Kutyanyelv (17.)

• 2025-10-03 10:57:00

• Bölöni Domokos

Mocskotár

Szent Mihály lova nem kedvel engem. Összebumburnyákolta bennem az időt, kitörölt valamit az emlékezetemből. Korábban is voltak hasonló jelek: egy-egy névnél blokkolt  memóriám, de rendszerint jártam egyet, és mire visszaértem a masinához, gond nélkül folytathattam az írást.

Szokatlan zárlat volt. Két nappal korábban szőlőt vásároltunk, finomat, és nem győztem dicsérni, még az illatát is.

Az éjjel (melyiken?) azt álmodtam (?) hogy erről a szőlőről írok valamit, mert ez volt mindig is a kedvencem, a kedvencünk, hiszen gyermekkoromban sem termett meg minden bokorban, csak a legjobb gazdáknál nőtt egy-két sornyi, annak a gyümölcsét pedig még télen is, aszott állapotában, igen ritka ünnepen tették az asztalra.

Egész éjjel harcban álltak hadaim. 

Feleségem állig betakart, de lázam harmincnyolcra hágott, torkom beragadt, tompa fájdalom lüktetett homlokomban…

Szerencsére a hányinger elkerült. Szakorvostól ajánlott erős gyógyszerek jótékony hatására várva „vizionáltam” mindenfélét, de a szőlő neve, mint valami fagyba öntött dilibogyó, bár mindvégig a nyelvem hegyén csücsült, a magasságos fennvalónak sem akaródzott kiköpődni.

Eredménytelenül izzadtam át az éjszakát.

*

Szóló szőlő

Eszembe jutott egy régi történet, Móra Ferenc Szóló szőlő című kis karcolata. Szerettem volna belelapozni gondolatban, de a rablózár nem engedte. Az úr béfedte előttem az értelemhez vezető utat.

Csak már a „veszély múltán” kereshettem meg, a hálón, a szöveget, hátha benne lesz oly kínnal kutatott kedvencem. Hát amiket Móra emleget, az nekem, nekünk majdnem mind idegen. Szegényebb tájak lakosai volnánk.

A piros dinka, fehér bajor, fekete kadarka, mustos fehér, rózsalugas, piros szagos szőlő, a tömött szemű gránát, az aranyos bakator nem villanyozott fel. Sem engem, sem a diákjaimat.

Végül következett az írás címéül és tanulságául szolgáló szóló szőlő. Az pedig olyan lehetett, mint az árvacsalán.

Kunyhó végiben nyomorgó árva. Apró fodor levelű, ritka szemű, hitvány termésű. Petrezselyemszőlőnek csúfolják a jámbort.

*

Szőlőfajták

Volt házi feladat is a tankönyvben. Megvan a kutyanyelv, amelyre feljegyeztem a gyermekek válaszait. Milyen szőlőfajtákat ismertek? Soroljátok fel őket!

Hát felsorolták, abban nem volt hiba. Csakhogy döbbenetes felfedezést kellett tennem. Az én drága diákjaim szinte egyáltalán nem ismerték a szőlőfajtákat.

Oda írták, hogy fekete szőlő, fehér szőlő, nova szőlő, filagoria, tornácos, volt egy alfődi is (szekertességen kóstolhatott eperízűt és ezerédest), és nagyjából kimerült a készlet.

Ja, a kecskecsicsűt majdnem kifelejtem. Azt sokan ismerték, mert kecskét szinte minden felszegi tartott.

*

Mi a tanulság?

A Szóló szőlő tanulságának magyarázatára egyetlen fiúcska merészkedett. Felállt, és elmesélte, hogy van az a szilváskert odafenn a kőszikla alatt, azt rendesen dézsmálta egy atyafi a közeli tanyáról. Mindig vitt pálinkát, berúgott, ette rá a szilvát, s levizelte a földre rázott termés maradékát. De még oda is ibrikálta a böndő büdösét.

Mikor estefelé felébredett, rettenetes éhséget érzett, s rendre szedegette fel a szilvákat, mondván „E’ se pisis, e’ se kákás!”

S mind így. Amíg szagot nem fogott a medve, s attól kezdve kámpec a szilvának. Csak medvepisis és medvekákás csemege jutott a  bátyónak, de azokkal sosem dicsekedett.

*

Elekes kölcsönpohara

Elekes Ferencnek hosszú élet jutott, idén március negyedikén rúgta el a kilencvenet;  de nemcsak kedvelte, hanem sújtotta is a sorsa. Betegségek és balesetek vették el minduntalan kedvét az élettől. Leggonoszabb csapás mégis olyanoktól érte, akikről felismerve, hogy szekerükön fenn az ernyő, de nincsen kas, nem hallgatta el a véleményét. A kutyaviadalokon edzett debattőrök azonnal visszavágtak, a legaljasabb vádakkal árasztva el a köpősajtót.

Ez a szemtelen és gonosz magatartás persze nem keserítette el, de jobbnak látta sündisznóállásba vonulni. Nem figyelt a cselédkultúra lovagjainak kupacairól propagált locsogásokra.

Hiszen ezeknek az fáj, ami nekik nincs. Vagy az, hogy kiderült: lopnak.

Plagizálnak.

Nincs életművük. Frici úrnak pedig van.

Velem is nagyon „szókimondó” volt;  mintha mindig borostás volna az álla.

Levelezésünk arról tanúskodik, hogy talán óvni akar, félt valamitől, s azért nem kímél.

Egyszer aztán meglepett, de nagyon. A Népújság 2021. január 15-i számában jelent meg ez az írása:

*

Bölöni bora

Bölöni Domokosnak mindig van bora. Nem sok. De van.

Ahol bor van, ott igazság is van. Ha nem is sok, de van. Már az is igazság, hogy a Bölöni nevében sok az ö betű és sok az o betű. De ezeket a betűket nem ő találta ki, csak viseli. Ha akarja, le is vetheti, mert nem az ő igazi igazságai. De jó, hogy nem veti le, mert az ő neve így igazi.

A Bölöni borában másféle igazság van. Olyan igazság, amire ő jött rá, a saját tapasztalatából.

*

Megiszik egy pohár bort, és azt mondja: „Ez a bor nem jó. Tudom, hol termett, ismerem azt a hegyoldalt, de ez a bor meg van bolondítva. Nem szeretem, ha egy bor meg van bolondítva. Kérek egy másikat.

Adnak Bölöninek egy másik pohár bort, ugyanabból az üvegből. Megissza, és azt mondja, ez már valamivel jobb. De mintha ez is egy kicsit meg lenne bolondítva. Kérek egy másikat. Töltenek Bölöninek ugyanabból az üvegből harmadszor is egy pohárral, amire az mondja, na, ez már jobb. Sokkal jobb. Ismerem azt a hegyoldalt, ahol ez a bor termett, olyan jó borok lesznek ott, hogy azokat nehéz elrontani. Az illatukról fölismerem a jó borokat, mert van nekik bukéjuk! Ezzel kellett volna kezdeni már az elején, de ti nem tudjátok, mit jelent, ha egy bornak van bukéja!”

*

Eléggé öreg vagyok ahhoz, hogy elismerjem, az én életem is olyan, mint a Bölöni bora. Gyermekkorom nem volt, játékaimat a boltban hagyták a szüleim, hogy el ne romoljanak.

Háború jött, utána szárazság, csak a villámok cikáztak az égen, eső sehol. Teltek az évek, kiittam életem keserű poharait, de más életet nem kérhettem senkitől, mert az az egyetlen életforma szabatott rám.

Most ott vagyok, ahol Bölöni, a harmadik pohárnál.

Majdnem annyit éltem már, mint apám, aki vénségére rájött, hogy az élet jó, s szép a világ.

Van neki bukéja. A Bölöni harmadik poharának a bora az én apám kora.

*

Mocskotáe, mocskotár…

Elkértem Elekestől a szöveget, hadd legen a könyv előszava. És elkértem címnek azt is, hogy A HARMADIK POHÁR, 2021, Juventus.

Közben megfejtettem a címet is, hiszen ott volt mindvégig a gyerekek válaszain, legalább négyen írták, hogy Mocskotár. Ez volt, amin egy éjszakán át gyötörtem az agyam, illetve az agyam vele kínzott kegyetlenül. Abban a faluban mocskotárnak mondták, s mondják tán ma is: a muskotályszőlőt.

Visszatérve Elekes Ferencre: nem hiszem, hogy megengedhet magának egyetlen korty bort is.

Nekem pedig tiltott nedű mindenik pohár. A mocskotárt kivéve, de azt, mint a vágyott örökkévalóságot: csak papíron szagolgatom.