2025. szeptember 30., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közösségi ünnep Sáromberkén

Ezzel a mottóval hívta az érdeklődőket, sáromberkieket és Sáromberkéről elszármazottakat szeptember 21-én, a hálaadás világnapján a Maros menti település. Erre a napra szorgos kezeknek köszönhetően ünneplőbe öltözött a templom és környéke, de a templomot megtöltő hívek is. 

Máté Nikolett köszöntő szavaiban a hálaadás fontosságát emelte ki, majd Porkoláb Levente lelkipásztor az igehirdetésben hangsúlyozta az Úr jóságát, akinek segítségére, áldására minden időben számíthatunk, és sose feledkezzünk ezt meg is köszönni. Dr. Vajda András egyetemi oktató A szülőföld üzenete című kötetbemutatója kötötte le a hallgatóság figyelmét, ezt követően Berekméri Réka negyedéves egyetemi hallgató gyönyörű szavalata és éneke nyitogatta a szíveket. 

A lelkipásztorra az a szép feladat hárult, hogy a gyülekezetből az 55, 60 és 65 éve házasságban élő párokat szólíthatta, köszönthette és hűségoklevelet adhatott át Isten áldása kíséretében. Köszöntőbeszédet tartott Kolcsár Károly parlamenti képviselő és Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere, akik beszédükben kiemelték az elhangzott prédikáció fontosságát, valamint hangsúlyozták az egészségünkért, templomunkért, közösségünkért való hálánk fontosságát. 

A templomi együttlétet két fiatal tehetséges zenész előadása zárta, Petra Róbert és Péter Botond keresztyén ifjúsági dalokat adtak elő. A rendezvény tovább folytatódott a gyülekezeti udvaron, ahol az 1785-ben épült 240 éves műemlék templomnál koszorút helyeztek el, köszöntőbeszédet mondott Balogh József megyei tanácsos, és elhangzott a Himnusz. A gyülekezeti teremben Baricz Rozália festménykiállításának megnyitójára került sor, méltató beszédet Czirjék Lajos, a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének elnöke mondott. A gyermekek kézműves tevékenységeken vettek részt, nagy sikert aratott a légvár és az arcfestés, valamint az összes gyerekprogram, amit számukra a fiatalok szerveztek. A kertben felállított bográcsokban készült ízletes ebéd várta közös étkezésre a résztvevőket. A színpad benépesült a körtvélyfáji és erdőcsinádi táncosokkal és énekesekkel, előbbieket Szász Péter, míg utóbbiakat Fazakas János néptáncoktató készítette fel. Öröm volt hallgatni a nagyernyei férfidalárda által előadott lelkesítő énekeket, a dalárda már 

visszatérő résztvevője a sáromberki rendezvénynek. A népzenét Székely Szilárd és csapata szolgáltatta, népdalokat Sándor Botond énekelt. 

Az eseményt a Hobby Band zenekar előadása zárta, amely népszerű slágerekkel szórakoztatta a közönséget. A rendezvény sikeréhez sok szorgos kéz járult hozzá, a sok finom süteményért és péktermékért lelkesedtek a gyermekek és a felnőttek egyaránt. A szervezők nevében mondunk köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a vallási és kulturális rendezvény megszervezéséhez és megtartásához, külön kiemelve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nagyernyei Polgármesteri Hivatal, a sáromberki református egyházközség és a Máté család támogatását.

Porkoláb Botond





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató