2025. július 9., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar labdarúgócsapatok közül elsőként a Magyar Kupa-győztes Paks kezdi meg szereplését a nemzetközi kupasorozatok 2025/2026-os idényében, ellenfele a Románia-kupagyőztes Kolozsvári CFR 1907. A két csapat ma esti mérkőzésére minden jegyet eladtak.

A Bognár György irányította együttes, ahogy tavaly, ezúttal is a román kupagyőztest kapta ellenfélül – azonban míg az elmúlt évben ez a másodosztályban szereplő Vajdahunyadi Corvinul 1921 volt, idén a jóval erősebb Kolozsvári CFR 1907 a rivális. A magyar csapatra így nehezebb feladat vár, mint egy esztendeje, ráadásul utóbbit nem is sikerült sikeresen abszolválni – emlékezetes módon a jelenleg is 2. ligás erdélyi klub 4-2-es összesítéssel továbbment, a Paks pedig a Konferencialiga selejtezőjében folytatta.

A tapasztalat is a CFR mellett szól, ugyanis rendszeres szereplője a nemzetközi kupasorozatoknak, a kétezertizes években háromszor a Bajnokok Ligája csoportkörében volt érdekelt, míg az előző hat idényben kétszer-kétszer az Európa-liga és a Konferencialiga főtábláján bizonyított, de éppen az elmúlt két évben nem sikerült továbbjutnia a selejtezőből.

A Paks ezzel szemben mindössze harmadjára méreti meg magát a nemzetközi színtéren: 14 éve ugyanebben a sorozatban két kört is ment, tavaly pedig a búcsúját követően a harmadik számú sorozatban javított két továbbjutással, de a Konferencialiga főtáblájának küszöbén végül elbukott a cseh Mlada Boleslav ellen.

Bognár György vezetőedző keretében nagy változás nem történt a múlt szezon zárulta óta, két komoly távozója közül a válogatott kapus, Szappanos Péter visszatért a szaúdi klubjához, míg Ötvös Bence a bajnok Ferencvároshoz igazolt. Érkező oldalon Zeke Márió és Pető Milán szerepel, mindkettőjüket az NB I kieső csapataitól szerezték meg, előbbi Kecskemétről, utóbbi Fehérvárról szerződött Paksra. Az összeszokottság különösen sokat érhet a zöld-fehérek számára, mivel a magyarországi szezon még nem kezdődött el, de Bognár György szerint a felkészülés során még nem állt össze a csapata, ráadásul egyik alapembere, Osváth Attila megsérült, ezért rá nem számíthat.

A magyar együttessel még sosem találkozó kolozsvári alakulat viszont már lejátszotta első tétmérkőzését az új idényben, múlt szombaton 2-1-re kikapott a bajnok FCSB-től a hazai Szuperkupáért kiírt összecsapáson.

A párharc nagy esélyese a Kolozsvári CFR 1907, mivel a két csapat játékoskerete között jelentős a különbség. A Paksi FC játékosainak összértéke a Transfermarkt szerint 8,68 millió euró, míg a kolozsvári keretet 29,15 millió eurósra becsülik. A CFR három legértékesebb játékosa – Louis Munteanu (5 millió euró), Korenica (2 millió euró) és Matei Ilie (2 millió euró) – együtt többet érnek, mint a teljes paksi csapat. A romániai együttes az idényszünetben öt labdarúgót – Karlo Muhar, Antonio Bosec, Drilon Islami, Marko Gjorjievski, Tudor Cociș – igazolt.

A mérkőzés, amelyet a DigiSport 1, a Prima Sport 1 és az M4 Sport televízió is élőben közvetít, 20 órakor a szerb Pavle Ilic sípjelére kezdődik, telt ház előtt. A visszavágót jövő csütörtökön Kolozsváron rendezik, a továbbjutóra pedig a svájci Lugano vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencialigába átkerülve a szlovén Mariborral méri össze a tudását.


Fotó: a Paksi FC közösségi oldala



Alin Dobrosavlevici a Sepsi OSK új szerzeménye

A Sepsi OSK bejelentette Alin Dobrosavlevici szerződtetését. A pályája során Marosvásárhelyen is szerepelt 30 éves középhátvéd egy évre írt alá a 2. ligás, háromszéki klubhoz, hosszabbítási opcióval. Dobrosavlevici legutóbb a Bodzavásári Gloria csapatában játszott, az elmúlt évadban 22 mérkőzésen lépett pályára, 1 gólt szerzett.

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató