Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-04-12 14:00:00
Magyarországi 15 órakor a választásra jogosult polgárok 66,01% élt demokratikus jogával,
ez már több, mint ahányan 2010-ben szavaztak, illetve több, mint 13%-al magasabb, mint négy évvel ezelőtt ugyanebben az órában. A demográfiai adatok, az elemzők szerint, nem a jelenlegi kormánynak kedveznek, hiszen a nagyvárosokban a fiatalok hatalmas arányban járulnak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvétel Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében van, míg a legmagasabb Budapesten, ahol több körzetben is átlépte már a részvétel a 70%-ot.
Orbán Viktor miniszterelnök videóbejegyzést tett közzé, amelyben arról beszélt, hogy Magyarország jövője egy szavazaton is múlhat. Ezzel buzdítva szavazásra azon állampolgárokat, akik eddig nem éltek alkotmányos jogukkal. Azonban hogyha el is mennek egyik vagy másik politikus felhívására az emberek az nem jelenti azt, hogy a Fidesz megtudja változtatni a trendet, amely szerint sokkal nagyobb arányban lépnek be új választók a nagyvárosokban. Korábban pedig maga Orbán Viktor is a fiatalokhoz szólt, illetve a szülőket is arra kérte, hogy beszéljenek a gyermekeikkel. A miniszterelnök azért tette ezt, mert még a Fidesz-közeli közvéleménykutatásokból is látszik, hogy a fiatalok körében rekordalacsony a kormánypártok támogatottsága.
Eközben a budapesti Bálnánál már gőzerővel készülnek az esti eredményváróra. A Fidesz eseménye előtt már órákkal körbe van kordónozva a helyszín a Duna-parton. Egyelőre csak a szervezők és néhány biztonsági ember lézeng a Bálna előtt, miközben – a jó időnek köszönhetően is – rengetegen sétálnak, bicikliznek, a Duna partján.
Az est előkészületei tehát elkezdődtek, a jelenlegi kormánypárt emberei rendezik a helyszínt, miközben egyre több olyan hang jelenik meg a nyilvánosságban, amely szerint el fogják veszíteni a mostani választást. Pár perccel korábban egy újabb rendvédelmi dolgozó állt ki a jelenlegi rendszerrel szemben. Gilszki Dániel rendőr Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy a rendőrökön túl a mentők, a honvédek, a NAV-osok (Nemzeti Adó és Vámhivatal), a tűzoltók és a büntetés-végrehajtásban dolgozók is közel harcot vívnak minden nap a rendszerrel. Az újabb kitálaló rendőrnek, bejegyzése alapján, elege lett abból, hogy a politika megtizedelte a rendőri állományt, hogy a vezetőket sakkban tartják, illetve az amúgy is hiánnyal küzdő állományt arra kényszerítik, hogy a napi alapfeladatokon túl kiszolgálják a politikai igényeket. Mint ahogy sokak számára ismeretes a rendszer ellen szólalt fel az elmúlt hetekben Szabó Bence százados, aki arról beszélt, hogy a titkosszolgálatok arra készültek, hogy bedöntsék a legnagyobb ellenzéki pártot, vagyis a TISZÁ-t, illetve Pálinkás Szilveszter százados is kiállt a nyilvánosság elé, aki arról beszélt, hogy tragikus állapotban van a Honvédelem, rengeteg a leszerelési kérelem. Különösen felkavarta a vizet Pálinkás Szilveszter kiállása, aki korábban a Honvédség toborzási kampányának az arca is volt.
A következőkben a TISZA eredményvárójának a helyszínére fogunk ellátogatni és beszámolunk arról, hogy ott hogyan zajlik a készülődés.