2026. március 22., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: a CFC Argeș közösségi oldala



A Kolozsvári FC Universitatea 1-0-s győzelmet aratott idegenben a Campionii FC Argeș ellen a labdarúgó-Szuperliga felsőházi rájátszásának második fordulójában, ezzel élre állt a tabellán annak is köszönhetően, hogy a Rapid 1923 Bukarest kikapott a Kolozsvári CFR 1907 vendégeként.

A mioveni-i mérkőzés nem hozott látványos futballt, az első félidőben mindössze egy komoly helyzet alakult ki: a 10. percben Macalou lövése Lukic-ot találta el a gólvonal előtt, így odalett a lehetőség. A vendégeknek a 39. percben kényszerű kettős cserét kellett végrehajtaniuk, mivel az U21-es szabály miatt pályán lévő Chinteș megsérült.

A második félidőben egyik csapat sem tudott fölényt kialakítani, a küzdelem inkább a középpályán zajlott, kevés kapura lövéssel. A döntő pillanat a 82. percben érkezett: Borța hátrapasszal próbálta megjátszani saját kapusát, Cătălin Căbuzt, aki azonban súlyos hibát követett el, rosszul találta el a labdát, amely így a hálóba gurult. Az öngól teljesen váratlanul juttatta előnyhöz a kolozsváriakat, akik ezt követően már csak a védekezésre koncentráltak.

A hajrában a Campionii FC Argeș megpróbált egyenlíteni, és a 89. percben Oancea látványos lövése a kapufán csattant, de az eredmény már nem változott.

A találkozó összképe alapján egyik csapat sem játszott kiemelkedően, mégis a vendégek örülhettek a három pontnak, amely a tabella élére röpítette őket. A mérkőzés inkább a hibákról és a taktikai fegyelemről szólt, mintsem a kreatív támadójátékról.


Jegyzőkönyv

Szuperliga, felsőházi rájátszás, 2. forduló: CFC Argeș – Kolozsvári FCU 0-1 (0-0).

Mioveni, városi stadion, vezette: Marcel Bîrsan.

CFC Argeș: Căbuz – Garutti, M. Tudose, Sadriu (87. Luckassen) – Tofan (74. Oancea), V. Raţă, Rober Sierra, Borţa (87. Micovschi) – I. Radescu (46. R. Moldoveanu), Ricardo Matos, Bettaieb.

Kolozsvári FCU: Gertmonas – Mikanovic, I. Cristea, Coubiş, Chinteş (39. El Sawy) – Bic – Drammeh (87. Codrea), Nistor (72. Fabry) – Macalou (87. Stanojev), Lukic, O. Mendy (39. Miguel Silva).

Gólszerző: Căbuz (82. – öngól).

Sárga lap: Sadriu (68.), illetve O. Mendy (36.).


Eredményjelző

Szuperliga, felsőházi rájátszás, 1. forduló: Kolozsvári FCU – Kolozsvári CFR 1907 2-1; 2. forduló: Bukaresti Dinamo 1948 – CSU Craiova 0-1, Kolozsvári CFR 1907 – Bukaresti Rapid 1923 1-0, Campionii FC Argeș Pitești – Kolozsvári FCU 0-1.

Szuperliga, alsóházi rájátszás, 2. forduló: Bukaresti FCSB – Aradi UTA 1-0, Bukaresti Metaloglobus – Petrolul 52 Ploiești 1-0, FK Csíkszereda – FCV Farul Konstanca 1-1.


Pontosztozkodás Csíkszeredában

Az FK Csíkszereda 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a FCV Farul Konstancával a labdarúgó-Szuperliga alsóházi rájátszásának második fordulójában. A találkozón, amelyen a hazaiak edzője, Ilyés Róbert eltiltás miatt nem ülhetett a kispadon, az első félidő legnagyobb helyzete Kleinheisler nevéhez fűződött, de Rafael Munteanu bravúrral védett. A szünet után Anderson Ceara is próbára tette a vendégek kapusát, aki ismét hárított. A hajrában a csereként beálló Doicaru azonnal betalált a 86. percben, így a FCV Farul megszerezte a vezetést. A csíkszeredaiak azonban nem adták fel, és Szalay a hosszabbítás negyedik percében, VAR-ellenőrzés után egyenlített, így a végeredmény 1-1 lett. Ezzel a konstancaiak a negyedik, a székelyföldiek a hatodik helyen állnak.

Játszottak:

* Csíkszereda: Pap – Pászka, Hegedűs, Palmeş, Trif – Végh (90+2. Szalay), Csűrös (86. Dusinszki) – Anderson Ceara (68. Gustavinho), Bödő, Kleinheisler (68. Tajti) – Eppel (86. Z. Nagy).

* Farul: R. Munteanu – D. Maftei, Larie, Gustavo Marins, Furtado – Ramalho (46. Radaslavescu), Dican, Cr. Ganea (66. Vînă) – N. Grigoryan (90. Ştefan Duţu), Işfan (85. Doicaru), R. Tănasă (90. Ţîru).

Sárga lap: Ramalho (42.), Işfan (53.), Ianis Zicu edző (62.), Doicaru (90+3.).

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató