Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-05-07 13:00:00
Az Internazionale jutott be elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő keddi visszavágóján, fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte a vendég FC Barcelonát és 7-6-os összesítéssel megnyerte a párharcot.
A várakozásoknak megfelelően barcelonai mezőnyfölénnyel indult a meccs. Az olaszok átadták a területet a katalánoknak, és egyértelműen kontrákra rendezkedtek be. A vendégek az első húsz percben veszélytelenül futballoztak, a hazaiak zárt védekezését nem tudták feltörni, de ekkor még Simone Inzaghi tanítványai sem kerültek helyzetbe. A folytatásban aztán az Inter többször szerzett labdát a középpályán, és ezek egyikéből Dimarco ugratta ki Dumphriest, aki az üresen érkező Lautaro Martinez elé tálalt, az első meccsen sérülés miatt lecserélt argentin csatár pedig az üres kapuba lőtt.
A kapott gól mintha felébresztette volna Hansi Flick csapatát, a Barca ugyanis hátrányának tudatában az addiginál nagyobb lendülettel rohamozott, és különösen a jobb oldalon, Lamine Yamal révén meg tudta bontani a kék-feketék védelmét. A spanyol bajnoki listavezető azonban csak ígéretes helyzetekig jutott, kapuba nem talált, ami a félidő hajrájában megbosszulta magát. Egy gyors Inter-kontra végén ugyanis Lautaro Martinezt Pau Cubarsi nem tudta tisztán szerelni, a VAR-vizsgálat végén pedig Szymon Marciniak játékvezető büntetőt ítélt, amit Hakan Calhanoglu magabiztosan értékesített.
A fordulás utáni percekben úgy tűnt, az Inter magabiztos játéka érvényesül a folytatásban is, ám a Barca első veszélyes támadásából szépített. Az Inter ettől megzavarodott, a Barcelona pedig futószalagon alakította ki a helyzeteket, s ugyan egyszer még Sommer óriási bravúrral megmentette csapatát, a 60. percben már nem volt esélye Dani Olmo fejesénél.
Az egyenlítés után a Barca fokozatosan visszavett a tempóból, ám így is irányította a játékot, mivel a hazaiak érezhetően elfáradtak. Simone Inzaghi cserékkel próbált frissíteni, ám így sem lett veszélyesebb a csapata, ahogy az utolsó percek előtt a katalánok sem veszélyeztettek. A 87. percben viszont a Barca az olasz 16-os előterében labdát szerzett, ami után Raphinha lőtt gólt és úgy tűnt, eldöntötte a továbbjutás kérdését. Az Internazionale azonban a rendes játékidő ráadásában – Yamal kapufája után – Acerbi révén hosszabbításra mentette a meccset.
A hosszabbítást már zuhogó esőben kezdték a csapatok, a játékosok pedig ekkorra egyértelműen utolsó erőtartalékaikat mozgósították. Az iram visszafogottabbá vált, és az első 15 percben a kapuk nem forogtak veszélyben, egyetlen kivételtől eltekintve, abból viszont gól született: Thuram a jobb oldalon gyönyörűen forgatott be két spanyol védőt, centerezése után pedig Taremi lekészítette a labdát Frattesinek, aki a bal alsó sarokba lőtt.
A második 15. percben a Barcelona mindent megtett az egyenlítésért, ám az Inter védelme Sommer kapus vezérletével megőrizte kapuját a góltól.
* 22.00 óra, DigiSport 1, Prima Sport 1: Manchester United – Athletic Bilbao (Európa-liga, elődöntő, visszavágó);
* 22.00 óra, DigiSport 2, Prima Sport 2: Bodö/Glimt – Tottenham (Európa-liga, elődöntő, visszavágó);
* 22.00 óra, DigiSport 3, Prima Sport 4: Chelsea – Djurgarden (Konferencialiga, elődöntő, visszavágó);
* 22.00 óra, DigiSport 4, Prima Sport 3: Fiorentina – Betis (Konferencialiga, elődöntő, visszavágó).
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó: Internazionale (olasz) – FC Barcelona (spanyol) 4-3 (2-0, 3-3, 4-3) – továbbjutott: az Internazionale, 7-6-os összesítéssel.
Milánó, San Siro Stadion, vezette: Szymon Marciniak (lengyel).
Internazionale: Sommer – Bisseck (71. Darmian), Acerbi, Bastoni – Dumfries (109. De Vrij), Barella, Calhanoglu (79. Zielinski), Mhitarjan (79. Frattesi), Dimarco (55. Augusto) – L. Martínez (71. Taremi), Thuram.
Barcelona: Szczesny – García (98. Fort), Cubarsí (106. Gavi), I. Martínez (76. Araujo), G. Martín – De Jong, Pedri (106. Victor) – Yamal, Olmo (83. F. Lopez) , Raphinha – Torres (90+1. Lewandowski).
Gólszerzők: L. Martinez (21.), Calhanoglu (45+1.), Acerbi (90+3.), Frattesi (99.), illetve Garcia (54.), Olmo (60.), Raphinha (87.).
Sárga lap: Calhanoglu (36.), Mhitarjan (69.), Acerbi (90+5.), Augusto (92.), Bastoni (118.), illetve I. Martinez (52.), Victor (90+5.).
Fotó: az FC Barcelona közösségi oldala