A múlt tanúvallomásai

Beszélgetés dr. György Árpád Botonddal

Dr. György Árpád Botond A város és igazságszolgáltatása. Marosvásárhely a XVII. században című könyvét március 28-án mutatták be Budapesten, ezt a marosvásárhelyi és a kolozsvári bemutató előzte meg még februárban, illetve márciusban. A nagyernyei származású történész-filozófussal, kutatóval életútjáról, szakmai munkásságáról, terveiről beszélgettünk. 

– Nagyernyei származású, 1992-ben született. A helyi általános iskolában tanult, majd tanulmányait a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban folytatta intenzív német szakon. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végzett történelem–filozófia szakon, jelenleg tanársegéd a BBTE-n. Mikor döntötte el, hogy történész lesz? Ki vagy mi inspirálta döntésében?  

– Gyerekkoromban sok történetet hallottam a nagymamámtól. Hatott rám emberileg a nagyernyei történelemtanárom, majd később a bolyais tanárom. A történelem iránti érdeklődés kialakulásában nagy szerepet játszottak a helyi legendák, mint például a nagyernyei Bálintitt-kastélyról szóló, mely szerint az épületből egy alagút vezet a tó felé. És ott voltak a gyerekkori olvasmányélmények – például az Egri csillagok. De ekkor még nem volt életcélom történésszé válni, ez a szerencsés véletlenek és a kitartásom miatt alakult így. A középiskola vége felé döntöttem el, hogy történelem szakra jelentkezem. Nem volt tervben, hogy „megragadok” a Babeș–Bolyai Egyetemen, de szerettem volna az akadémiai közegben maradni, ugyanakkor a tanári pálya is vonzott. 

– Milyen kihívást jelentett a mesteri fokozat megszerzése 2017-ben? Mi a kedvenc kutatási területe?

– A mesteri „adta magát”. Eredetileg „középkorásznak” készültem, és a lovagi családok világa érdekelt. Végül valóban a középkorra szakosodtam, aztán egy ELTE-s szemeszter új irányt adott a gondolkodásomnak: a kora újkor is elkezdett foglalkoztatni. A gernyeszegi kastélyt felépítő Teleki család vagyonát megalapozó Teleki Mihály élettörténetét is kutattam. 

– Doktori disszertációjának témája várostörténet lett. Mi vezette el Marosvásárhely XVII. századi tanácsi jegyzőkönyveihez?

– Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a doktori iskolába való felvételi előtt egy héttel váltottam Marosvásárhely történetére. Nemcsak az „elit” érdekelt, hanem a hétköznapi emberek vágyai, szokásai és élete, illetve az, hogy a közösség milyen szabályok alapján működött. Erre a legjobb forrásoknak a tanúvallatási jegyzőkönyvek bizonyultak, amelyekből az emberek történetei bontakoznak ki – bűnök, szokások, vágyak, tragédiák. 

– Az idén nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, illetve Budapesten is bemutatták A város és igazságszolgáltatása. Marosvásárhely a XVII. században című, az Egyetemi Műhely Kiadó gondozásában 2024-ben Kolozsváron megjelent könyvét. A magas szakmai színvonalú kiadvány érdekes témákat érint, és nem mellesleg: igencsak olvasmányos. Mit jelentett ennek a kötetnek a megszerkesztése, kiadása?

– 2017-ben kezdtem a doktori kutatásokat. Először digitalizáltam a forrásanyagot, a jegyzőkönyveket, mintegy ezer levéltári levelet. Ebből építettem egy adatbázist. Különösen érdekesnek tartom ezekben a peres iratokban azt, ahogyan az igazságszolgáltatás működött a gyakorlatban. Milyen volt a bírói gyakorlat, hogyan döntöttek például az önvédelem kérdésében? Hogyan végrendelkeztek? Mennyire számított a társadalmi státusz? Ezek a kérdések ma is aktuálisak, és történészként jó látni a folyamatosságot és a különbségeket is.

Párhuzamosan az adatbázis kialakításával a Marosvásárhellyel kapcsolatos szakirodalmat olvastam. A könyvemet 2018-ban kezdtem el írni fejezetenként, majd a végén összedolgoztam, a végső szöveg kialakításában a barátaim és a témavezetőm sokat segítettek. A könyv 6-7 év munkája, de mellette sok egyébbel is foglalkoztam. 

– Melyik publikációjára a legbüszkébb?

– A Marosvásárhelyről írt könyvemre vagyok a legbüszkébb, természetesen. De éppen ilyen büszke leszek, ha a határjárási oklevél alapján sikerül tanulmányt írnom arról, hogy hogyan húzták meg a határt az ernyei székelyek és a sáromberki földesurak a két település között. Ez egy nagyon érdekes eset, ugyanakkor egy adósság is Nagyernye fele…  

– Jelenleg a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen tanársegéd, tagja az EME-nek, a Romániai Várostörténeti Bizottságnak, és a Magyar Tudományos Akadémia Külső Köztestületi tagja. Mit jelent Önnek az oktatás?

– A tanítás nem csupán ismeretátadás, hivatásként tekintek rá. A diákok kérdései és megközelítései sokszor új gondolatokat indítanak el bennem. Egy-egy dolgozat vagy prezentáció olyan szempontokat vet fel, amelyek inspirálnak. 

– Hogyan látja a történészképzés jövőjét? Választják-e a fiataljaink ezt a szakot? 

– Én azt gondolom, hogy igen. Szerintem van jövője, az intézményi háttér is egyre javul, könnyebb elhelyezkedni ezen a szakterületen. Nagyon tehetséges diákjaink vannak. A tanári pálya továbbra is meghatározó, de kutatóként is el lehet helyezkedni, ha valaki megtalálja a maga szűkebb területét, és kitartóan dolgozik rajta. Túlképzés nincs, de aki a legjobb, és meg akarja találni a helyét, az megtalálja. 

– Gyakran jön haza Nagyernyébe?  

– Amilyen gyakran csak tehetem, de sajnos egyre több a munkám. Amikor hazajövök, a családommal, barátaimmal töltöm az időt.

– Milyen tervei vannak a közeljövőben?

– Több párhuzamos projektben gondolkodom. Szeretnék Nagyernye történetével többet foglalkozni egy tanulmány keretében, és sokat segítene ebben, ha például a római katolikus templom környékén ásatásokat lehetne végezni. Még az is elképzelhető, hogy a templom padlózata alatt középkori sírokat lehet találni, hiszen egy-egy tekintélyesebb lófő megengedhette magának, hogy a templomba temetkezzen. Ezenkívül dolgozom a Székely oklevéltár kilencedik kötetén, ami egy igen jelentős munka, és jövőre meg kellene jelentetni. Készülőben van egy tanulmányom, a kora újkorban a válások témakörében nőtörténeti kutatást végzek, a családon belüli erőszakkal is fogok foglalkozni. Szeretnék a székelyföldi városok középkori és kora újkori forrásaival, történeteivel foglalkozni, ez a következő évtizedekre ad munkát.