1918-ban a háború befejeztével Lev Szergejevics Tyerment Moszkvába vezényelték, ahol a Vörös Hadsereg rádiótechnikai laboratóriumának parancsnokhelyettesévé nevezték ki. Egy év múlva Petrográdban (ekkor már tilos volt Szentpétervár néven emlegetni) kinevezték Oroszország legnagyobb rádióadója parancsnokának. Mivel a fehérgárdisták folyamatos támadássorozatokat indítottak az adó ellen, Tyermen és munkatársai pár nap alatt szétszedték a gépeket, vonatra pakolták, és utolsóként maga a parancsnok kapaszkodott fel a már mozgásban lévő vonatra, miután felrobbantotta az adó 120 méter magas antennáját. A készülékrendszert az Urálon túlra menekítették.
Tyermen később visszatért szülővárosába mint a Távirati Népbiztosság mérnöke. Megbízatást kapott külföldi rádiók vételére alkalmas állomás kiépítésére. Bár vezető pozícióban volt, elképesztő nehézségek közepette dolgozott. Nem lehetett élelmet találni, a speciális műszerekhez szükséges megfelelő alkatrészekhez csak nagy nehézségek árán jutottak. Az éhség és hideg kalitkájában pesszimista emberré változott munkatársak lelkesedés nélküli ötlettelensége elkeserítette a tudóst. Úgy érezte, senkit sem érdekel az ország önvédelme, felemelkedése. Lenin elképesztő keménykezűsége azt is jelentette, hogy csak így tudta egységben tartani a világ legnagyobb országát, miközben védekeznie kellett a külföldről feléjük irányuló állami instabilitást célzó ármánykodásokkal szemben. Nem mindenki értette meg, hogy a szegénység a háború alatt meggyengült ország talpraállásának az ára.
A fiatal tudós
Egy ilyen reménytelen pillanatban megszólalt a telefon, és a vonal túlsó végén Abram Fedorovics Joffe, Tyermen egykori példaképe arra kérte a mérnököt, hogy csatlakozzon munkatársként a Műszaki Egyetem Fizikai és Technikai Intézetéhez. Természetesen elfogadta az ajánlatot, és másnap már saját dolgozószobát kapott új munkahelyén. Senki sem mondta ki, de ez az intézmény volt a szovjet hatalmi gépezet agyközpontja. Lenin belátta, hogy az ország csak akkor maradhat meg, ha a tudást nevezik ki a legfontosabb állambiztonsági tényezőnek. Lépést kellett tartaniuk a világ technológiai fejlődésével. A lehetőségek függvényében mindent megkaptak, ami a kutatáshoz, fejlődéshez szükséges – mindezek mellett szigorúan megfigyelték őket. A munkakörülmények azonban itt sem voltak ideálisak: a tudósok maguk építették dolgozószobájuk téglakályháit, és maguk szerezték be a fűtőanyagot is. Megesett, hogy a régi könyveket tüzelték el, hogy némi meleget tartsanak maguk körül. Legtöbbször a kályhák hamujában sült krumplit ettek hagymával. De mindezek ellenére hazájuk szolgálata, népük felemelése volt a kitűzött cél.
Lev Szergejevics Tyermen professzor lakásába háromszor is betörtek, és mindenét elvitték, ami értékesíthetőnek számított. A tudós munkához látott, hogy olyan szerkezetet építsen, ami hangjelzéssel riasztja el a tolvajokat. Ötletét nagyfrekvenciás oszcillátor segítségével igyekezett megalkotni, mert felfedezte, hogy ha emberi test közeledik egy ilyen szerkezethez, megváltozik a kisugárzott rádióhullámok frekvenciája. A riasztóberendezés elkészült, és tökéletesen betöltötte szerepét, ugyanakkor Tyermen megértette, hogy ezzel a technikával egy teljesen új hangszert is alkotott. Több oszcillátor kombinálásával már hangszíneket is elő tudott állítani. Találmányát 1921 őszén egy mérnökkongresszuson mutatta be. Egy bizonyos Gleb Anfilov nevű szem- és fültanú a következőképp emlékezett vissza a történelmi pillanatra: „A feltaláló idegesen lépett a színpadra. Híres tudósokat látott a közönség soraiban. (…) Aztán különös zene, hang, amit még senki sem hallott, kezdett lebegni az elcsendesült közönség felett. A hang hangszóróból jött – akkor hallottunk először hangszórót Oroszországban. (…) A bemutató végén a tudóst a közönség akkora ovációban részesítette, amekkorát csak a legnagyobb művészek szoktak kapni.” A találmányt a kongresszuson megjelenő Lenin kipróbálta és méltatta. Hamarosan a Kremlben is bemutathatta Tyermen a teremin nevű hangszerét és mellette a Rádióőrnek keresztelt betörőriasztó műszerét. A tudós leleményességével mélységesen elégedett Lenin magának is rendelt egy teremint, és megígérte a feltalálónak, hogy ha összeállít egy szükséglistát kutatásai folytatásához, teljesíteni fogja a kérését.
A teremin nevű hangszer kilépett a laboratóriumból. Lenin hatszáz teremin építésével bízta meg a feltalálót, és az volt a célja, hogy ezzel a hangszerrel népszerűsítsék a birodalom minden szegletében az elektromosságot, ugyanis a pártvezér elképzelése az volt, hogy a teljes országot villamosítsa. Szibéria távoli lakói a szovjet tudomány csodáján ámulhattak, amikor generátorról működő áramforrás segítségével muzsikáltak nekik a teremineken, fejük fölött pedig két repülőgép süvített el óriási kifeszített mozivászonnal, mögöttük pedig egy harmadik repülőről Lenin filmjét vetítették a vászonra. Természetesen ezzel a propagandával már-már az Isten szerepét akarta átvenni a vezér.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
