A kormánybuktatással számomra egyre inkább világossá válik mindaz, amit A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című, 1996-ban megjelent könyvében Samuel P. Huntington politológus megfogalmazott a civilizációkkal, az új világrenddel kapcsolatosan. Elmélete megjelenésekor és azután is nagy port kavart tudományos berkekben. Azonban néhány tétele – a kormányválság tükrében is – megfontolandó. Huntington szerint a hidegháború utáni világ szabályait a kulturális identitások adják. Tegyük hozzá, ennek része az erkölcs is, ami az elfogadott meghatározás szerint egy adott közösségben elfogadott viselkedési szabályok, értékek és normák összessége, amely a helyes és helytelen cselekedetek megkülönböztetésére szolgál. Célja az emberi együttélés szabályozása, a közösségi élet működtetése és az egyén jobbá tétele. Szorosan kapcsolódik a szokásokhoz, a lelkiismerethez és a felelősségvállaláshoz. Az egyén kulturális identitását, ezen belül az erkölcsi tartását a gyökerei határozzák meg, az a környezet, amibe beleszületett, a család, a hagyományok, és sorolhatnánk tovább a példákat. Elfogadott tény, hogy történelmileg a nyugati civilizáció egyik határvonala a Kárpát-kanyarulat. Tetszik vagy sem egyeseknek, 1100 évig Erdély más erkölcsi normákon alapuló társadalmi rendszerbe szerveződött, legyen az királyság, monarchia, vagy egyéb államforma. És az is köztudott, hogy ez a nyugati keresztény világnézetet is jelentette, szemben az ezen túl eső balkáni struktúrájú civilizációval, ahol más hatalmi viszonyok, erkölcsi normák szerint alakult ki a rendszer. Nem akarok a történelmi múlt példáiba bonyolódni, hiszen ezek többször is terítékre kerültek a közbeszédben. Tudjuk, az első világháború után milyen „elvek” mentén rendezték át Európa térképét a nagyhatalmak politikusai, és az is köztudott, hogy a második világháború után miként alakult ki az az ideológiai határvonal, amelynek „köszönhetően” – az önrendelkezés jogát semmibe véve – Kelet-Közép-Európában elterjedhetett a kommunizmus, a totalitárius rendszer, ahol az oszd meg és uralkodj elven felerősödött a nacionalizmus. A huntingtoni elmélet szerint az 1989-es rendszerváltás utáni „világrend” még nem alakult át. A folyamata egyre zajosabb. Románia 2007. január elsején csatlakozott hivatalosan az Európai Unióhoz, ami egyfajta ideológiai irányultságot is jelentett, és természetesen a támogatások által ez ennél több kötődéssel jár. Ami szomorú, hogy ez az elkötelezettség nem hozott változást azok kulturális identitásában és erkölcsi tartásában, akiknek múltja a balkáni fanarióta rendszerben gyökerezik. Ez a különbség látszott a bizalmatlansági indítványhoz való politikusi hozzáállásban. De azt ne feledjük, hogy ezt a helyzetet a „népakarat” készítette elő a legutóbbi parlamenti választáskor. Emlékszünk arra, hogy miként színeződtek el választási eredményeket tükröző térképen a megyék? A Kárpátokon inneni és túli „civilizációk” csatájában 2024-ben és most, 2026-ban is a fanarióták nyertek. Azok, akik fenntartották a kommunizmust, akik katonai államcsínnyel átvették az ország vezetését, és minden erkölcsi normát félretéve mindmáig átmentették a hatalmat, egyre inkább gyarapítva vagyonukat, a magán-érdekhálózatot egy egész ország érdekeit figyelmen kívül hagyva. Azok, akik a kommunizmusban is mindegyre „fegyverként”, elterelő hadműveletként használt nacionalizmushoz, sovinizmushoz nyúltak, ha ellenségkép kellett, hogy ezáltal is kendőzzék erkölcstelenségüket. Most elbukott az a rendszer, amely mindezt leleplezve, a jelenlegi bonyolult geopolitikai helyzetben megpróbált kapaszkodni a Huntington szerinti nyugati civilizációba, és elhatárolódni attól a mételytől, amely lehúzta azt az országot, amelynek óriási adottságai, humán erőforrása van, de a gyökerei más talajba kapaszkodnak. Meglazult az a férc, amit mások (nagyhatalmak) varrtak össze a Kárpátok bérce mentén. Ebben a helyzetben minden állampolgár végezzen önvizsgálatot, nézzen tükörbe, és döntse el, hova tartozik, és aszerint ítélkezzen, hogy ne másoknak kelljen majd újra átszabni a ruhát, ami nem illik ránk.
