Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-08-20 15:00:00
Tavaly csupán 319 lelket számlált a désfalvi unitárius gyülekezet, mégis lelkes, mindig tettre kész híveinek köszönhetően pezsgő hitéletről tud beszámolni fiatal lelkipásztora. Az idei nyáron is egymást érték a rendezvények.
A Kis-Küküllő alsó szakaszán, a folyó bal partján fekvő Désfalván unitáriusok, reformátusok és ortodoxok élnek békésen, és nemcsak a mindennapokban, hanem a hitéletben is gyakran találkoznak, együtt dolgoznak, alkotnak, hiszen egy közösségbe tartoznak. Ezt tapasztalhattuk a közelmúltban is, amikor több felekezet gyermekei ugyanabban a táborban töltötték a nyári napokat. Az unitárius gyülekezet a nyár elején avatta fel megújult templomát és orgonáját, illetve fogadta amerikai hittestvéreit, azóta pedig már két nagyobb rendezvényt is maga mögött tud. A hívek lelkesek, egyesek tettrekészen szerveznek, mások a háttérből segítenek, tehát mindig van kire számítani, és nyáron sem hanyagolják el a templomlátogatást – jellemezte közösségét Szombatfalvi Csongor lelkész.
Naponta 30 gyermek vett részt a nyári vallásos táborban
Fotó: Désfalvi unitárius egyházközség
Az élet a nyári hőségben sem áll meg, sőt ahogy mondják, sosem unatkoznak az unitárius gyülekezet tagjai, hiszen számos tevékenység zajlik ilyenkor is. Állandó nyári program 2019 óta – a koronavírus-járvány időszakában egy évet leszámítva –, hogy többnapos kirándulásra mennek, a magyarság és a vallásuk szempontjából fontos és híres épületeket, látnivalókat keresnek fel, főleg az anyaországban. Az eseményt közösségépítő céllal szervezik, hogy ne csak a templomi vagy ünnepi eseményeken találkozzanak, hanem kötetlenebb formában is meg tudják osztani élményeiket, gondolataikat. Az esemény idén sem maradt el, ezúttal július 23–27. között voltak távol otthonaiktól. Első nap Törökbálint érintésével Székesfehérvárig utaztak, ahol az ismert Bory-várat látogatták meg, majd a Balaton partján, Révfülöpön verték fel „főhadiszállásukat”. Második nap innen utaztak a gyönyörű keszthelyi Festetics-kastélyhoz, majd a „magyar tengerben” fürödtek, míg a harmadik napon Tapolcát keresték fel, ahol az ékszernek is beillő településközpont után a barlangtavon csónakáztak, majd délután ismét a Balatonon strandoltak. A negyedik napon a fővárosba utaztak, ahol mindig találnak újabb és újabb látnivalókat. Ezúttal a Hősök terét, a Városligetet, majd a Terror Házát is felkeresték, ahonnan nagy élménnyel, de mély benyomással távoztak, hogy a budai vár és látványosságaiban is gyönyörködjenek, de sétáltak a Margit szigeten, a Duna partján a Lánchídig, az Országháza körül, és nem kerülték el a Szent István-bazilikát és a Deák Ferenc teret sem. Utolsó nap a gödöllői királyi kastélyt keresték fel, majd hazafelé indulva, Cegléd érintésével, Zsákán még meglátogatták a Rhédey-kastélyt. Hatalmas élmény volt az idei út is a 46 fős csapat számára – számolt be a lelkész, megjegyezve, hogy a körutat a Bethlen Gábor Alapkezelő és a mikefalvi önkormányzat támogatta anyagilag.
Alig egy hét szünet után ismét pezsgett az egyházközség élete, ugyanis augusztus 4-8. között tartották a gyülekezeti vallásos tábort. Ezen naponta 30 gyermek vett részt, az unitáriusok mellett reformátusok és magyarul is jól beszélő ortodoxok is, hiszen céljuk nem a kizárás, hanem a falu gyermekeinek összefogása – vallják. A 3–14 év közötti korosztályból érkezőket reggel torna és templomi áhítat fogadta, majd az első három napon ismerkedési játékok, mesefilmek, kézműves tevékenységek várták, míg a vallási nevelés területén az idei évre megjelölt egyházi témát követték: Indulj és menj! – szólította meg Isten Jónást, aki elindult, de úti célja előtt még más helyeket is felkeresett. Így utazás várt a gyerekekre is, akik képzeletben Indiába, Egyiptomba, Amerikába, Törökországba is eljutottak, majd hazatértek Erdélybe, és utazásaik során más népek kultúráját, történelmét, szokásait is megismerték. Isten sokszor megszólít minket, és fontos, hogy meghalljuk ezeket az elhívásokat – ez volt a napok tanulsága.
A negyedik napon hagyományosan mindig sportnapot szerveznek a gyermekeknek, az ötödik napon pedig kirándulnak: idén a farkaslaki Pónibirodalom és mini dinópark volt az úti cél.
A tábor szervezésében, lebonyolításában és az oktatásban a lelkészé volt a főszerep, de mindig vannak segítőtársak is: a kézműves tevékenységeket a Dicsőszentmártonban élő, de a gyülekezethez tartozó Molnár Margit tanítónő és lánya vezette, a sportnapot mindig Molnár-Kiss Sándor testnevelő tanár, keblitanácsos szervezte lelkesen. Mellettük ott voltak az egyletes és ifis fiatalok, naponta 10-12 személy. A táborozók szülei, nagyszülei naponta finomságokról gondoskodtak, a tábor eszközszükségleteit az egyházközség, az utolsó napi kirándulás költségeit a táborozó gyerekek szülei fedezték – részletezte a lelkész, hozzátéve, hogy mintegy 10-15 gyerek a nyári kirándulások, családi programok miatt lemaradt a szép élményeket nyújtó idei táborról.
A nyarat augusztus 30-án Csíksomlyón zárják a gyülekezeti tagok, ugyanis egy csoport már készül, hogy részt vegyen az István, a király rockopera új bemutatóján. Az őszi tervek közül Szombatfalvi Csongor lelkész a Désfalvára tervezett sportnapot említette, amelyen a Küküllői és Marosi Egyházkör fiataljai vesznek részt, és néhány nap múlva eldől az is, hogy szeptemberben megszervezik-e a Küküllői Egyházkör fiataljai számára a köri napot.
Idén sem
maradt el az ötnapos magyarországi kirándulás