Pónyikalma és kertésze

Beszélgetés Kiss Székely Zoltán biológus-íróval, A természet kalendáriuma ötletgazdájával

– A Természet kalendáriuma sokadik levelét látjuk minden pénteken a Népújságban. Mikor volt az első?

 – A Beharangozó 2012. május 5-én jelent meg. Felszólítással kezdtem: Gyere velem portalan ösvényeimen! – Címét dr. Xántus János 1957-ben megjelent könyvétől vettem.

– Mikor pattant ki a szikra, kinek volt az ötlete?

– 2008-tól hébe-hóba, Bölöni Domokos támogatásával verseim jelentek meg a Múzsában. Állandó, jó kapcsolatom diákkori jó barátom, Karácsonyi Zsigmond főszerkesztővé válásával kezdődött.

– Nem gondoltad, hogy ezt hamarabb is el lehetett volna kezdeni?…

– Magyarországon 1994–2009 között Természet kalendáriuma cím alatt 8 helyen közel 100 levelem jelent meg (a Civil Rádióban Zsolt fiam szerkesztésében), emellett hasonló témakörben 4 újságban több mint 50 cikket közöltem. De a politika rendre elbitorolta a tudomány-népszerűsítés helyét.

– Honnan meríted a témát, fotóanyagot, adathalmazt?

– Sok anyagnak könyvtáramban járok utána. Az Arcanum Digitális Tudásbázis nagy hasznomra van. A fényképek 80%-a saját felvétel, 10%-át Júlia lányomtól kölcsönzöm, 10%-a reprodukció, illetve átvett anyag.

– Van úgy, hogy a mesterséges intelligencia is besegít?

– A független gondolkodás emberi jogát nem adom fel. Ez éltet és megéltet.

– Beszéljünk az életedről!

– 1951. január 3-án születtem Marosvásárhelyen. Édesapám Kiss Zoltán, édesanyám Paál Jolán, mindketten biológiatanárok voltak. Édesapámat 1950-ben kirúgták a pártból. Két évre rá Paál Elek kántortanító nagyapámat megvádolták fasiszta propagandával; a Szekuritáté börtönében görögkeleti papok hite tartotta meg. A családnak volt oka félni. Édesapám később éltanár lett, barátjának, Kozma Béla iskolaigazgatónak is köszönhetően… S amikor úgy nézett ki, hogy a családnak jóra fordul a sorsa, agyvérzést kapott, s lebénult. Édesanyám kitartása tette lehetővé, hogy Szegeden tanult meg újra járni, írni. Így lett egykori iskolájában a kémia szertár laboránsa. Ilyen körülmények között nőttünk fel mi, a három Kiss fiú.

– Hol jártál iskolába?

– Óvodától érettségiig a Bolyaiba jártam… volna, ha nem jön a testvériség nevében – harmadik osztályban – az… átirányítás a Papiuba. Ötödikben sportosztályba felvételiztem – ez volt a módja, hogy visszakerüljek a Zilahi Sebess András ősöm alapította középiskolába.

– Kik voltak a tanáraid, akikre hálával gondolsz vissza?

– Szinte mindenkire. Nemes István történelemtanár volt merész belecsempészni az óráiba a magyar történelmet. A kémikus Molnár Zoltán igaz barátom volt. A fizikus Klementisz János és felesége, Rózsa Ella zenetanár emberségből adtak leckét. És persze Zoltán Ildikó – első verseskötetemmel, ígéretem szerint, elsőnek őt kerestem fel.

– Az egyetemre való bejutás?…

– Kolozsváron a biológiára felvételiztem. A felvételin az egyik tételem a mikorrhiza volt – többet tudtam erről, mint ami az egyetemi tankönyvekben szerepelt.

– Milyen emlékeid vannak az 1970-es évek Kolozsváráról?

– Hadd említsem csak a legszebbet, a húsvéthétfőt. A diákok a bentlakások előtt karéjokba rendeződve énekeltek, az éjszakában a magyar népdalok pentaton paripákon égig szállva hirdették: itthon vagyunk, ez a mi szülőföldünk…

– Hogy lettél Kiss Székely Zoltán, hisz édesapád Kiss Zoltán, édesanyád pedig Paál Jolán?

– A Kovásznai Kiss lófő székely családot a 8. felmenőig tudom visszakövetni. Egyik, 16. ősöm, Székely András 1450 körül Zilahon telepedett le, így kapta előnevét. Hasonlóan, ahogy feleségem családneve, a Székely is ráragadt a Magyarsárosra a siculicidium után elmenekült családokra. Amikor összeházasodtunk, felvettük egymás családnevét.

– Mesélj a családról is…

– Annát még szőkefalvi tanárként ismertem meg; a húgait tanítottam. Ingázás közben láttam meg: tűzrőlpattant lány, akaratos és őszinte. Szép és okos. Egyből belebolondultam. Két gyermekünk született. Mindkettő egyetemet végzett. Zsoltéknál négy unokánk van, Juliéknál egyelőre nincs.

– Hány évig tartott a botanizálás a Maros Megyei Múzeum Természettudományi Részlegével?

– 1974-ben kezdődött az együttműködés. Sárkány Kiss Endre vett be a Faragói-tó kutatásába. Ott találtam rá a világ legkisebb orchideafajára, a Kárpát-medencéből eltűntnek vélt puhafűre (Hammarbya paludosa). Utoljára 1991 nyarán botanikusként vettem részt a későbbi Kelemen-havasok Nemzeti Park első felmérésében.

– Mikor indult a kapcsolatod a rádióval?

– Gáspár Sándor barátom hívott a Mikroenciklopédiához. A biológia szakcikkeket bízta rám. 1989-ben a rádióban az ő karácsonyi ajándéka az volt, hogy a fiam mondta volt Kányádi Sándor Fekete meséjét. Amikor a „forradalom” idején újra beindultak a rádióadások, rám bízta a Mikroenciklopédiát. Az ő megbízólevelével kopogtattam a Magyar Rádiónál – ez volt az első kapcsolatfelvétel a magyarországi rádiózással. S elkészítettem első s egyetlen magyarországi riportomat a Természet Világa főszerkesztőjével, a chemoton elmélet atyjával, Gánti Tiborral. 1990 áprilisáig vezettem a rovatot. Én ültettem először mikrofon elé az éppen Amerikából hazatérő „lódoktor” Kelemen Atillát, de készítettem anyagot Jakab Sámuel talajtanossal, Makkai Gergely meteorológussal is.

– Hogyan sikerült Szőkefalváról bejutnod Marosvásárhelyre?

– Versenyvizsgával. 1980/81-es tanévre egy román tanítási nyelvű biológiakatedrát hirdettek a városban. A legjobb dolgozatot írtam, de egy szekus tiszt felesége fellebbezett. A tanügyi osztály felfüggesztette az eredmény kihirdetését. Közben édesapám agyvérzést kapott, és meghalt – pont azon a napon, amikor szeptember 15-én megkezdtem a tanévet a 10. sz. ált. iskolában, amelynek egykor nagyapám volt az igazgatója. Egy év után a 14. sz. ált. iskolába helyeztek magyar tanítási nyelvű katedrára.

– Szőkefalván megalakítottad a Kővirág diákkört. Mi volt a célod?

– A Kővirág természetvédelmi szakkör főleg botanikával és geológiával foglalkozott. Pionírexpedíciókat is szerveztünk Vásárhelyi János kollégámmal. A Hargitán gyűjtött anyag a megyei versenyen első helyezést ért el, s küldték volna a bukaresti döntőre. Sajnos… túl „nehéznek” bizonyult: egy színmagyar kis iskola képviselte volna Maros megyét.

A cél a szülőföld szeretetének megalapozása és a tudományos jellegű kutatásra alkalmas diákok felkutatása volt. A későbbi iskoláimban maradt a név, számozottan; az utolsó, a váci református gimnáziumban Kővirág 7 névre hallgatott.

– Mikor döntöttétek el, hogy kitelepedtek Magyarországra?

– A fiam hároméves volt, amikor nyilvánvalóvá vált mozgássérültsége. Ezt a világon két helyen tudják gyógyítani. Kanada mellett a budapesti Pethő Intézetben. 1986-ban döntöttünk.

– Hogyan emlékszel vissza a vásárhelyi rendszerváltásra?

– Aznap, amikor Hegyi Lajos matematikatanárt, a Bolyai véndiákját temettük, megszerveztem a skóla harangjainak megszólalását. Ott voltam a temetésén is. Amikor a Himnuszt s a Székely himnuszt énekeltük, a bolyais tanárok elsomfordáltak.

– Hogyan emlékszel a gyertyás tüntetésre?

– A gyertyás tüntetés egyik főszervezője Jakabffy Attila mérnök-tanár volt. A menet élén ő fogta karon Sütő Andrást. Az osztályok a Bolyai udvarán sorakoztak, s onnan indultak. Könyv és gyertya: jómagam Kányádi Sándor rovásírásos Küküllő Kalendáriumát vittem magammal. A csütörtöki napok délelőttjén a diákok szervezetten vonultak az iskolából valamelyik templomba. Beszédek hangzottak el, diákoktól. És énekeltek. Mindig II. Rákóczi Ferenc imájával, a Győzhetetlen én kőszálommal kezdték. A tanárok közül kevesen követték a diákokat. Én ott voltam…

– Milyen emlékeid vannak a fekete márciusról?

– Március 15-én a Bolyai magyar osztályai kivonultak a Székely vértanúk obeliszkjéhez. Fiamat kézen fogva osztályom előtt mentem. Békés, de feszült volt az első szabad március 15.

19-én, mikor megérkezett a felajzott román tömeg a régi Királyi Ítélőtábla elé, a Magyar TV Panoráma forgatócsoportját kalauzoltam fel a díszteremhez csatlakozó ruhatárhoz. Lentről észrevették a nyitott ablakot. Ekkor jelent meg Olysói Kornélia bábszínésznő kosárral a karján; az almák alá rejtettük a kamerát, így sétáltunk ki az iskolából. A Bolyai-pálya felől közelítettük meg az unitárius templomot. Kolcsár Sándor esperes úr engedelmével a templom padlásáról próbáltunk felvételeket készíteni, nem sikerült. Késő este a teljesen üres székház előtti térről égett, eredetileg zöld színű RMDSZ-szalagot szedtem a földről. Másnap, amikor megtámadtak minket a Városháza előtt, én is úgy ugrottam félre a kamion elől, ami a következő percben felkente az alsó ortodox templom falára azt az embert. Geológus öcsém, Kiss Lajos végig a téren volt, s valamikor hajnalban, kezében a Rózsák téri padokból egy lécdarabbal, bekopogott hozzánk. Igen, ő is verekedett. A Marosvásárhely Baráti Társaság mai napig e napon a margitszigeti Bodor-kútnál emlékezik.

– Hogyan indultak a magyarországi évek?

– Augusztus elején érkeztünk Gyermelyre, de csak szeptember 1-jétől alkalmaztak az iskolában. Pénzünk annyi sem volt, hogy augusztus 20-án a falu főterén egy-egy fagylaltot tudjunk venni a gyerekeknek. Így indultunk…

– Hogyan emlékszel Gyermelyre, milyen nyomot hagyott benned?

– Mély, rossz nyomot. 1997-ben tanév közben mondtak fel nekem, meggyanúsítottak, hogy saját célomra használtam fel a Kővirág 4 TVSzK pénzét, rám küldték a gazdasági rendőrséget, házkutatást tartottak. S nem volt az akkori helybéli „barátaim” közül egy sem, aki kiállt volna mellettem… Az 1994-től megszervezett Áprily-versenyekre a kezdetektől a zsűribe ismerőseimet hívtam, akiknek csak az útiköltséget tudtam fizetni. 1995-től Erdélyből is hívtam versenyzőket. A szakkörömnek a Gyermelyért Faluvédő Egyesület az Áprily-verseny finanszírozására pénzt adományozott. Ebből fizettem néhány versenyző s kísérőjének az utazását. Egyik marosvásárhelyi csoport nem tudta számlával igazolni, hogy az elküldött pénzt mire – vonatjegyre – költötte. Így 20.000 Ft-os hiányom keletkezett. Azon a napon, amikor színjátszó csoportom a Székely népballadákkal megnyerte a ’97 áprilisában megtartott megyei színjátszó versenyt, s bejutott az országos döntőbe, engem felfüggesztettek állásomból…

– Mikor alakultak az Áprily Lajos-versenyek, és mi volt a célod?

– Az első Áprily Lajos-versenyt 1994-ben rendeztem meg. A verseny célja: a természet szeretetéről vallani. Balázs Imre külön e célra Áprily-portrét készített. A másik cél az volt, hogy minden évben más és más nemzet (összesen 45!) költészetével, népdalaival lépjenek kapcsolatba a versenyző diákok. A részt vevő iskoláktól azt kértem: hozzanak egy olyan növényt, ami iskolájukat, helységüket jelképezi. Így ma a Szentendrei Református Gimnázium udvarán marosvásárhelyi pónyikalma, pécsi fügefa, sepsiszentgyörgyi lucfenyő és középajtai ecetfa nő. Az első alkalommal csak versmondó és képzőművészeti kategóriában hirdettem meg a versenyt; ez bővült idővel természetfotóval, népdallal és szépirodalmi alkotóversennyel. 2022-ig 21 kiírása volt: négy Kárpát-medencei ország 148 iskolájának 2413 diákja vett részt.

– Később milyen változások jöttek számotokra?

– Rövid ferencvárosi kitérő után, 1999-ben a Szentendrei Református Gimnáziummal kötöttem munkaszerződést. Több mint 20 év után onnan mentem nyugdíjba.

– 2008-ban összehasonlító etnobotanikai előadást tartottál az MTA-n. Kik voltak jelen?

– A Kutató Tanárok Országos Szövetségének alapító tagja vagyok. E szervezet bemutatkozása 2008 novemberében volt az Akadémián: a természettudományokat az én dolgozatom képviselte. Megtisztelő volt, hogy számos kutató, akadémikus mellett Sólyom László köztársasági elnök és Pálinkás József MTA-elnök is jelen volt.

– 2015-ben lettél kutatótanár. Ez a fogalom Romániában kevésbé ismerős…

– Kutatótanár elvileg csak doktorátussal rendelkező tanár lehet. E címet ötévenként újra meg kell pályázni. 2020-ban, addigi eredményeim alapján, másodszorra is elnyertem a kutatótanári címet.

– Mi volt doktori disszertációd témaköre?

– Nincs doktorátusom. De mert addigi kutatói munkásságom ismert szakmai körökben, engem felkértek, hogy pályázzam meg a kutatótanári címet. Kevesen vagyunk így: másodszor is méltónak találtak e címre. Tudtommal egyedüli vagyok, aki áttelepedve, tudományos fokozat nélkül ide eljutott.

– 2012-ben vizsgaelnöki szakképzettséged államvizsga-dolgozati címe: Románia oktatási rendszere, különös tekintettel a román érettségi sajátosságaira. Mit vizsgáltál?

– Azt vizsgáltam, mit tehet a romániai magyar tanár, diák, felügyeleti szerv egyéni és csoportautonómiájának megteremtése és megtartása érdekében. Áprily Lajos szavait idézem: Erdélyt Erdélyből értsük meg, és ne a saját frázisainkon át.

– Gyakran látunk verset is a neved alatt. Mikor volt az első?

– Talán tízéves lehettem… Éppen tíz éve Cseke Gábor – ő közölte első verseimet is egykor az Ifjúmunkásban – a Káfé Főnixben ugyanezt a kérdést intézte a szerzőknek a magyar költészet napja alkalmából. Feleletül akkori versemet írnám ide, a Beavatást. Több mint 20 szépirodalmi lapban közöltem. A kötetet az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület mindenesének, Csíki András költőnek köszönhetem. Az egyesület finanszírozta Az anyanyelv keresztje 2015-ös megjelenését.

– Mit üzensz a fiataloknak?

– Maradjunk a legfontosabbnál! Kölcsey Ferenc írta volt: Haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog: ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog.