Az észak-erdélyi, partiumi művészsziget

Épített örökségünk

(Folytatás április 25-i lapszámunkból)

Az ősi magyar bányaváros értékei

Nagybányát valamikor a 13. század második felében alapíthatták a király által betelepített német bányászok és aranymosók. A település első okleveles említése – 1327, Zazarbánya – után megsokasodnak az erre vonatkozó írott források. 1329-ben városként említik Zazarbánya ikertelepülését, Asszonypatakát. Ekkor a két helységnek azonos volt a bírája, de feltehetőleg külön templommal rendelkeztek. Nagy Lajos király 1347-ben megerősítette Rivulus Dominarum és Zazarbánya szövetségének privilégiumait, az oklevél a város templomára is utal.

Evlija Cselebi Nagybánya váráról szóló feljegyzései

Várad eleste után 1661-ben Nagybánya a szomszédos Felsőbányával együtt tízezer tallérral váltotta meg magát a töröktől.

Evlija Cselebi a török csapatokkal 1661. augusztus 4-én érkezett Nagybánya várához, amelyet Nikbánezsder várának nevezett, mert amint mondja:

„…foglyaink azt beszélték, hogy Ádsemországból Nemucseher gyermekei közül Mikbán, vagyis jó király erre a földre jött, s itt egy sárkányt – ezsder – ölt meg, és róla nevezik Nikbán ezsdernek…”.

Továbbá, a várról még az alábbiakat írja:

„…az Ilides (Hévvíz) vize partján, négy oldalról magas hegyek által körülvett völgyben fekszik… Vára az említett völgyben négyszög alakú, magas kőkerítésű nagy vár. Kerülete teljes ötezer lépés. Nyugati oldala mesterségesen készült mocsáros hely, mely a városbeliek menedékhelye. Déli oldalán van a város kapuja. Három kapuja van, három különböző irányba néző erős kapu. A vár nem igen erős, lakossága pedig híres kereskedő nép, ezért félelemből meghódolt…, így a vár nem gyújtatott fel. Én szegény is, lópatkók és szegek vásárlására bementem a várba s megnéztem azt. Ezer katona van benne. Tizenegy tornyos monostora van. Főiskolája, papi házai, csársija és bazárja jól rendezettek… E városban ezüstbánya van s megjegyzésre méltó, hogy egy ország ezüstbányájához sem hasonlít ez; három helyen olyan vastag drágaköveket vettek ki, mint az ember dereka. Bányáját nem láthattam, de a vár közepén, a városház közelében levő pénzverő épület érdekes látnivaló; Erdélyország minden aranyát és gurusát – garas – itt verik. A váron kívül Irem kertjéhez hasonló nagy külvárosa van, mely a folyó két partján fekvő díszes város… A folyón magyar szerkezetű, mesterséges vízimalmok vannak, melyek különféle finom lisztet szolgáltatnak…”.

1672-ben levegőbe röpítik a város védrendszerének jelentős részét

1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megvonta a bérlés jogát a bányákat szipolyozó addigi bérlőktől, és Nagybánya városára ruházta át.

A 17. század közepén Nagybánya I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonába került, majd II. Rákóczi Györgyé lett. 1660 elején a váradi Ali pasa portyázó csapatai dúltak a környéken.

1664-ben, a vasvári béke után Nagybánya osztrák kézre került. 1672-ben Cobb császári generális parancsára levegőbe röpítették a város védrendszerének jelentős részét.

1685-ben a császári hadak Máramarosban teleltek, megszállás alatt tartva a vidéket. 1687-ben a reformátusok elvesztették az István-templomot és az iskolájukat, amit a jezsuiták 1691-ben vettek át.

1692-ben a minorita rend megkapta a várostól a Szent Miklósról nevezett kispiaci templomot, ami mellé rendházat építettek.

A város elveszti a régi kiváltságait

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájában ír arról, hogy a vasvári békét követően, 1664-ben német őrséget helyeztek falai közé.

1672-ben rövid időre a kurucok birtokába került, tőlük még ebben az évben a már említett Cobb tábornok foglalta vissza, és a polgárokkal romboltatta le a város bástyáit és falait.

Kiemelten fontos tudni még azt is, hogy a Kollonich érsek által képviselt politikai és egyházi irányzat következtében a város elvesztette a régi kiváltságait, a reformátusok a vallásszabadságukat, és 1687-ben templomukat és iskolájukat át kellett adniuk a jezsuitáknak.

1847-ben Petőfi Sándor is meglátogatja a várost

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a város 1703. augusztus 11-én hódolt be a fejedelemnek, majd az 1705-ben Szécsényben megtartott országgyűlés kimondta, hogy:

„… a Szent István tiszteletére szentelt templom adassék a hozzá tartozó pertinentiával a helvét confessión levőknek…”.

A szatmári béke 1711-ben azonban visszaállította a régi helyzetet.

1847-ben Petőfi Sándor is meglátogatta a várost, és benyomásairól így ír Kerényi Frigyesnek:

„… végre eléri az ember az Őrhegyet, mely tulajdonképpen csak halom, s ha ennek tetejére feljut, akkor fönvan és soha le nem megy róla, mert páratlan szépségű látvány nyílik meg előtte… kelet felé a völgy vége, melyet félhold alakban kerítenek körül a roppant magasságú hegyek. Ezeknek a tövében fekszik Nagybánya ószerű épületeivel s gót tornyával, mint egy darab középkor, mit itt felejtett az idő… Félóra alatt benn voltam az Őrhegyről Nagybányán. Óh, mennyire szeretem e várost, már negyedszer vagyok itt s egyre jobban tetszik. Ezek a vén házak ollyan barátságosan köszöntik az érkezőt, mint valami kedélyes öregurak. Azt óhajtom, hogy ott haljak meg, a hol születtem, az alföld rónáin… De ha nem az alföldön halok, ha hegyek között kell meghalnom: úgy leginkább óhajtom, hogy itt temessenek el Nagybánya regényes völgyében…”

Nagybánya díszpolgárává választja Kossuth Lajost

Szintén a fent említett szerző, Kiss Gábor adataiból tudjuk meg, hogy az 1848-as márciusi események hatására Nagybánya volt az első város, amely díszpolgárává választotta Kossuth Lajost. 

Továbbá nemzetőrséget szerveztek, tisztújítást tartottak, és adakozásokkal segítették a szabadságharcot.

1848 decemberében Bem is megfordult a városban. A világosi fegyverletétel után Urbán tábornok vonult be a császári csapataival.

Nagybánya várából, védőfalaiból és tornyaiból csupán egyetlenegy maradt meg, a XV. században épített Mészárosok tornya.

A város másik középkori emléke az 1347-től a 15. századig épült Szent István-torony, melyet többszöri helyreállítás és javítás után 1896-ban is restauráltak. Tornyán a város címere és a pallosjogot jelző Roland-szobor látható.

Megvan még a 18. századból származó öreg fogadó is, ahol 1847-ben Petőfi és Szendrey Júlia töltötték a nászéjszakájukat.

1919 után a közoktatás nyelve a román lesz…

1919. január 9-én bevonultak a román királyi csapatok. A román közigazgatás első két évtizedében megerősödtek a román intézmények.

A középoktatás nyelve román lett, a görögkatolikus püspökség Máramarosszigetről Nagybányára költözött, de eredménytelen harc folyt azért, hogy Szatmár megye székhelyét ide költöztessék.

A második bécsi döntés értelmében 1940. szeptember 7-én Nagybányára is bevonult a magyar honvédség.

A honvédség tiszteletére állított diadalkaput nem sokkal korábban egy román harckocsi letarolta.

1941. június 27-én, egy nappal a kassai légitámadás után a szovjet légierő Nagybányát bombázta.

A második világháború után, amikor a visszatérő román közigazgatás megszüntette a megyerendszert, és létrejöttek a tartományok, Nagybánya Máramaros tartomány, majd az újabb megyésítéssel Máramaros megye székhelye lett.

Ezzel egy időben új városnegyedek, vállalatok, intézmények jöttek létre, a lakosok száma 18 ezerről 170 ezerre nőtt.

Az 1989-es forradalom óta a bányászat fokozatosan leépült, a bányák közül sokat bezártak. Sokan kiköltöztek külföldre vagy a környező falvakba, így a város lakossága 114 ezerre csökkent.

A kommunista rezsim alatt kialakított nehézipar lassan megszűnik, és a város fő gazdasági ereje a kereskedelemben van.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

„Óhajtom szívem szerint, hogy Nagybánya legyen egykoron is az, aminek a neve is hirdeti” – írta volt Jókai Mór 1876. augusztus 13-án a helyi római katolikus plébánia Háztörténeti Könyvébe. Mindezen gondolatokat Koltóról átjőve, Petőfi Sándor és gróf Teleki Sándor társaságában vetette papírra egy a tiszteletükre szervezett rendezvény után. Ekkor ismerhette meg jobban a lágy szellők szinte kontinentális éghajlatát alakító hegyek ölében rejtőzködő Nagybányát. 

Ezt a szinte elfeledett kincseket érő várost képviselte az országgyűlésben hosszú éveken át dr. Wekerle Sándor későbbi miniszterelnök is. A város rejtett biztonságát és nyugalmát használhatta ki I. Rákóczi György, aki a megveszekedett háborús időkben ide menekítette kincstárát.

A város több évszázados, értéknövelő erdő- és bányakitermelései mellett az 1796-os esztendőtől működő „Nagybányai Magyar Jádzó Társaság” állandó magyar színtársulatával kultúréletét is növelte. 

Nagybányán élt hosszú ideig a hajdani marosvásárhelyi királyi tábla joggyakornoka, báró Kemény Zsigmond, és itt írta élete főművét, a Zord idő című regényét. Ugye, mennyi irodalmi szál és kultúra kötődik a városhoz? Ide álmodta magát Petőfi is Teleki Sándornál, a „vad gróf” koltói uradalmán töltött mézeshetei közben. A kastélykertből áhítattal nézte a bányavárost koronázó „bérci tetőt”, azaz a Rozsály-hegységet. A várost Szatmárnémetivel összekötő szárnyvasút bevonta a világ közlekedésébe Bányát, megkönnyítve a székesfővárosi és külföldi festők itteni táboroztatását, vándoriskolájuk letelepedésének reményét. 

Hollósy Simon 1895-ben megszületett vágya valóra válhatott, a város és polgárai által is felkarolt ötletből világhírű festőiskolát/művésztelepet alakítottak ki, megteremtve a modern magyar festészet átfogó mozgalmát. 

A történelmi igazságtalansággal átcsatolt területek magyar tájegységei változatlan festői szépségükkel helyben maradtak, viszont az alapító művészek legújabb festőtelepei részben Kecskemétre, Szentendrére költöztek, megszűnéséig otthagyva a művésztelep konok mohikánjait. 

Mégis él, és tovább él ez az észak-erdélyi, partiumi kis művészsziget, hiszen 2013-tól bekerült a világ összmagyarjainak emlékét őrző Magyar Értéktárba. 

(Befejező rész a következő Színes Világban. Benne: „…egy darab középkor, mit itt felejtett az idő…”)

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat a szakembereink hozzászólásával jövő heti lapszámunkban még kiegészítjük.