Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-09-29 15:00:00
Szeptember 29-én elkezdődött a 2025–2026-os tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is, ahol a beszédek mellett művészi produkciókkal is ünnepelték az új tanév kezdetét. Az idei tanévre a felsőoktatási intézmény céljai között szerepel, hogy legalább olyan jól folytassák a munkát, vagy még jobban, mint az előző években, fogalmazott Harsányi Zsolt, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja, aki nyomatékosította, hogy mindenképpen erre fognak törekedni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen az idén is lesznek bemutatók mind a Köteles Sámuel, mind pedig a Levél utcában. Utóbbi helyszínen a negyedéves bábszínészosztálynak is lesz bemutatója, illetve a másodéves magiszteri színészosztálynak, mondta a dékán, rámutatva, hogy az egyetem áttért a három plusz két évről, azaz a bolognai rendszerről a négyéves alapképzésre.
De emellett turnékra, kiszállásokra is el fogják vinni az egyetem hallgatóit, és nemcsak a színészeket és bábszínészeket, hanem a drámaíróosztályt és mindenki mást, ez is az idei tervek között van, emelte ki Harsányi Zsolt, hozzátéve, hogy a jobban sikerült színészmesterség-, művészibeszéd-vizsgákat fel fogják újítani, és a stúdió mellett osztálytermi előadásokat is fognak tartani. Kora tavasszal pedig megtartják a Nyitott kapuk című rendezvénysorozatot, amelyen az első félév vizsgáit tekinthetik majd meg a nézők. – Arra gondoltunk, hogy nagyon jó tapasztalatot szerezhetnének a hallgatók azzal, hogyha élő kapcsolatuk lenne rendszeresen a nézőkkel, és nem csak saját magukat, egymást néznék, illetve mi, a tanáraik néznénk őket, hogy már negyedév előtt, illetve mielőtt színpadra kerülnek, legyen egy ilyen tapasztalatuk, ami véleményünk szerint elég hasznos tud lenni, húzta alá a dékán.
– A kiszállások kapcsán fontos kiemelni, hogy nem csak fesztiválokról van szó. A terv az, hogy elvisszük a tantermi vizsgáinkat olyan városokba, ahol vannak befogadó helyszínek; gimnáziumok dísztermeibe például, ahol megfelelő körülmények vannak – mondta Harsányi Zsolt, hozzátéve, hogy ezek az előadások nem nagy technikai igényűek, természetesen van hang- és fénytechnika, de ezeket a hallgatók is tudják kezelni a tanáraik segítségével. Továbbá turnékat is fognak szervezni belföldön és külföldön is.
Az idei tanév nem indult zökkenőmentesen. Szeptember 29-én ugyanis a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) tüntetést szervezett a kormány azon intézkedései ellen, amelyek az egyetemi hallgatókat érintik. Az intézkedések kapcsán a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja elmondta, hogy ők sem értenek egyet ezekkel, de sajnos tudomásul kell venni, hogy ilyen helyzetben van az ország. Harsányi Zsolt a diákokat arra buzdítja, hogy álljanak ki az elképzeléseik mellett, és tárgyalásos úton próbáljanak meg nyomást gyakorolni a kormányra. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja nyomatékosította: „Ez a dolguk. A fiataloknak ez a dolga!”