Ariadné XXIX. – Textilszalon a legek jegyében

A 2025-ös Ariadné kiállítás minden eddiginél több benevezővel hívta fel magára a figyelmet, és a korábbiaknál hosszabb időn át (május 9. – június 13.) vonzotta a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériába a közönséget, amely a közben lezajlott Múzeumok Éjszakája révén is népesebbnek, lelkesebbnek, érdeklődőbbnek bizonyult, mint az előzőekben bármikor. Az ország valamennyi régiója képviseltette magát a tárlaton, 12 művészeti központ művészeinek neve tűnt fel a címlistán, a 73 kiállító közel száz alkotással nyújtott átfogó képet e sokféle arcot mutató, dinamikusan fejlődő, látványos és inventív művészeti ágról, ennek mai romániai állapotáról. Ekkora felhozatal esetében nem várható, hogy részletekbe menően tükrözzük a Szalon sajátosságait, az viszont hangsúlyozandó, hogy kiegyensúlyozott, értelmileg, érzelmileg telített, mértéktartó textiles seregszemlének örülhettek a művészetkedvelők, elegancia uralta a felvonultatott anyagot. Ez persze eléggé általános jellemzés, de a mai ízléstelenség dominálta vizuális összevisszaságban pozitív kicsengésű, ha eleganciáról beszélünk. A minőségi mérce nyilván itt-ott veszélybe került, sportnyelven szólva, a hivalkodó, vásári megoldások vagy színbeli túlzások miatt néhány munka esetében rezgett a léc, de ezt a negatívumot számos kiváló mű feledtette. Ezek előtt időztek hosszasabban a nézők, akik közt sokan a kezdetektől igyekeztek nyomon követni a vásárhelyi Ariadnét, és szurkolni mindannak, amit annak tehetséges és kitartó hívei meghonosítottak a városban. 1996-ban a HAGYOMÁNY – KUTATÁS – KÍSÉRLETEZÉS jegyében zajlott az indulás, e hármasságra való törekvést azóta is érzékelhettük. Évről évre tapasztalható rendezési elv volt ez, alkalmanként természetesen más-más arányban. Idén kevésbé domborodott ki a meghökkentés szándéka, kevesebb volt az installáció, a performance is, mint korábban, alulreprezentált a minitextil, alig láthattunk textilszobrot, sőt a hagyományos kárpit is kissé szegényesebben jelentkezett, de annyi igényes, szép munkával rukkoltak elő a művészek, hogy ez a hiány talán sok látogatónak fel sem tűnt. A nézőket hamar átjárta a textíliák sugallta képvarázs, a szavakat, gondolatokat, ritmust, belső dallamot képi metaforává átlényegítő, derűs hangulat. A költőiség, ami itt szinte magától adódik, hiszen majdnem minden kiállító a szebbik nem képviselője, akik a valóság és az álom viszonyát is sajátosan élik meg. Igaz, ez a minőségük határozta meg a Szalon három évtizedes példás működését, vitalitását, mozgósító jellegét is. Azt az érzékeny, mitológiába, népi szellemvilágba, ősi családi foglalatosságokba mélyülő dekorativitást is, ami ugyancsak jellemzi a kiállítást. Minden, amivel kapcsolatba kerülhetünk ég és föld, víz és tűz, líra és dráma között, fellelhető valamilyen formában a tárlaton, leggyakrabban vegyes technika alkalmazásával létrehozva, olykor a Mesterséges Intelligenciát sem mellőzve.

Mi sem természetesebb – ékelődhetne ide az észrevétel –, és jogos is lenne, hiszen napjainkban a digitalizálás magától értetődik, de ne feledjük, harminc évvel ezelőtt, amikor ez a kiváló csapat a kezdeményező Nagy Dalma köré tömörült, hogy országos hírűvé nemesült új hagyományt teremtsenek a városban, még mindannyian a tradicionális textilművészeti felsőoktatás képzettjei voltak. Azóta ebben a nagyon időigényes, de sok elégtételt is nyújtó alkotói ágazatban a kor igényeihez igazodó, megújulásra nyitott, megbecsült életmű kiépítésén dolgoztak mindahányan. Nyugodtan elmondhatják, hogy az Ariadné-mozgalom kibontakoztatása is az életművük szerves része. Lettek tehetséges követőik, egykori tanítványok is újabb színekkel, ötletekkel gazdagítják a textilművészeti felhozatalt. És ami külön ajándék a marosvásárhelyi közönségnek, az az a lehetőség, hogy immár sok kitűnő kolozsvári, temesvári, bukaresti, székelyföldi, partiumi és más vidéki kárpitművész munkásságát, markáns kézjegyeit képesek vagyunk felismerni, a másokéival egybevetni. 

Nem szabály, de talán igaz, hogy évente más árnyalat határozza meg a textilművészeti szalon összesített színvilágát. Ezúttal az ősz dominálja a kiállítás koloritját. E látványos évszak rozsdás, sárgás, vöröses, barnás tónusai. Viszont aligha tévedünk, ha úgy érezzük, az Ariadné XXIX. az ókori görög királylány és mai követőinek örök tavaszát ragyogtatja elénk.