Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a „December 15. – a román–magyar szolidaritás napja” Egyesület megemlékező konferenciát rendezett december 13-án Temesváron, az Új Ezredév Református Központban. Ezúttal is arra kívánták felhívni a köz figyelmét, hogy 36 évvel ezelőtt a Bánság fővárosában pattant ki a romániai forradalom szikrája, amikor románok és magyarok – együtt Temesvár más népeivel és a hit pajzsával megerősítve – kiálltak az egyházi és állami hatóságok által üldözött és száműzetésre ítélt Tőkés László református lelkipásztor mellett, majd pedig együtt harcoltak a kommunista diktatúra megtorló gépezete ellen.
36 évvel ezelőtt Temesvár nemzeti és felekezeti közösségei példát mutattak bátorságból és szolidaritásból az ország más településein élő közösségeknek, az összefogásból származó közös akarat pedig csakhamar megbuktatta Európa egyik legsötétebb diktatúráját. A szombaton lezajlott konferencia kiemelt meghívottai a „December 15. – a román–magyar szolidaritás napja” Egyesület alapítói voltak: Tőkés László püspök, az EMNT elnöke, Gabriel Andreescu jogvédő, közíró, egyetemi tanár, Florian Mihalcea forradalmár, újságíró, a Temesvár Társaság elnöke és Szilágyi Zsolt egykori temesvári diák, az Erdélyi Magyar Szövetség kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, az Európai Szabad Szövetség alelnöke.
Az esemény a házigazda lelkipásztor, Gazda István igei köszöntőjével és áldásával kezdődött, aki a Szentírást idézve emlékeztetett az 1989 decemberében bekövetkezett hajnalhasadásra: „És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké” (Jel 22,5). Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze Ferenczes István A diktatúra közhelyei című poémájának elmondásával adott alaphangot a múltidézésnek, hiszen a költő ezt a verset szavalta el 1989. december 22-én a Csíkszereda főterét megtöltő ünneplő tömegnek, miután Székelyföldre is eljutott a diktátorpár elmenekülésének híre.
Ezt követően Szilágyi Zsolt vezette fel az első panelbeszélgetést (December 15. – a román–magyar szolidaritás napja), megemlékezve egyúttal az azonos nevű egyesület ötödik alapító tagjáról, Kincses Előd ügyvédről, kisebbségi jogvédőről, aki idén nyáron hunyt el, így már nem érheti meg azt, hogy az egyesület bejegyzési kálváriájának milyen megoldása lesz – ha egyáltalán lesz – az európai emberjogi bíróságon, miután Romániában a hatalom megakadályozta az 1989. december 15-i magyar–román szolidaritás emlékének ápolását egy civil szervezet névválasztása révén is.
Az egyesület fent már említett alapítóinak felszólalása után Zakariás Zoltán parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke mondhatta el, hogy mi az a három ok, ami őt arra készteti, hogy minden évben részt vegyen – a bukaresti törvényhozásból vagy székelyföldi választókörzetéből jövet – a temesvári évfordulós eseményen: a tisztelgő emlékezés, a szellemi-lelki töltekezés és az eszközkeresés a további küzdelmekhez.
Következett az Ahol elkezdődött: Temesvár című kerekasztal-beszélgetés, amelynek keretében Tolnay István ny. egyetemi oktató és Balaton Zoltán kutatófizikus, tanár, a Temesvár-Belváros református gyülekezet egykori presbiterei, továbbá Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi oktató és Gino Rado történész, a temesvári Memorialul Revoluției Egyesület elnöke, valamint Ion Istvan gyulafehérvári mérnök, egykori temesvári diák és Marius Mioc író – mindketten a Mária téri események részvevői – idézték fel akkori élményeiket, és fogalmaztak meg némely konklúziókat a „mi volt” és „hová jutottunk” jegyében.
A zárópanelt Hamar Alpár Benjámin mérnök, a „December 21. – Marosvásárhely Mártír Város” Egyesület elnöke moderálta, aki ugyanakkor városa 1989-beli forradalmi történéseit is felidézte, illetve egy rövid áttekintést adott a székelyföldi rendszerváltó napokról, eseményekről. Egyesületük alelnöke, Emil Târnăveanu kutatómérnök a vásárhelyi ’89-es hangulat felidézése után szólt a pár hónapra rá bekövetkezett tragikus „fekete márciusról” is, lévén maga is egyike azoknak, akik megpróbálták megakadályozni az etnikai összecsapást, bár akkor még nem tudta, hogy a drótokat magasabb szintről rángatták. A továbbiakban Stanik István újságíró beszélt a korabeli nagyváradi eseményekről, ahol csupán sima hatalomátvétel történt – ennek volt részese ő maga is –, bár a „televíziós revolúciót” megelőző napokban félelemmel áthatott együttérzéssel kísérte a város népe a temesvári népfölkelést és az annak elfojtására irányuló akciókat. Gergely Balázs régész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke arról a kolozsvári hangulatról is megosztott gondolatokat, amit a népes kolozsvári Tőkés család gyermek tagjaként élt meg, miközben László nagybátyja éppen a temesvári események főszereplőjévé vált.
Zárszavában Toró T. Tibor kutatófizikus, a szervező EMNT ügyvezető elnöke kiemelte az évfordulós rendezvények történelmi szemléletet és emlékezetpolitikát alakító szerepét, jelentőségét, ezek ugyanis nemcsak a múlt helyes megörökítését és a szükséges korrekciók elvégzését szolgálják, hanem annak tudatosítását is a jelen és jövendő nemzedékekben, hogy alakítói vagyunk saját sorsunknak, és csak „az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. Kifejezte reményét, hogy ezen alkalmak és maga a „December 15. – a román–magyar szolidaritás napja” Egyesület is segítségére lehet a temesvári önkormányzatnak és minden érintett hatóságnak, közületnek, intézménynek abban, hogy valósághű értelmezést és megörökítést kapjon az 1989-es antikommunista népfölkelés és magának Temesvárnak a szelleme.
A konferencia másnapján, december 14-én a temesvár-belvárosi református templomban – amelynek falán emléktáblák hirdetik négy nyelven: innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom 1989. december 15-én – Tőkés László, a gyülekezet egykori lelkésze hirdette Isten igéjét. A teljes 130. zsoltár szolgált az advent harmadik vasárnapján
elhangzott prédikáció alapjául, amelynek során a püspök egyebek mellett az ókori birodalmak és a mai diktatúrák között párhuzamot vonva a világosság keresésének mindenkori imperatívuszát emelte ki. Hitben és hittel élve érdemes várnunk a dolgok jóra fordulását, „mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!”
Az istentiszteletet Demeter Sándor parókus lelkész igei köszöntése és múltidéző zárszava keretezte, a gyülekezeti gyermekek is szolgáltak énekszóval, sőt maga az igehirdető is felidézte saját gyermek-
korából a buzai (mezőségi) betlehemes kezdő énekét. A templom falán lévő emléktábláknál Tolnay István szólt röviden, majd elhelyezték a kegyelet és tisztelet koszorúit. A Himnusz eléneklésével ért véget a 36. megemlékezés Temesváron.
Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
