Könnyű azt mondani – tehetné hozzá bárki, ha most ezzel a mondattal ösztönözném jobb belátásra azokat, akik azért nyugtalankodnak, mert az elkövetkezendő időszakban meghozandó népszerűtlen, de kötelező intézkedések miatt bizonyos előjogoktól vagy pénzbeni juttatástól fosztják majd meg őket az új kormány politikusai. Nem akarok gazdasági részletekbe menni, mert több hírcsatornán is szakértők elemezték, hogy milyen nagy bajba jutott az ország, mennyire kiürült az államkassza, eladósodott az ország. Kelemen Hunor többször nyilatkozta a sajtónak (az országra értve), hogy „meg kell húzni a nadrágszíjat”. Ha leszűkítjük e mondat értelmezését, akkor elmondhatjuk, az ország, az állam tulajdonképpen mi vagyunk, minden állampolgár, akin az elkövetkezendő időszakban „csattan az ostor”, szorul a derékszíj. Többször hallottuk, hogy kell növelni az állami bevételeket, ami vagy adóemeléssel, vagy bizonyos megszorításokkal érhető el. Nem könnyű felvállalni ennek a felelősségét, talán ezért is húzódott el a kormányalakítás, hiszen, amint értesülhettünk a tájékoztatókból, a kormányzást vállaló pártok ki kellett dolgozzák azt a mintegy 80 konkrét intézkedést, amelyet a következő időszakban kötelezően életbe kell léptessenek, hiszen az Európai Unió is felszólította az országot, hogy csökkentse a felesleges kiadást. Hogy miért? Egyszerű a válasz. Az ún. „vissza nem térítendő hitelekből” megvalósított programokra szánt uniós pénzösszegeket vissza kell fizetni az uniónak, hiszen ez nem valamiféle kegy volt, hanem olyan segítség, amelyet az országnak szántak, hogy felzárkózzunk a korábban EU-s taggá vált államok életszínvonalához, gazdaságához. És valljuk be, enélkül nem is tudtunk volna. Persze lehet azon morfondírozni, hogy hova tűnt el a pénz, miért nem költötték el hatékonyabban az előző kormányok. De ebben a 24. órában ez egy kicsit olyan, mint amikor azon vitatkozunk, hogy mit kellett volna tenni a parajdi sóbánya megmentéséért. A megszorító intézkedések pedig azért kellenek, hogy elkerüljük a magas inflációt, az államcsődöt, ami a jelenleg bel- és külpolitikai helyzetben katasztrofális lenne. Azért kellene összefognia a társadalomnak, hogy ez a „kínos időszak” minél kevesebbet tartson. És isten őrizz, hogy odajussunk, mint 1989 előtt, amikor Románia államadósságának törlesztése miatt hozta meg az akkori kommunista hatalom azokat a drasztikus intézkedéseket, amelyeket ma már a történelemkönyvek jegyeznek (élelmiszeradagok jegyre, áramszünet, benzinkrízis stb.) Sajnos olyan az ember, hogy a jót hamar megszokja, és a rosszat feledi, s a jóról sem mond le könnyen. Ezért többé-kevésbé joggal tiltakoznak a szakszervezetek. De hadd jegyezzem meg – keserű szájízzel –, hogy az elsők között voltak olyan társadalmi ágazatok, szakmák képviselői, akiknek a teljesítménye – a különböző statisztikák és értékelések igazolják – enyhén szólva hiányos. Az igazságszolgáltatásban dolgozók féltik prémiumaikat, amikor tudjuk, hogy milyen nehézkes és időnként politikai ízzel átitatott a jogszolgálat. A tanárok méltatlankodnak, miközben az analfabetizmus rekordokat dönt, és még mindig nem sikerült szakmaorientált, diákközpontú oktatási rendszert kiépíteni. A közigazgatásbeliek féltik az állásukat, miközben tudjuk, hogy hány papírtologató lógatja a lábát közhivatalokban (tisztelet a kivételnek), miközben késik a több éve meghirdetett digitalizálás. Mi több, ennek ellenére is sok helyen az elektronikus formátumban beküldött jelentések, okiratok mellett még mindig kérik a papírt is, hogy legyen munkája a felduzzasztott közalkalmazotti állománynak. És folytathatnánk a felsorolást.
Ha nem leszünk szolidárisak és türelmesek az elkövetkezendő időszakban, akkor a demokratikus oldalt választók megnyerték ugyan a csatát az államelnök-választáskor, de a háborút hosszú távon elveszíthetik. Ott állnak a háttérben azok, akik a radikális, extrém megoldásokat választanák, és egy tollvonással megoldanának mindent. Az ilyen, demokratikus álcát öltő önkényuralom sohasem vezetett jóra a történelemben. Ne hagyjuk, hogy a türelmetlenek jussanak hatalomra!
