2025. május 8., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Európa-nap

Az Európai Unió eszmei hátterét 1950. május 9-én fogalmazta meg Robert Schuman, az akkori francia külügyminiszter. Ezt a napot ma Európa születésének egyik fontos állomásaként ünnepeljük. A minden évben megrendezett Európa-nap az európai béke és egység ünnepe. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban olyan új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely lehetetlenné teszi a háborút a kontinens országai között.

Schuman új európai intézmény felállítását szorgalmazta abból a célból, hogy az összefogja és irányítsa a kontinens országainak szén- és acéltermelését. Az intézményt létrehozó szerződés aláírására egy évvel később került sor. 

Az 1985-ös milánói európai csúcsértekezleten az EU vezetői úgy határoztak: május 9-ét ezentúl Európa-napként ünnepeljük.

2025-ben az Európa-nap különleges alkalom, mivel a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulóját ünnepeljük. 

„Románia ismét fordulóponthoz érkezett”

Európa-párti felvonulásra kerül sor május 9-én Bukarestben „Románia ismét fordulóponthoz érkezett” címszó alatt.

A demokráciáért, a szabadságért és az európai értékekért vonulnak fel a bukaresti Egyetem tér és a Győzelem tér között 18 órakor. A rendezvény szervezői szerint Románia fordulópont előtt áll, választania kell az európai értékek vagy az európai út elhagyása között.

„Románia ismét fordulóponthoz ért. Lejárt az elnökválasztás első fordulója. A második fordulóban Románia jövőjének útját választjuk: az európai értékek egyenes útján haladunk-e tovább, vagy letérünk egy sötét útra, ahol a szabadság emlékké válik, és a remény kihuny. A második lehetőség nem csak az európai út elhagyását jelenti, hanem olyan társadalmat, amelyben a hatalom dönt mindenről” – áll az esemény leírásában.

A rendezvény szervezői azt állítják, hogy az elnökválasztás két fordulója között „hangunknak erősebbnek kell lennie, mint valaha”.

Az Európa-napi esemény az Egyetem térről indul, ahonnan a résztvevők a Victoria (Győzelem) térre vonulnak, „mert olyan Romániát akarunk, amely előre halad, nem hátra. Olyan Romániát, amely megőrzi erkölcsi iránytűjét és európai útját”.

„Európa többet jelent politikai irányvonalnál. Jó iskolákról, tisztességes kórházakról, tisztességes igazságszolgáltatásról, szólásszabadságról és mindannyiunk értelmes jövőjéről szól. A demokráciáért. A szabadságért. Romániáért. Gyere el barátaiddal, családoddal, az Európai Unió zászlajával és bátorságoddal. Legyél ott hangoddal, reményeddel, lépéseddel!” – üzenik a szervezők is. A demonstrációt a Rezistența, a Fiecare Vot és a Corupția ucide civil szervezetek szervezik, amelyek részt vettek a 2024 decemberében és 2025 első hónapjaiban lezajlott Európa-párti tüntetések szervezésében is.

Az ország több nagyvárosában is Európa-napi rendezvényekre kerül sor.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató