A szakadék széléről új magaslatokba

Sterczer Hilda hegymászó belső ösvényein

Hogyan – és főleg miből – lehet a lélekszakadék szélén új erőt nyerni, a meggörnyedtségből felegyenesedni és az addig meghódított csúcsoknál is magasabbra törni? Ezekre a kérdésekre ad biztos választ Sterczer Hilda élettörténete, amelyet Erőss Zsolt egykori hitvese, a Hópárduc Alapítvány vezetője szeptember 19-én, pénteken este az Ő az út! ifjúsági keresztény fesztivál meghívottjaként osztott meg hallgatóságával a marosvásárhelyi Színház téren. A hegymászó, mentálhigiénés szakember Erős Renáta kérdéseire válaszolt a kicsivel több mint félórás együttlét alatt. 

Amikor a beszélgetés moderátora arra kérte vendégét, hogy pár szóban mutassa be magát a jelenlevőknek, Sterczer Hilda kiemelte: az emberek bemutatkozáskor rendszerint a sikereikről szeretnek beszélni, pedig ezeknél mind többek vagyunk.

– Nemcsak két nyolcezres csúcs megmászója, a Hópárduc vezetője és két gyermek édesanyja vagyok, hanem egy ember, akinek van jó és rossz napja, aki beáll a konyhába és főz, aki takarít, aki van, amikor jól kezeli a kollégáit, és van, amikor rosszul. A sikereink kint vannak a kirakatban, de én szeretném, ha emögül az ember is elő tudna bújni, hiszen mindannyian elsősorban Isten teremtményei vagyunk.

A nem vér szerinti nagymama öröksége

A következő kérdés Sterczer Hilda családi hátterére, illetve az istenhit korai meggyökereztetésére vonatkozott.

– Apai ágon egy sváb családból származom, amely az Istennel való kapcsolatban a szokásokra alapozott. Az apai nagyszüleim minden vasárnap elmentek a templomba, és a nagypapám, mindig, mielőtt megszegte volna a kenyeret, keresztet vetett rá, majd azt mondta: „Hilf uns, Gott, zu allen Zeiten” vagyis „Segíts minket, Isten, minden időben”. Bár a szüleim nem jártak templomba, és nem voltak hívők, tisztelték a hagyományt, így beírattak hittanra, hogy le kelljen konfirmálnom. (Egyébként úgy gondolom, a nagyszüleim sem voltak hívő emberek, csak tisztelték a hagyományt.) Nem szerettem hittanra járni, és annyit lógtam róla, hogy végül nem engedtek konfirmálni. A hitemet a nem vér szerinti nagymamám határozta meg, aki a dadusom volt, de nem kért ezért pénzt, így gyakorlatilag nagymamaként „működött”. Én őt láttam Bibliát olvasni, imádkozni. Nem emlékszem arra, hogy ki tanította meg nekem a Miatyánkot, de szerintem ő volt. Ő erősen hatott az életemre, az Isten-keresésemre – mondta Sterczer Hilda, majd azt is elárulta, hogy sokáig megkérdőjelezte a Teremtő létezését, ehelyett az ősrobbanásban hitt. 

„Neked nyolcezresen a helyed…”

Az Erőss Zsolttal való megismerkedés kapcsán a meghívott elmesélte, hogyan került közeli kapcsolatba a hegyekkel. Huszonnégy évesen kezdett túrázni, azelőtt úgy gondolta, hogy tíz kilométert sem tudna megtenni, tizenkét éves korától ugyanis gerinc- és csípőproblémával küzdött, így bármennyire is izgő-mozgó gyerek és tinédzser volt, az orvos nem találta alkalmasnak versenyszintű teljesítményre, és eltanácsolta a testnevelési főiskolától. Amikor azonban a huszonévei derekán maga mögött hagyta az első 29 kilométert, rájött, hogy ez az ő útja.

– A Tátrában éreztem, hogy hazaértem. Ezután elkezdtem sziklát mászni, 26 évesen jutottam fel az első alpesi csúcsomra. Ekkor már tudtam, hogy hegymászó akarok lenni, és csakis olyan férfit tudtam elképzelni magam mellé, aki szintén hegyet mászik – hallhattuk Sterczer Hildától, aki férjével mégsem az ég és föld közötti kapaszkodón, hanem a virtuális térben, egy internetes társkereső oldalon találkozott először. A Hópárduc profilképét kamunak hitte, ugyanis biztos volt benne, hogy híres emberek nem ismerkednek az interneten. Zsolt nem fedte fel magát, székelyes furfanggal válaszolgatott Hilda kérdéseire, egy általa tartott mászótanfolyamról például annyit árult el, hogy „buliztunk”. Végül megegyeztek, hogy elmennek együtt Ausztria legmagasabb hegycsúcsára, a Glossglocknerre.

– Amikor a budapesti Déli pályaudvaron vártam, hogy kiderüljön, ki is ez a magát Erőss Zsoltnak kiadó fickó, egyszer csak azt láttam, hogy maga Erőss Zsolt közelít hozzám. Görcsbe rándult a gyomrom, amikor tudatosult bennem, hogy én valóban Magyarország legjobb hegymászójával fogok felmenni a Glossglocknerre, mégpedig nem a normál útvonalon. Tudtam, hogy necces lesz, én ugyanis csak egyszer jártam alpesi csúcson. Megállapítottam magamban, hogy ha túl lassú leszek, legfeljebb levág a kötélről – idézte fel Sterczer Hilda a sorsdöntő pillanatot kísérő gondolatait. A csúcson azonban jövendőbeli párja burkolt dicséretként kijelentette, hogy gyorsabban csak egyedül tudta volna megtenni a magasba vivő utat, négy nappal később pedig a Hildának szóló ominózus mondat is elhangzott: „neked nyolcezresen a helyed”.

Miértek helyett…

A közös idő viharokban bővelkedett: már a megismerkedésük évében Hilda balesetet szenvedett mászás közben egy jeges pályán, egy évvel később két nyolcezres csúcsot hódított meg párjával, 2008-ban egy majdnem nyolcezrest. 2009-ben született meg a lányuk, egy évvel később Zsolt egy súlyos lavinabaleset miatt elveszítette a jobb lábát. 2011-ben, a második közös gyermek világra jöttének évében Erőss Zsolt visszatért a hegymászáshoz, 2012-ben pedig egy újabb nyolcezres csúcsot győzött le, a Lhocét. A Föld harmadik legmagasabb csúcsa, az egész napos mászást igénylő Kancsendzönga jelentette a következő évben az utolsó állomást, minden idők legjobb magyar hegymászója onnan már nem tudott visszatérni.

– Amikor megtudtam, hogy rosszul van a hegyen, nagyon imádkoztam, hogy Isten hozza le. Volt egy pillanat, amikor azt az információt kaptam, hogy nem megy tovább, aztán pár óra múlva érkezett az info, hogy mégis továbbmegy. Akkor azt hittem, megtörtént a csoda. De aztán jött az újabb hír… Ez nagyon arcul vágott – elevenítette fel Sterczer Hilda a momentumot, amikor megannyi kérdés ostroma alatt megingott a Teremtő gondviselésébe vetett hite. 

– Az első sokkban Jób példája jutott eszembe, aki mindent elveszített, csak a hitét nem. Tudtam, hogy hozzá képest nekem még mindig szuper dolgom van, hiszen a gyerekeim élnek és egészségesek, ahogy én is. Egy dolog volt biztos a számomra: az, hogy a hitemet nem veszíthetem el. Nem tudtam, hogyan tudom megtartani, de bele akartam kapaszkodni ebbe a gondolatba. Ekkor jött az életembe Tapolyai Emőke (sz. m. klinikai és pasztorálpszichológus). Azzal keresett meg egy ismerősön keresztül, hogy ő azt az üzenetet kapta Istentől, hogy segítsen nekem. Eredetileg tíz alkalomról volt szó, ebből aztán öt év lett. 

Amikor Erőss Zsolt özvegye a második találkozáskor a pszichológusnak szegezte a kérdést, hogy miért kellett a tragédiának megtörténnie, a szakember így válaszolt: „a miértek újabb miérteket fognak szülni. Hagyja a miértek keresését, ezekre majd fönt fogunk választ kapni. Engedje meg Istennek, hogy erre csak ott adjon választ”.

– Mutatott egy képet egy síró emberről, akit egy Jézushoz hasonló figura átkarolt – idézte fel Hilda a belső békéhez vezető út talán legfontosabb mérföldkövét. 

– Akkor megértettem, hogy Isten a fájdalomban nem hagy el, velem van, sőt velem sír. A halál, illetve a betegség nem volt benne az eredeti tervében, ezt a bűneset hozta ebbe a világba. Isten ezt helyre akarja és fogja állítani, az én életemben is ez a célja. Már egy fél év múlva láttam, hogy attól a perctől, hogy Zsolt meghalt, két kézzel tartott engem a Teremtő, küldte Emőkét, küldött munkát, a fiamnak lett bölcsődéje, és szépen lassan azt is kimunkálta, hogy hogyan legyen egy új identitásom.

Az összetört mag jövője

A továbbiakban a hegymászó arról mesélt, hogy mind a földi valóság monotóniájában, mind a hegyen a jó dolgokat igyekszik meglátni, egy nehezen megmászható csúcsnál például a fordulókban felbukkanó virágoknak örül tudatosan, és ilyenkor a dicsőítő dalokból is erőt tud meríteni. 

A beszélgetés vége fele Sterczer Hilda az Erőss Zsolt emlékét élővé tevő Hópárduc Alapítvány lényegét, a fejlesztő falmászást ismertette, ami 4–10 éves gyermekeknek segít leküzdeni a figyelemmel, koordinációval, tanulással kapcsolatos nehézségeket. Az alapítvány Kolozsvárra is kiterjesztette tevékenységét. Sterczer Hilda az alábbi útravalóval köszönt el hallgatóságától:

– Az emberek változhatnak körülötted, de Isten mindig ugyanaz marad. Az a tapasztalatom, hogy Ő tud újat adni, tud egy összetört magból új fát növeszteni. Amikor azt kérdezik tőlem, mennyire hasonlít a régi Hilda a mostani önmagához, azt válaszolom: annyira, amennyire egy mag hasonlít a fához.