2026. június 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lelőttek egy medvét Szászrégenben, mert többször is bement a városba

Fokozott megfigyelés után a közelmúltban Szászrégenben lelőttek egy medvét, mert több alkalommal is felbukkant a városban. A vadászegyesület szerint egyre több példány él a város közelében, az áthelyezésük azonban igencsak nehéz. 


Márk Endre polgármester kiemelte, hogy tavaly többször is észleltek medvéket a város szélén, sőt az állatok rendszerint lakott területre is besétáltak, idén már egyre többször jelentek meg. A vadászegyesület szerint Szászrégen körül 8-15 példány él, és nagyon sok az egy-két éves bocs, amelyeket nemrég hagyott el az anyjuk, a kifejlett 120-130 kilogrammos példányok pedig elkezdtek élelem után kutatni a városban. Márk Endre elmondta, hogy volt olyan hét, amikor éjszakánként akár kétszer-háromszor is bejártak a városba, egészen a központig. Emberre szerencsére nem támadtak, juhokban és méhkaptárakban azonban kárt tettek. 

– Az új rendelet szerint a polgármesternek lehetősége van jelenteni azokat a medvéket, amelyeknek a habitusa megváltozik, és bejönnek a lakott területre. Úgy gondolom, hogy ez kötelességünk is. Ezeket a példányokat ajánlott áthelyezni vagy kilőni, azonban ahhoz, hogy a medvét áthelyezzük, a fogadó vadásztársaság engedélyére van szükség. Ez nagyon bonyolult procedúra, hiszen senkinek nem kell medve, mert már mindenhol nagyon sok van. A vadászok esténként megfigyelik a vadakat, és elhatároztuk, hogy azt a medvét, amelyik visszajár, sajnos ki fogjuk lőni, mivel szerintünk az emberi élet és biztonság van az első helyen. Nagyon sokan járnak az erdőbe kocogni vagy biciklizni, és polgármesterként nem akarom felvállalni azt, hogy támadás történjen, ezért megpróbálunk mindent megtenni a lakosság biztonsága érdekében – mondta. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató