2025. július 28., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Varó Gyula gyűjteményéből


Július 21–25. között a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola szervezésében sikeresen zajlott le a nyári iskola, amelynek célja az volt, hogy a tanulók kellemes és ösztönző környezetben ötvözhessék a mozgást a tudomány iránti kíváncsisággal.


Az öt nap során több mint 50 gyermek vett részt lelkesen a változatos programokon, amelyek ösztönözték a csapatszellemet, a kreativitást és az ismeretszerzést. A tevékenységek között szerepeltek különböző sportfoglalkozások (lábtenisz, úszás, kosárlabda, röplabda, váltóversenyek, mozgásos játékok és labdarúgás), valamint tudományos tevékenységek az iskola kémialaboratóriumában, ahol a gyerekek játékos módon fedezték fel a tudomány világát.

– A tanulók mindennap aktívan részt vettek az összes programban, örömmel kapcsolódtak be a színes és változatos tevékenységekbe. A kezdeményezés célja nem csupán az volt, hogy a diákok aktívan töltsék a szünidőt, hanem az is, hogy erősödjön a kapcsolat a tanulók és a pedagógusok között egy barátságosabb, oldottabb környezetben.

A program sok mosollyal, elégedettséggel és azzal az elhatározással zárult, hogy a következő években is érdemes hasonló eseményt szervezni – összegezte az eseményeket Varó Gyula, a Dr. Bernády Gyögy Általános Iskola egyik testnevelő tanára, aki mellett Vita-Enescu Krisztina, Luka László és Kupán Edith pedagógusok nagy szakértelemmel és gonddal vezették a programokat.


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató