2025. augusztus 2., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotók: Nagy Tibor

Komoly gondokat okoz a teherforgalom

A Nyárádmentén zajló hatalmas fejlesztési projekt, az autópálya kiépítése szintén érinti a községet. „Az építkezés sajnos a legjobb földeket vágja ketté, ami értelemszerűen felháborodást keltett a gazdák körében. Bele kellett törődni, mert ez közérdek, és úgy gondolom, hogy hosszú távon a mi községünkben is fejlődést fog hozni. Már az is hatalmas előrelépés lesz, ha megszűnik a teherforgalom, mert a házak legalább nem mennek majd annyira tönkre. Nehéz elviselni a jelenlegi állapotot” – mondta a polgármester. 


Kántor Anna nyárádkarácsoni lakostól megtudtuk, hogy a teherforgalom hatalmas károkat okoz: a házak falai több helyen is megrepedtek, de az is gyakran előfordul, hogy a teherautók miatt megmozdulnak a házakban a bútorok. A hatalmas forgalom miatt az úton való átkelés is rendkívül nehézzé és veszélyessé vált. Kántor Anna elmondta, hogy néhány éve autó csapódott a házába, komoly károkat okozva az épület falszerkezetében és csatornarendszerében. 



Tudatosan építik a jövőt

A sikeresen befejezett projektek mellett szép számban találkozhatunk jelenleg is zajló munkálatokkal, illetve konkrét jövőbeli tervekkel. Befejeződött az ivóvízhálózat kiépítése – jelenleg a csövek tisztítása és fertőtlenítése zajlik, de a rendszer rövidesen üzemképessé válik – tájékoztatott a polgármester. 

A szennyvízhálózat kiépítése is jól halad, már csak egy pompaházat kell létrehozni Hagymásbodonban. Megtudtuk, hogy a szennyvízrendszer kivitelezése rendkívül nehéz feladat, hiszen számos tényezőre kell odafigyelni, de remélik, hogy még idén sikerül befejezni a munkálatokat. 

Káposztásszentmiklóson hat szolgálati lakást magába foglaló épületet építenek, itt a munkálatok szintén a végükhöz közelednek: az épület elkészült, vakolatot, szigetelést és tetőzetet kapott, már csak a belső munka és a külső tereprendezés van hátra. A projekt, amely az országos helyreállítási terv (PNRR) keretén belül valósul meg, magába foglalja két töltőállomás telepítését is. 

A község telekelését érintő projekt ugyancsak célba ért, jelenleg a dokumentációt várják a Telekkönyvi és Ingatlan-nyilvántartási Hivataltól (OCPI), amit egy 60 napos fellebbezési idő követ, majd a lakosok minden bizonnyal kézhez kapják a telekkönyveket. 

A káposztásszentmiklósi szolgálati lakások épülete


A község utcáinak leaszfaltozása kiemelt helyet kapott a jövőbeli tervek között. Az Anghel Saligny pályázaton keresztül egy 12 millió lej értékű aszfaltozási projektre készülnek, aminek július 24-én járt le a közbeszerzési licitje. Az önkormányzat 2 millió lejes önrésszel vesz részt a projektben. A polgármester hangsúlyozta, hogy nagyon bíznak abban, hogy a kormány által tervezett megszorítások nem érintik majd a pályázatot, és sikerül véghezvinni az aszfaltozási terveket is. Egy második aszfaltozási projekt a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökségen (AFIR) keresztül valósulna meg – ennek értéke 1 millió euró, a hivatal önrésze pedig nagyjából 700 ezer euró lenne. A kivitelezési licit eredményétől függően az önkormányzat hozzájárulása csökkenhet. Lehetőség van állami támogatású kölcsön felvételére, ezt a kérést azonban előbb a helyi tanácsnak, majd a bukaresti illetékeseknek is jóvá kell hagyniuk. A polgármester rámutatott, hogy ha sikerülne megoldani a község legfőbb problémáját, az adók, illetékek és büntetések behajtását, akkor nem kellene kölcsönhöz folyamodni. Mint mondta, minden törvényes eszközt bevetnek annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, de mindezek ellenére továbbra is közel hatmillió lej adótartozással küzdenek. 


Folyamatos fejlődés, pezsgő közösségi élet

Nyárádkarácson községben az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztési projekt valósult meg, ami jelentősen hozzájárult a lakosság életminőségének javításához. Bodó Károly Gyula polgármester (fotó) második mandátumát tölti, és elkötelezetten dolgozik a község korszerűsítésén, illetve azon, hogy a rábízott települések lakói a lehető legjobb körülmények között élhessenek, tanulhassanak és végezhessék mindennapi tevékenységeiket. 


Bodó Károly Gyula polgármester 


– Milyen korszerűsítési munkálatokat végeztek a közelmúltban?

– Az oktatás az egyik olyan ágazat, amelynek az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet szenteltünk. Közel kétmillió lejes pályázat segítségével sikerült korszerűsíteni és digitalizálni a helyi oktatási intézményeket: okostáblákkal, xeroxgépekkel, számítógépekkel és új bútorzattal láttuk el a község minden iskoláját. Sikerült hozzájutni két elektromos iskolabuszhoz, amelyek a diákok szállítását tekintve kulcsfontosságúak. Több mint 500 gyerek van, így mindenképpen szükség volt a két iskolabuszra ahhoz, hogy megfelelő körülmények között tudjanak eljutni egyik faluból a másikba. Hatalmas eredmény ugyanakkor, hogy sikerült elérhetővé tenni a napköziprogramot. Az engedélyeket megkaptuk, így ősszel elindulhat a hosszabbított program a község két falujában, Káposztásszentmiklóson és Somosdon. Modernizáltuk a közvilágítást is: intelligens lámpákat szereltünk fel, amelyek fényereje szabályozható, így segítik a spórolást. Lehetőség volt elektromos és hibrid szolgálati autók igénylésére, a pályázaton keresztül pedig az önkormányzat egy Ford Kuga hibrid személyautót nyert. A Nyárádmente LEADER Egyesületen keresztül elért, közel 30 ezer eurós pályázatnak köszönhetően napelemeket telepítettünk a polgármesteri hivatal tetejére, amikkel az autót is tudjuk tölteni. 

– Mi a helyzet a közbiztonsággal? 

– A közbiztonság növelése érdekében a község több pontján kamerákat szereltünk fel. A projekt megvalósítása két ütemben zajlott, finanszírozását pedig pályázati összegekből, illetve az önkormányzat önrészéből fedeztük. A rendőrség szorgalmazta elsősorban a kamerák telepítését, hiszen a segítségükkel sokkal könnyebben tudják ellenőrizni a községet. Van rendszámtábla-olvasó is, ami nagyon sokat segít. Ha bármiféle probléma történik, például baleset vagy lopás, ellenőrizni tudjuk. A kameráknak köszönhetően több alkalommal láttunk már medvét a falvakon belül és a mezőgazdasági területeken is. Eddig szerencsére nem tettek kárt sem emberekben, sem háziállatokban, csupán mezőgazdasági károkat okoztak a cukorrépa-, csemegekukorica- és napraforgó-ültetvényeken.

Pezsgő közösségi élet

– Hogyan jellemezné a közösségi életet? 

– Nagyon fontos számunkra, hogy a lakosok összegyűljenek és szórakozni tudjanak. Július elején családi ünnepélyt tartottunk Somosdon, a falu pedig idén az éves hagyományőrző Aratóünnepség házigazdája is volt. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületével (RMGE) közösen július 20-án megszervezett rendezvényünkön közel 400-an vettek részt. A községi nap szintén nagyon fontos eleme a helyi közösség életének, hiszen a lakosoknak alkalma nyílik találkozni, szórakozni és időt tölteni egymással, ezért minden évben megszervezzük. A pénzügyi gondok miatt idén úgy döntöttünk, hogy elsősorban a helyi tehetségeknek biztosítunk teret, ők fognak énekelni, zenélni. A testvértelepülésünk, Balatonendréd képviselői is megtisztelnek jelenlétükkel, a velük érkező csoport pedig egy színdarabot fog előadni. Községünk két futballpályával és három futballcsapattal rendelkezik, amelyek mérkőzésein nagy számban vesznek részt a községbeliek – és nem csak. Büszkék vagyunk rá, hogy a Nyárádmente egyik legszebb és legjobban felszerelt futballpályáját sikerült létrehozni Nyárádkarácsonban. Jelenleg is dolgozunk egy tribün kialakításán annak érdekében, hogy a nézők számára még élvezhetőbbé tegyük a mérkőzéseket. 

Biztonsági kamerákkal figyelik a községet




Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató