Halasi András Verse 1996-ban a Pallas–Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent Válasz a győztesnek című kötetben látott először nyomdafestéket.
Talán hideg hamu leszek jövőre,
érzem, keselyűként köröz a halál;
enyhe vigaszom, hogy tudom előre,
verseimben majd szerelmünkre találsz,
hogy néha sétálni indulsz az őszi éjben,
s utadon újra s újra megállsz…
s angyallelkem majd minden lépted őrzi,
mint a mag-reményt az első havazás.
A szél jégtüskéket öltött magára,
mellém száll egy didergő, árva darázs;
szememben haszontalanságom ára,
a fagyhorzsolta, törött, őszi varázs.
Ebben az őszi varázslatban érkezik hatodikán Szent Lénárd, a kora középkor egyik népszerű szentje. Legendája szerint azt a kegyet kérte a királytól, hogy minden rabot, akit a börtönében fölkeres, engedjen szabadon. Bod Péter szerint olyan kegyelmére méltóztatta volt Isten Lénárdot, hogy ha a foglyok ő róla megemlékeztek, s néki könyörgöttek, elromolván a vas bilintsek, megszabadultak.
November 8. radiográfiai világnap – a röntgensugárzás felfedezésének napja: Wilhelm Conrad Röntgen egy más jellegű kísérlet során fedezte fel a titokzatos sugarat, és készítette el 1895. november 8-án az első röntgenfelvételt a felesége kezéről.
November 10-ét pedig az UNESCO tette a tudomány világnapjává azzal a céllal, hogy a tudományos kutatás béke és fejlődés iránti elkötelezettségét hangsúlyozza. Egyben szorgalmazza a szakadék csökkentését e terület és a társadalom között.
Megfelelő alkalom erre az idei természettudományos Nobel-díjak ismertetése dióhéjban.
Kezdjük az orvosi-élettani Nobel-díjjal. 2026-ban Karl Deisseroth amerikai orvos biomérnök, és két német, Peter Hegemann biokémikus és Georg Nagel növényfiziológus kapja a díjat „a fényvezérelt ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért”.
Ez idáig rejtély övezte, hogy hogyan irányítja az agy az érzelmeket, a viselkedést és a testi funkciókat. Az agyról alkotott képünk leginkább egy vázlatos térképhez hasonlított, tele kérdőjelekkel és ismeretlen tényezőkkel. Most mindez lassan megváltozik.
Az egész Peter Hegemann kíváncsiságával kezdődött. Azt kutatta, hogyan képes a Chlamydomonas nevű egysejtű alga a fényforrás felé úszni. A 2000-es évek elején Georg Nagellel közösen felfedezték a csatornarodopszint, egy egyedi tulajdonságokkal rendelkező, algákban előforduló fehérjét, amely a sejt felszínén található. Kék fény hatására egy csatorna nyílik meg a fehérjén keresztül. Ekkor töltéssel rendelkező ionok áramlanak a sejtbe, elektromos impulzust hozva létre. Megállapították, hogy bármilyen sejtbe is juttatták be a fehérjét, az fényérzékennyé vált. Karl Deisseroth 2005-ben ezt a fehérjét az idegsejtek fényvezérelt kapcsolójává alakította át: patkányidegsejtekbe juttatva a csatornarodopszin génjét, az kék fény hatására idegi jelzést váltott ki. Két évre rá élő egerek agyában is működött a módszer. Ez az optogenetika. Segítségével ma már a kutatók meghatározott emlékek, érzelmek és viselkedésformák ideghálózatait térképezik fel az élő emberi agyban. Az optogenetika alapjaiban változtatta meg az agyról alkotott ismereteinket. Ma a gyakorlatban különböző lelki betegségek diagnosztizálására és emberek látásának helyreállítására alkalmazzák.
Az evolúció egyik kémiai rejtélyének megfejtéséért a francia Henri Kagan és a japán Szoai Kenszo kapja az idei kémiai Nobel-díjat „az aszimmetrikus szerves szintézisben megfigyelhető nemlineáris hatások és autokatalízis felfedezéséért”.
Egyes molekulák – például az aminosavak – két, egymás tükörképének számító változatban léteznek. Az élő szervezetek azonban e tükörképek közül csak az egyiket tartalmazzák, ez a homokiralitás. Sokáig a biokémia egyik nagy rejtélye volt, hogyan alakulhat ki ez a fajta kémiai aszimmetria, és hogy lehet, hogy az élőlények csak az egyik molekula-tükörképet állítják elő. A most díjazottak megoldást találtak erre a rejtélyre.
Kagan 1986-ban tette meg a döntő lépést, amikor felfedezte a kémiai reakciók befolyásolásának egy új módját: az autokatalízist. A következő lépés: Szoai Kenszo 2003-ban kísérletben is bemutatta azt reakciót, amelynek során a két lehetséges tükörképi forma közül kizárólag az egyik jött létre. A Nobel-díj-bizottság szerint ez a „biokémiai evolúciót leszámítva” neki sikerült elsőként.
A felfedezések döntő jelentőségűek a gyógyszergyártási célú farmakológiai reakciók tervezésében. Ugyanis, ha in vitro állítanak elő szerves molekulákat, akkor 50-50%-ban az egyik, illetve a másik tükörmolekula képződik. Gyakorlatilag a mesterségesen előállított gyógyszerészeti anyag fele legjobb esetben használhatatlan az élő szervezet számára, gyakran akár mérgező anyagként, de mindenképpen az élő szervezet gyógyulásában a hasznos molekula beépülésének, felhasználásának gátolójaként lesz jelen a szervezetben.
November 11. Szent Márton napja. Legismertebb ábrázolása: ifjú római tisztként a galliai novemberi hidegben egy meztelen, sánta koldusra adta megfelezett katonai köpenyét. Ennek tükörjelenete az a későbbi történet, hogy püspök korában egy ízben szedett-vedett gúnyában misézett, mivel a templom kapujában egy didergő koldus kedvéért megvált a miseruhájától – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában.
Márton-napján zárul a gazdasági év. Pásztorünnep is volt, a házról házra járó pásztorokat ajándékozták meg e napon. A néphit szerint az állatok megpaskolása Szent Márton vesszejével gyógyulást hoz az ólba, istállóba, s növeli a szaporulatot.
Határnapra vall a sok Márton-napi időjóslási szokás. A Márton-napi lúd áttetsző, tiszta, fehér mellcsontja száraz, kemény telet ígér, homályos, sötét csontlap csapadékos, enyhe időt.
Enyhe lesz a tél, ha Márton fehér lovon érkezik, azaz neve napján havazik.
Márton „palástja” alatt néha megenyhül az idő, ez a Szent Márton nyara.
Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Mártonnap tájba’ hó
Borítja házi telkemet?
Így kezdi Arany János 1850 novemberében írt Téli versét.
Hogy bámul a vén vaksi hold
Hópelyheken át, mint szitán!
Pedig milyen jó szeme volt
Nyáron, szerelmesek után!
Mily villogó szemmel lesett
Minden sóvárgót, csintalant;
Tudta nélkül alig esett
Szerelmi légyott és kaland.
De most bezzeg bámulhat ám,
Míg, amivel lát, kiapad, –
Mégsem jön ifjú és leány:
Nagyon szabad künn a szabad.
(…) De én kemencém oldalán
Csak fumigálom a telet;
Megfér kívül szobám falán!
Ne bántsa ezt a kis helyet.
Most fázok, mert van benne mód
Míg el nem ég félölnyi fám:
Akkor… ha elrontom a szót
És fázom, – nem az én hibám.
Fátylat húz a végtelenre a sárga, a piros és az ibolya
Márton napja egykor határnap, „kis év vége” volt. Bod Péter írja 1757-ben: „Martinalia… olyan második Farsang is volt ezen a régieknél. Sült Ludat ettek, s új Bort ittak”. A lúd azért lett Márton attribútuma, mert szerénységből a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől. A „martinaliai” szokás római eredetű. Rómában Aesculapiust ünnepelték újborral és libasülttel (Meditrinalia), és a monda szerint a Capitolium lúdjai riasztották a fellegvár őrségét, amikor a Kr. e. 390. évi gall–római háború idején a gallok a várat éjnek évadján el akarták foglalni. A ludat a rómaiak ezért Mars madarának (avis Martis) tartották.
Tény, hogy a vadludak Tejút helyzetéhez igazodó húzásának tavaszi, őszi csúcsideje Mars két hónapjára esik. (A Tejút szibériai neve Madárút.)
Vonulnak fenn az erdő fölött
a tél előőrsei már.
Rég a nyár
odalett, magát feláldozva.
Kecskerágó s a fagyal hozza
az ősznek hagyott kincseit.
Varjú áll:
hallgat a kopasz nyír sudarán.
Pont, de nem zár le mondatot.
Megfagyott
cseppekből jégtűk lincselik
halálra a lehullott méhet.
Az élet
magába néz és fölsajog.
De rá az idő fittyet hány,
és megy tovább a zúzmarán.
Vonulnak. Vonulnak a vadludak, s a lassan megérkező darvak is. Horváth István egyetlen fotográfiába összerakott helyzetképei szomorkás valóságcserepek.
Amúgy vígság napja a Mártoné: napjára az újbor is kiforr, az év végi kisfarsangra friss innivaló kerül Márton poharába. De nagypoharú Szent Márton napját követőn Szent Márton nyavalyája (másnaposság) szakadhat a bort mértéktelenül vedelőre.
Foltos felhőkbe, ködbe csavarodva
az ég vásári sátora mered,
előtte őszi széltrombita fújja:
– Gyertek csak! Nem Fáj! Erre, levelek!
Kezdjük! Remek lesz! Érte pénzt se kérek!
Sohase látott, tág novemberi
körhinta ez! S majd bízvást visszatérhet
minden levél, volt ágát megleli! –
Hogy hazudik! S nem veszi észre egy se:
ez volt mindnyájuk első tavasza,
s már újra fátylat húz a végtelenre
a sárga, piros és az ibolya.
Az Ősz hazudik Valeri Petrov szerint. A bolgár költő versét Fodor András magyarította.
Ő kosarakba gyűjti őket sorba,
s mihelyt végzett a közönséggel itt,
trombitaszóra sátorát bevonja,
és valamerre délre költözik.
Maradok, kissé itthagyottan, őszi varázsból ocsúdva november komorságára, de benne Mártonnal vidulást keresve, kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
