2026. április 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gólnélküli döntetlent játszott idegenben az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának hatodik fordulójában. A nagyszebeni mérkőzésen kevés helyzetet alakítottak ki a csapatok, a hazaiak pedig hiába léptek győzelmi kényszerben pályára, de nem tudtak élni lehetőségeikkel, a végén pedig még örülhettek is, hogy emberhátrányba kényszerülve meg tudtak szerezni egy pontot.

Az első félidőben a Hermannstadt volt valamivel aktívabb, Neguț már a 10. percben próbálkozott, de Pap magabiztosan védett. Nem sokkal később Dragoș Albu került ígéretes helyzetbe, ám 11 méterről jócskán a kapu fölé lőtt. A második játékrész elején Balaure is „megkínálta” egy távoli lövéssel a vendégek kapusát, de ez sem jelentett komoly veszélyt. A csíkiak első igazán nagy lehetőségét csak a 72. percben jegyezhettük, amikor Eppel közeli próbálkozását Lazar hárította.

A hajrá előtt újabb fordulat következett: Bârstan megsérült, és mivel a hazaiak már valamennyi cseréjüket kihasználták (Karo és Căpușă is kényszerből, sérülés miatt hagyta el a pályát), emberhátrányban fejezték be a mérkőzést. Az utolsó percekben a Csíkszereda átvette az irányítást, Trif fejesénél Lazar ismét nagyot védett, így 0-0-ra zárult a találkozó.

A székelyföldi együttes sorozatban harmadik meccsén maradt veretlen, míg a Hermannstadt nyolcadik, és továbbra is a bennmaradásért küzd. A nagyszebeni alakulat az utóbbi három fordulóban egy győzelmet és két döntetlent ért el.

CFR-győzelem a kolozsvári városi rangadón

A Kolozsvári CFR 1907 1-0-ra legyőzte a városi rivális Universitatea csapatát a labdarúgó-Szuperliga felsőházi rájátszásának hatodik fordulójában, szombaton este. A találkozó egyetlen gólját Andrei Cordea szerezte a 70. percben, büntetőből, amelyet Dino Mikanović kezezéséért ítélt meg Kovács Szabolcs játékvezető. A hazaiaknak több jó gólszerzési lehetőségük volt a meccs során, míg a vendégek csak a hajrában jutottak el komolyabb lehetőségekig, de egyenlíteni nem tudtak. A 10. percben rövid időre félbeszakadt a mérkőzés a vendégszurkolók tűzijátékozása miatt. Sikerével a CFR esélyes maradt a bajnoki címért folyó küzdelemben, míg a zsinórban a második idegenbeli vereségét elszenvedő Universitatea elveszítheti éllovasi pozícióját, amennyiben a Craiova pontot szerez a CFC Argeș vendégeként, a ma este fél 9-kor kezdődő mérkőzésen.

Eredményjelző

* Szuperliga, felsőházi rájátszás: Kolozsvári CFR 1907 – Kolozsvári FCU 1-0. 

* Szuperliga, alsóházi rájátszás, 6. forduló: Nagyszebeni Hermannstadt FC – FK Csíkszereda 0-0, Bukaresti FCSB – Petrolul 52 Ploiești 3-1, FC Botosán – Galaci Suporter Club Oțelul 1-1.

* NB I, 31. forduló: Nyíregyháza – ZTE 2-1, Kazincbarcika – MTK 0-0, Puskás Akadémia – Újpest 2-0, Kisvárda – Diósgyőr 1-2. Az élcsoport: 1. Győri ETO 62 pont, 2. Ferencváros 59, 3. Debrecen 49.

Jegyzőkönyv

Szuperliga, alsóházi rájátszás, 6. forduló: Nagyszebeni FC Hermannstadt – FK Csíkszereda 0-0.

Nagyszeben, városi stadion. Vezette: Iulian Călin (Ștefănești). Asszisztensek: Marius Badea, Alexandru Vodă. VAR: Sorin Costreie, Andrei Chivulete.

FC Hermannstadt: D. Lazar – Căpușă (52. Bârstan), Karo (42. Issah), Ionuț Stoica, L. Stancu – D. Albu, Zargary, Ed. Florescu – S. Balaure (64. Simba), Neguț (64. Afalna), Gjorgjievski (64. S. Buș).

FK Csíkszereda: Pap – Pászka, Csürös, Palmeș, Trif – Végh (70. Tajti) – Anderson Ceara, Veres, Brugger (70. Bödő), Gustavinho (46. Szalay) – Eppel (80. Nagy).

Sárga lap: Neguț (23.), Dorinel Munteanu (45+1.), D. Lazar (73.), illetve Brugger (57.). 


Fotó: az FC Hermannstadt közösségi oldala





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató