A sajtócímek láttán úgy tűnt a napokban, mintha komoly vihar kavargott volna a környezetvédelmi miniszter körül. Az ellenzék egyszerű indítványt nyújtott be ellene, amit szerdán nem szavaztak meg. Ám azt elfelejtették hangsúlyozni, hogy az egyszerű indítvány, még ha el is fogadnák, nem vonja maga után kötelezően az illető miniszter menesztését. Ezek az egyszerű indítványok álcának kitűnőek. Jókat tudnak rajta vitázni a politikusok, és ezzel azt a látszatot keltik, mintha valami nagyon fontosat művelnének, de az egésznek alig van valami tétje a gyakorlatban. Pedig ami ennek az ügynek a hátterében van, arról nagyon komolyan kéne vitázni, és következetesen lépni is, mert hatalmas anyagi tétje van a kérdéskörnek az államkassza és az adófizető zsebére nézve egyaránt.
Ebből az egész cirkuszból úgy tűnik, mintha egyes vízerőművek már megkezdett beruházásait egyesek környezetvédő ihletből igyekeznének elakasztani. Miközben korábbi döntésekkel mások ugyanezeket a közberuházásokat nemzetbiztonsági jelentőségűeknek nyilvánították. Újabb klasszikus példa a korlátlan lehetőségek balkáni hazájának működésére. Valaki döntési helyzetbe kerül, csinál valamit a saját esze és tehetsége szerint, aztán az ugyanazt a széket elfoglaló utód esetleg egész más irányba tereli a folyamatot, leállítja az előd kezdeményezését, és újat erőltet, netán békésen szunyókál a bársonyszékben minden érdemi munka nélkül. Vagy, ahogy most néz ki a dolog, egy teljesen más szakterületen érdekelt döntéshozó a saját szempontja mentén tesz keresztbe az ő világába nem illeszkedő kezdeményezéseknek, de nem biztos, hogy fel képes mérni ennek a következményeit.
Ez az összevisszaság, ha elég hosszú ideig zajlik, nagy bajokhoz tud vezetni.
Jelenleg a hazának komoly tétre menő vitái vannak a brüsszeli nagylegényekkel energetikai kérdésekben. Több milliárd eurót kaptunk évekkel ezelőtt azzal az ígérettel, hogy 2026-tól lekapcsoljuk a szénerőműveket, és szűk hónapokkal a határidő előtt már beismertük, hogy erre nem leszünk képesek, mert nincs, ami áramot termeljen ezek helyett az erőművek helyett. Mert a – már az előbb említett – fejetlenség következtében a helyettük építeni tervezett gázerőművek sincsenek készen, más vízerőművek építését meg környezetvédő jelszavakkal gáncsolják.
Hogy ez a káosz mire fog vezetni, vissza kell-e fizetni a be nem tartott ígéretek fejében kapott támogatást, vagy más uniós alapokat fogunk-e esetleg elveszíteni, az ezután derül ki. De két dolgot már most biztosra lehet venni. Az egyik, hogy bármekkora is lesz a kár, azért senki nem fog felelősséget vállalni, legfeljebb egyszerű indítványokkal majd jól odaszólnak egymásnak a politikusok, oszt minden megy tovább, mint eddig. A másik, hogy azt sem fogják nyíltan beismerni, hogy jelenleg azért fizetjük európai szinten az egyik legdrágább villanyszámlát, mert az illetékesek képtelenek hatékonyan dolgozni. Az már csak hab a tortán, hogy egyeseknek közülük ezt még megérteni is túl nagy kihívás.
