*Nyitrai Balázs – Napfogyatkozás a tihanyi apátsági templomtornyok mögött, 2026. 08. 12.
Ebben a hosszan tartó aszályban a XVII. században élt Ewald Christian von Kleist német költő A Tavasz című poémájának Zápor részének első soraival kérelve az esőt vágok neki heti sétámnak:
Újítsd meg hűs záporoddal
Ötet, óh kegyelmes ég!
És áraszd el jóságoddal
A földet, melly öszveég…
Csokonai Vitéz Mihály mesteri fordítása méltó a német költő legjelentősebb művéhez. Ma is élvezetes olvasni, ahogy a hatásosan megválasztott képvilág hűen ábrázolja a szeszélyesen változó természetet.
Jön az áldás valahára.
Jön a felhőkön ide,
Ott tornyodzik s nemsokára
Patak-módra omlik le.
Már a szél száguld előtte,
A fák levelin mozog,
Fut a vetésen s közötte
örvény-módra kavarog.
A pamutforma párának
Kárpitja alá vonult
A nap, és az ég aljának
Fénye halványan kimúlt.
Árnyék s éjszaka terül el
Völgyeken és halmokon,
Édes borzadással hűl el
A természet azokon.
Apró ezüst perecekkel
Göndörödvén habosan,
(Mellyek terjedő szélekkel
Tűnnek el játékosan)
A víz felső ábrázatja
Öblögeti a fűzfát;
És az esőt kimutatja,
Mellyet a szem még nem lát.
Most már ugyancsak fecsérli
A felhő a vizeket
S mintegy keresztülvetéli
Vászonszálkint ezeket.
Zuhogva omlik belőle
Bugyborékos zápora;
Alig oltalmaz meg tőle
Az égerfa sátora.
A kis nép, melly a tájékon
Gyönyörű nótákat fújt,
Elhallgatott az árnyékon
És enyhős bokrokba bújt.
A gyapjas nyáj is fáztában
Holmi törzsökök körül
Az ágfedél oltalmában
Egy hársvölgyön körbe gyűl.
A pusztult égen s mezőben
Csak a fecskék látszanak,
Hogy csoporttal az esőben
A tóra nyilallanak. –
Azok a barna szemhéjak,
Mellyek a világ szemét
Fedik most, – a gőzkaréjok –
ím, felnyílnak szerteszét.
Csillog az ég friss színekkel
És a függő tengerek
Elfolyván tiszta cseppekkel,
A szellőn ellengenek.
Nevet a föld virágokkal,
Örömmel minden tele,
Mintha az ég záporokkal
Maga csorgott volna le.
De napnyugatról egyszerre
Újabb teherre kapott,
Felhők vitorláznak erre
És elfogják a napot.
Ismét bőséggel csorgatják
Tóvá vált záporjukat,
És mint emlők, úgy szoptatják
A szomjú parlagokat.
Ezek is kifogynak végre;
És egy sugárokból szőtt
Aranyzápor száll az égre
S betölti a levegőt.
A kősziklák zöld pompája
A napra kikönyököl,
Felhőkkel beplántált tája
Szemfényvesztve tündököl.
Egy szivárvány öv módjára
Körülfogja az eget
És a tengerben magára
Jobbra, balra nézeget.
Bár megjönne már az eső áldása.
Még tart a Perszeidák augusztusi tűzijátéka. S látható volt egy szép részleges napfogyatkozás is a Kárpát-medencéből. Ritkán írok elmúlt természeti eseményekről, de most egy fénykép erejéig kivételt teszek. A mellékelt fényképet Nyitrai Balázs készítette. Zamárdinál kiszámolta pontosan, hogy bemenve a Balatonba, egyetlen helyről így fotózza le a napfogyatkozást: az el nem takart napszeletbe éppen belefér a tihanyi apátsági templom kettős tornya.
Hasonlóan pontos, csillagászati pontosságú, mint annak előrejelzése, hogy mikor lesz újra napfogyatkozás. A következő három év kivételes időszak lesz a csillagászat szerelmeseinek. Három teljes napfogyatkozás lesz látható a Föld különböző pontjairól. A 2027. augusztus 2-i Izlandtól a Földközi-tenger nyugati térségéig lesz látható. Ez lesz az első teljes napfogyatkozás 1999 óta, amelyet Európa szárazföldjéről lehet majd megfigyelni. Egy évvel később, január 26-án Egyiptomban, Líbiában és Dél-Spanyolországban lesz látható teljes napfogyatkozás. A Hold árnyéka Luxor fölött is átvonul majd. A harmadik 2028. július 22-én Ausztráliában és Új-Zélandról lesz észlelhető.
A Kárpát-medencében a következő részleges napfogyatkozásra 2027. augusztus 2-ig kell várni, a következő gyűrűs napfogyatkozás tőlünk majd csak 2075. július 13-án lesz látható, a következő teljes pedig 2081. szeptember 3-án következik be.
Bizony, kedves Olvasóm, többségünkben ezt már mi nem fogjuk látni…
Augusztus 21-én emlékezzünk meg Forró Magdolnáról. Az 1904. augusztus 21-én született, világszerte ismert fizikusnő hazánkban először kezdett a kozmikus sugárzás kutatásával foglalkozni. Göttingeni tanulmányútja után, 1930-ban kozmikus sugárzást mérő laboratóriumot létesített a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Férjével, Barnóthy Jenővel együtt végzett vizsgálataik a sugárzás intenzitásának és a Föld mágneses erőterének a kölcsönhatására vonatkoztak. Mivel a további mérésekhez vastag abszorbens rétegre volt szükség, újabb mérőlaboratóriumukat a dorogi bánya egyik 315 méter mélységben fekvő járatában rendezték be. A háború után megkísérelték újraindítani a sugárkutatást, de kevés eredménnyel, 1945 után férjével elhagyták az országot. Az Egyesült Államokban asztrofizikával kezdtek foglalkozni. Kiemelkedőt alkottak a gravitációs lencséknek a kvazárokra gyakorolt hatásának tanulmányozásában. A témában 40 tudományos publikációt tettek közzé a hatvanas és hetvenes években. Érdekes biofizikai kísérleteket végeztek, megalapították a Biomagnetic Societyt. Forró Magdolna adta ki 1964-ben a Biological Effects of Magnetic Fields című két kötetes művet.
Az augusztus 23-tól szeptember 23-ig tartó csillagászati hónapot szűz havának nevezik, noha a Nap a valóságban már egy bő hónappal később lép a csillagképbe. Egykor az augusztust, az aratás, betakarítás hónapját értették alatta. Az antikvitásban a kalászos szűzanyaistennő, Démétér hónapja. Egyiptomban a gabona-napisten Ozirisz nővér-felesége, Ízisz égi képmása volt. Örökösük a keresztény Szűzanya, Mária lett.
A Szűz (Virgo) csillagkép legfényesebb csillaga a nappálya szomszédságában pislogó Spica (Kalász). A mezopotámiai eredetű elnevezés abból az időből származik, amikor a kalász beérését az égi Kalász aranyba, fénybe öltözése jelezte. Valamikor a neolitikumban, a Kr. e. 7–5. évezredben adhatott jelt a Kalász az aratás megkezdésére. Erre az időre „emlékszik” vissza Vergilius IV. eclogájában, amikor a sarlós Saturnus aranykorát, a Szűz uralmát énekli, és visszatértét jósolja meg, amiért is a keresztény utókor „tiszteletbeli kereszténynek” tekintette.
26-án, 1905-ben született a fametszetek Varázslója, Gy. Szabó Béla. 70. születésnapjára, 1975-ben Horváth István e verssel köszöntötte barátját az Utunkban:
Varázsló, kinek varázsvésője
három világrész fölött villogott,
szépre leső szem, nyugtalan vadász,
ki a világra a gyönyörködés
napját idézed, hogy a balgaság
meglátva magát, szégyenkezzék, és
mikor az erdők lángban táncoltak,
láttalak, igen, akkor is, mikor
vadállathanggá változott, s a szív
vérében tombolt az őrült sóhaj.
A fényt futtattad át az erdőn,
hogy elseperje a korom, láng nyomát.
Cikkanó fecskéd a nap felé száll
fénysebességgel, hogy az űrhajók
szembeköpjék a hadirakétákat,
míg a pörgésében meggyorsult körhinta,
vidám sodrásában, egy gyűrűbe fogja
az emberiséget.
Én neked azt is elhiszem, barátom,
hogy a fekete bivaly, amelyet
fürdetsz a Szamos hullámpilléiben,
leveti az éjt, megfehéredik.
Feléd a napok térdet hajtanak,
s siqueirosi, kemény kézfogással
búcsúzik az alkony.
Gy. Szabó Béla – Repülés, 1965
Augusztus 27-én, 1866-ban látta meg a napvilágot Terlanday Emil János természettudós, a barlangok és a kristályszerkezetek kutatója. Kőszegen, Sopronban, Pannonhalmán, majd Esztergomban tanított. Munkáiban a jégbarlangok keletkezésével és a kristályok, illetve testek szerkezetével foglalkozott. Számos művet jelentett meg ezekben a témákban, magyar és német nyelven. Kettőt emelek ki közülük: A sziliczei jégbarlangról (Természettudományi Közlöny, 1893, 1896); Zur Frage der inneren Struktur der Kristalle (Neues Jahrbuch für Mineralogie, 1914).
Lassan véget ér A nyár. Kosztolányi Dezső szomorkás versével kezdem a búcsúzkodást tőle:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
