2025. október 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a Filmtettfeszt idei nagydíjait

Dimény Áron kolozsvári színművész kapja a 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle Sárga Csikó díját, a Fám Erika-díjat pedig Kacsó Edith bukaresti újságíró veheti át szombaton, a kolozsvári Győzelem moziban – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint Dimény Áron 1999-ben a Kínai védelem című filmben debütált filmszínészként, az áttörést 2005-ben a Sorstalanság legfontosabb mellékszerepe, a főszereplő életét megmentő Citrom Bandi megformálása jelentette a karrierje számára.

Játszott a Mansfeldben, a Kalandorokban, A vizsgában, az Oscarra nevezett Post mortemben, főszereplőként volt látható az Europolisban Corneliu Gheorghiţă felkérésére, és játszott a Valahol Palilulában című Silviu Purcărete-filmben.

Az utóbbi években a Libertate és az Elfogy a levegő című filmekben, valamint a Tündérkert című tévésorozatban láthatták a nézők.

Mint hozzátették, szívesen játszik diákfilmekben is: sok kolozsvári egyetemista köszönheti neki vizsgamunkája egy-egy szereplőjét, de szerepelt diák-Oscarra jelölt SZFE-diplomafilmben is.

Kacsó Edith a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban szerzett újságírói diplomát, és 2003 óta a Román Televízió bukaresti magyar szerkesztőségének tagja. A közszolgálati televíziózás mellett készít dokumentumfilmeket, és szívesen ír. 2000 óta a Filmtett folyóirat külső munkatársa, az elmúlt 25 évben írt kritikát és körképet a mozik és a filmforgalmazás helyzetéről, alkotói portrét és beszámolót fesztiválokról. Különösen értékesek és magyar nyelven sokszor egyedülállóak a román filmalkotókkal készített interjúi – olvasható a méltatásban.

A díjakat október 4-én a 17.30 órakor kezdődő díjátadó ünnepségen adják át a kolozsvári Győzelem mozi színpadán.  A 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle október 1-5. között zajlik Kolozsváron és 16 további helyszínen. A program megtalálható a filmtettfeszt.ro honlapon.

Kacsó Edith szerkesztő és Dimény Áron színművész

Forrás: Filmtettfeszt honlapja

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató