2025. október 1., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szováta önkormányzata idén október 10–12. között rendezi meg a jubileumi tizedik tökfesztivált. A rendezvény helyszíne a fürdőtelepen levő Rózsák útja, amely őszi pompában várja majd a látogatókat. A fesztivál résztvevői változatos „tökös” programokon szórakozhatnak: kézművesvásár, dísztökfaragás, játszóház, hőlégballonozás, veterán- és retróautó-felvonulás és színes koncertkínálat szerepel az ajánlatok között. A fesztivál hivatalos megnyitója október 10-én 11.15-kor kezdődik a Petőfi parkban. 

A vendéglátóhelyek különleges, tököt tartalmazó menüvel, az iskolások, szülők és városlakók kreatív töklámpásokkal, a vendégek pedig lelkesedéssel és szeretettel járulnak hozzá a rendezvény hangulatához. 

Az események két helyszínen zajlanak: az amfiteátrumnál (Testvériség park) és a nagyszínpadnál (a rendőrség melletti parkolóban). Pénteken és szombaton olyan fellépők szórakoztatják a közönséget, mint a legkisebbeknek zenélő Libavonat, továbbá Szalonna és bandája, a Direcția 5 és a Mangorise. Vasárnap, a folknap keretében, a Tücsökraj népi zenekar, a Sirülők néptáncegyüttes, valamint a magyarlapádi Csegely zenekar lépnek színpadra. Vasárnap este a fesztivál záróprogramjaként levetítik a Hogyan tudnék élni nélküled? című játékfilmet.

„Mindig nagy izgalommal és kreatív ötletekkel készülünk a fesztiválra. Az esemény célja nemcsak a turisztikai forgalom növelése, hanem egy különleges őszi hétvége megteremtése a városlakóknak. Az elmúlt tíz évben csupán egyszer volt kevésbé kedvező az időjárás, kilenc alkalommal gyönyörű őszi napok fokozták a hangulatot. A gasztronómiai kínálattól a díszítéseken át a koncertekig és gyerekprogramokig minden generáció számára igyekszünk élményt nyújtani. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a környékről és az egész országból” – hangsúlyozta Fülöp László-Zsolt, Szováta polgármestere – tájékoztatott a Szovátai Polgármesteri Hivatal. 


Fotó: Nagy Tibor (archív)



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató