2025. augusztus 1., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vasárnap bejelentette lemondását Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes. A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a jelenlegi körülmények között nem tud segítségére lenni a kormánynak, és függetlenül attól, hogy mit mond vagy mit tesz, folytatódni fog a rágalmazás. Emiatt visszalép, lemond.

Anastasiu azért került a támadások kereszttüzébe, mert kiderült, korábban rendszeresen védelmi pénzt fizetett az adóhatóság egy, időközben korrupcióért és hatalommal való üzérkedés miatt elítélt munkatársának. Nyilatkozatában Anastasiu áldozatként tüntette fel magát. Kijelentette, azért volt kénytelen kenőpénzt adni, hogy cége elkerülje a csődöt. „Vannak meggazdagodási kenőpénzek és túlélési kenőpénzek” – mondta, arra utalva, hogy az ő esete az utóbbi kategóriába tartozik. Állítása szerint azért volt az utóbbi időben heves támadások céltáblája, mert sok érdeket sértett azáltal, hogy célul tűzte ki a burjánzó államapparátus leépítését. Kijelentette, „semmilyen jogi előnye” nem volt az ANAF-alkalmazottakat érintő korrupciós ügyben, és a kormányon belüli jelenlegi megbízatást is azért vállalta, mert nem akarta, hogy más vállalkozók is hasonló helyzetbe kerüljenek. Sajnálatos, de nem ritkaság a román politikusok körében a korrupció. Ami érdekes, az Bolojan hallgatása a kérdésben. Mintha eltűnt volna a korábbi elszánt homlokráncolása, amikor a kormány pincérjeiről, a minisztereket szállító autókat vezető sofőrök kicsapongásáról vagy a szenátus titkárairól beszélt… 

Sokan voltak kíváncsiak a hét végén, hol lehet Ilie Bolojan, aki közvetlen kapcsolatban áll a miniszterelnök-helyettessel, ezért elvárták volna tőle, hogy álláspontot foglaljon az üggyel kapcsolatban. (Egyébként állítólag Bolojanra is kiterjesztik a vizsgálatot.) 

Visszatérve a hallgatásra: a korábbi elnökre gondolva jelenthetjük ki, hogy a politikában a hallgatás nem egyszerű személyes gesztus. Nyilvános cselekedet nyilvános következményekkel. Lehet óvatosság vagy hatalmi stratégia. De lehet a feladás vagy a gyávaság egyik formája is. Romániában az utóbbi évtizedben a hallgatás gyakran nem az egyensúly, hanem a cinkosság kifejezésévé vált. A mai Romániában a hallgatás már senkit sem véd. Az elmúlt két hónap megmutatta, mennyire fontos a kormányzás etikai dimenziója. Sokan úgy vélik, nincs helye az etikának, az emberek lopnak, hazudnak, mindenféle kétes tranzakciót kötnek, többé-kevésbé legálisan, évek óta a legmagasabb szintre emelik a korrupciót. Mégis azt gondoljuk, eljött az ideje, hogy ez a felfogás gyökeresen megváltozzon. A jó kormányzás nemcsak hatékonyságot, felelős költekezést jelent, hanem azt is, hogy etikusan kormányozzanak, korrupciómentesen, a polgárok érdekeit helyezve előtérbe, minden polgárt egyenlően kezelve a törvény előtt, tiszteletben tartva a polgárok jólétét és jogait.

A folyamatot alulról kell elindítani, hogy idővel lépésről lépésre mindenki meggyőződjön arról, hogy a korrupció megelőzésével és leküzdésével mindannyian nyerhetünk valamit.


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató