2026. október 13., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*A CE Maros a Granny projekt keretében egyhetes programsorozattal lepte meg az időseket
Fotók: CE Maros



Bár két hét telt el az idősek világnapja óta, a szívünkben élő hála kifejezésére ez az időszak sem volt teljesen elegendő. Néhol egy csendes, őszinte szóval, máshol közösségben és jókedvvel, de még mindig folyamatosan kifejezzük a körünkben élő szépkorúaknak, hogy mi mindent nyújtottak számunkra – sokszor akár észrevétlenül is. 

Az erdőszentgyörgyi református templomban a múlt vasárnapi istentisztelet keretében köszöntötték hálás szívvel a szépkorúakat, akiknek életéért, hűségéért és szeretetéért Istennek adtak hálát. Az ige bátorító üzenete mellett a fiatalok kedves köszöntése, valamint Fülöp Julianna saját verse is meghitté és ünnepivé tette az alkalmat. Az istentiszteletet követően a nőszövetség szeretetvendégségre hívta a gyülekezetet.


Tortával, gitárral, meglepetéssel

Múlt vasárnap délután Havad önkormányzata is köszöntötte a község öt településének időseit. A községközpont művelődési otthonában tartott ünnepi együttlét során Csiszér Izabella polgármester személyes hangvételű beszédben köszöntötte a szépkorúakat. „Ma köszönjük a munkájukat, a helytállásukat, a gondoskodásukat. Azt a sok lemondást, amelynek az árát talán csak Önök ismerik igazán. Köszönjük, hogy otthont teremtettek, családot neveltek, és hogy a nehézségek között is volt erejük továbbmenni” – fejezte ki sokak háláját az elöljáró. Áldást mondott Török-Buzdug Sándor havadi református lelkipásztor, majd a nyárádszeredai Strings gitárzenekar ajándékozta meg szép pillanatokkal az időseket. Az alkalom arra is lehetőséget biztosított, hogy köszöntsék azokat a helyieket, akik a 70., 80. vagy éppen a 100. születésnapjukat ünneplik ebben az évben. A községben tizennégyen a 70., nyolcan pedig a 80. életévüket lépik át idén, és egy 100 éves nőnek is örülhetnek a helyiek: a havadi Nemes Julianna egy hónapja ünnepelhette centenáriumát, őt ezúttal otthonában köszöntötték fel tortával és emléklappal. A község elemi iskolásai kézzel készített üdvözlőlapokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek, akiket a szeretetvendégség mellett sorsjegyekkel is megleptek a szervezők – a tombolajáték fődíja egy ünnepi torta volt.


Jókedvvel, előadásokkal, hittel

Egyhetes programsorozattal készült az idősek világnapja alkalmából a szépkorúak csoportjának (a Grannyknek) a köszöntésére a marosvásárhelyi Pro Cristo és Ecclesiae Egyesület. A keresztyén szervezet missziója a szegények, idősek és elesettek támogatása; különböző kezdeményezések révén próbálják a célközönség javát szolgálni. A Trust and hope (Bizalom és remény) program a mélyszegénységben élőket célozza: jelenleg 12 családdal és az ott nevelkedő 27 gyermekkel foglalkoznak. A fiatal anyukáknak szaktanácsadást nyújtanak, a családokat pedig a változatos foglalkozások mellett anyagi és tárgyi adományokkal is támogatják. A Ragasztó program a párokat próbálja közelebb hozni egymáshoz, emellett a Bucsin-tetőn egy táborhelyet is működtetnek, ahol rendszeresen szerveznek kirándulásokat és egyéb programokat a rászorulóknak.



A Maros megyei szervezet (CE Maros) másik hangsúlyos tevékenysége a Granny projekt. A mintegy 140 idősre kiterjedő gondoskodás egyrészt az otthoni látogatást, ápolást és segítségnyújtást jelenti, másrészt különböző adományokat biztosít számukra, emellett pedig kéthetente közösségi alkalmakat is szerveznek nekik – tudtuk meg Márton-Zólyomi Annamária igazgatónőtől. Az idősek világnapja kapcsán szervezett egyhetes programsorozat keretében egy dietetikus szakorvos tartott előadást az időskori helyes táplálkozásról, majd október 4-én a kövesdombi református templomban fogadta őket a gyülekezet, ahol egy verses-zenés köszöntés után szeretetvendégségben vettek részt a szépkorúak. Múlt pénteken egy közel félszáz fős csapattal indultak kirándulni: Nyárádszeredában meglátogatták a Padlásmúzeumot, majd a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégházhoz utaztak, ahol a házigazdák és a szervezők nagy szeretettel fogadták őket. Csalóka Ernő nyárádandrásfalvi-nyárádszentannai református lelkész áhítata után meleg ebéddel kedveskedtek a jelenlévőknek, miközben Ábrám Tibor előadóművész nótákkal és dalokkal szórakoztatta a csoportot – a jókedv pedig egy kis táncra is serkentette a szépkorúakat.



A rendezvénysorozat múlt szombaton zárult, amikor az idősek Kolozsvárra utaztak operalátogatásra, hogy megtekintsék a világhírű My Fair Lady című musicalt. Az alkalmat a Kolozsvári Állami Magyar Opera támogatta, és a csoportból többeknek ez jelentette életük első operalátogatását. „Hisszük, hogy az idősek megérdemlik a figyelmet, a megbecsülést, a törődést és az élet örömteli pillanatait – nemcsak egyetlen napon, hanem az év minden napján” – ezzel a gondolattal zárta az ünnepi hetet az egyesület.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató