braunschweiger Oszkár éltanuló részéről.)
Másfelől Zarthureczky Máriusz senkit sem akart megdöbbenteni, elkápráztatni vagy untatni azzal, hogy a szerda reggelt a maga és az iskola számára mozgalmassá tette. Ő csak egy kevéssé megszokott mozzanatra tette fel képességeinek javát. Még azt sem állította, így akart volna meglógni a fizikaoktatás fajsúlya elől, hiszen közepesen elfogadható jegyei voltak minden tárgyból, kivéve tornából, ahol ezek után vitathatatlan (vagy mégis vitathatóan?) elsőbbséget szerzett. Igen, ezen lehet ámuldozni, fölháborodni és elítélő véleményt nyilvánítani a helyi és a pedagógiai sajtóban, de a tornatanár – Pelczéder Ágoston, egykor országos tornászbajnok, egyszer szinte kijutott az olimpiára is, csak a nevét nem tudták mire változtatni, ezért a szövetség kihagyta, és helyette Popsor Pupillát indította talajtornából, holott az olimpiai kvalifikáció minimumát sem tudta soha teljesíteni, de apja volt – mit ad isten és a balsors – a tornászcsapat orvosa – ellenvéleményt jelentett be.
Braunschweiger Oszkár azon az éjszakán öngyilkosságot követett el. Legalábbis így mondják, ugyanis ő is kibukfencezett lakásuk földszinti ablakából, és éppen egy rózsabokorra zuhant. (Egész életében fájlalta, hogy nem rózsabokorban jött a világra – vallotta utóbb.) A nevezett magányos és elkényeztetett bokoralakulat alaposan összeszurkálta, karmolászta, csíkozta áldozatát, és reggelfelé talált rá édesapja, a szegény foltozószabó, aki azonnal kórházba vitte egy szem gyermekét. Braunschweigerék ismeretség hiányában a sürgősségi osztály előszobájában hét napig vártak, amíg sorra kerültek, ezalatt Oszkár sebei, sebesülései, zúzódásai és meghuzamodásai nagyjából és általában behegedtek, elmeszesedtek, sikerült kiszámítania ültő helyében gyorsulását, a forgónyomatékot és a becsapódási szöget, a rózsabokor fékező mechanizmusát együtthatóként kezelte. Szerény dolgozatát be is küldte a Matematikai és Fizikai Lapoknak (publikálták), ilyformán gyógyultan bocsátották el a klinikáról, sőt a sürgősségi osztály főorvosa gratulált is Oszkárnak, a nővéreknek és az ügyeletes orvosoknak, hogy milyen operative intézték a beteg (páciens, ügyfél) esetét.
Bezzeg Zathureczky Máriusz eltörte a karját, amit sínbe raktak, begipszeltek, a gipszkötésre pedig minden osztálytárs ráírt valami bohókás szöveget, jelmondatot, QR-kódot, élettusát, kivéve Braunschweiger Oszkárt, aki ez idő alatt a sürgősségi klinikán végzett öngyógyulást. Éltanulónk e mellőzésen meg is sértődött, de kíméletesen megüzenték neki a nyolcadik napon, hogy sajna nincs több hely a gipszkürtőskalács külfelületén, ugyanis a X. g osztály minden tanulója fejlett íráskészséggel rendelkezett abban az időben. (Utóbb erről sikeresen leszoktatták őket az érettségi vizsgákig.)
Onnan folytatjuk az elbeszélést, hogy Pelczéder tanár úr kiváló jegyekkel, dicsérő oklevéllel (amelyből mindig volt egytucatnyi kitöltetlen a tornaszertárban) tüntette ki, meghívta a Piros Rózsa cukrászdába egy mogyoró-vanília-pisztácia fagylaltra és némi narancslikőrre, és az iskola tanulói elé állította példaképül Z. Máriuszt. Azaz csak szándékában állott ez utóbbit tenni, ugyanis a tankerületi főigazgató magához rendelte, istenesen letolta, megfenyegette, sőt a titkárnővel le is köpdöstette, majd kidobta, és búcsúzóul a lelkére kötötte – mindennek dacára is feltételezte, hogy Pelczéder tanár rendelkezik rendes pedagógusi lélekkel –, hogy fogja be a pofáját, minősítse vissza Zathureczky Máriuszt ismétlőre. Ilyen soha nem fordult még elő a IV. Mircea (azelőtt Szentlélek róm. kat. gimnázium) hosszú történetében. Buktattak ismétlőre nebulókat rajzból, történelemből, számtani hatványpörköltekből, még kardalból is, na de testnevelésből?!!
Pelczéder tanár úr hazament, és feleségét is részesítette az őt ért leszidalmányok, felhőszakadás és tekintélyvesztés keserveiből. Felesége arra biztatta, ne hagyja magát mindenféle felkapaszkodott vidéki csődöridomártól megfélemlíteni, hiszen a tanuló bátorsága mindenképpen figyelemre méltó. Ráadásul álnéven tette meg a halálugrást, nem a saját neve alatt, ami mégiscsak tompítja a cselekmény súlyát és morális kihatását. Az iskola légkörét már régóta rosszallotta Pelczéderné, ámbátor többek egybehangzó vallomása szerint még soha nem lépte át a Negyedik Mircseja küszöbét, ami persze sokat levon a meggyőződés hitelességéből, de az asszony mindenről csak férje révén volt tudósítva, felvilágosítva, ítélkezésre gerjesztve.
Az események, ahelyett hogy felgyorsultak volna, lanyhulni kezdtek. A X. g osztály kirándulásra távozott a Dinári Alpokba, de Zathureczky Máriuszt nem merték magukkal vinni, attól tartottak ugyanis, hogy leugrana a Dinári Alpok legmeredekebb dinárjáról, és akkor tehetetlenül állnának a merdély peremén és a kétségbeesés alján. A kirándulás vezetésével természetesen nem Pelczéder tanárt bízták meg, ez is kirívó esetnek számított az iskola históriájában, ugyanis minden kirándulást, természetjárást, táborozást vagy köz- és önkéntes munkát a tesitanárnak illett vezetni, ő rendelkezett a legerősebb fizikummal, tűrő- és szervezőkészséggel, no meg toronymagas tapasztalattal, a temészetrajztanárok csak másodsorban jöhettek számításba.
Pelczéder tanárt és feleségét ezalatt ebédre hívta meg Zathureczky Ábrahám és neje, született Eipel Veronka. Az ebéd egy palackmosó üzem tulajdonosához mérten is pompás volt, legkevesebb hat-hét fogásból állott, volt savanyú leves és ecetmentes erdélyi bor és pálinka, áfonya-meggy vegyíték, pezsgő és a hölgyeknek aperolspricc. (Mindez saját palackban.) Nyájas beszélgetésbe torkollott a késő délután, Pelczéder tanár egyre jobban érezte magát, és feledte olimpiai kudarcát, ámbátor ezúttal is elmesélte, miként maradt ki az országos keretből, és hogy Popsor Pupilla hozzáment egy kanadai sajtmártáshoz vagy tőzegpásztorhoz, összetegeződtek a családok, ekkor már eléggé szétmállott szavai között a mondandó, de erősen megvidámodva indultak hazafelé, felesége taxit hívott, de Pelczéder tanár gyalog akarta megtenni a honig húzódó, szívvel és lélekkel kikövezett utat, és a taxiba betuszkolta a feleségét, maga pedig futólépésben indult arrafelé, amerre lakását ösztönei jelezték.
Soha nem érkezett haza. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a keresését. Búvárokkal kutatták át a Konczelek-patak teljes medrét a forrástól a torkolatig, sőt a Mekong deltájában is keresék, ugyanis erősen rokonszenvezett a vietnámi haladó erőkkel, és gyakran mondogatta, hogy felcsapna önkéntesnek, ha nem volna itt ez a rohadt iskola. Kihallgatták Zathureczkyéket is, akik nem sok újat tudtak mondani a detektíveknek. Az ebéd minden részletével készségesen szolgáltak, még a maradékot is becsomagolták az őket faggató rendőrségi közegnek, akin látszott, hogy a felesége pocsékul főz, azt is elárulták, hogy P. tanár egykor olimpikon is lehetett volna, de aztán történt valami, ennél a résznél a rendőrségi kihallgatás megszakadt, ugyanis bejött a kihallgatószobába egy őrmester, és súgott valamit a kihallgató tiszt bal fülébe. Az felkelt, kiment, majd eleresztette Zathureczkyéket, de figyelmeztette a családot, tréfás hangsúllyal, hogy az ajtón át távozzanak, ne ugorjanak ki a rendőrség ablakán, mert ebből még országos ribillió támadna.
Évekkel később, a X. g osztály találkozóján – azt hiszem, a huszonötödiken – egyik résztvevő azt állította, hogy azon a bizonyos kiránduláson a Dinári Alpokban mintha megpillantotta volna a menedékház teraszán Pelczéder tanárt, de mire kiszaladt, a tanár már eltűnt. Tudjátok, milyen különös figura volt mindig, fejezte be Braunschweiger Oszkár, a bostoni MIT kutatóintézet igazgatóhelyettese egykori látomásának rajzolatát.
Zathureczky Máriusz cinkosan mosolygott a bajusza alatt. De azt senki sem vette észre. Már a nagy bukfencre sem emlékeztek.
